muti a recepted... megsütöm.

kisült a kalácsom

feketeerdő torta

2017. október 31. - mdeszi

1 év, 21 blogbejegyzés, sütés, sós, édes, fotózás, írás, öröm, komment, mosoly, terv, gondolatok

ilyenek jutnak eszembe a blogom 1 éves szülinapja kapcsán. mert, hogy tényleg eltelt 1 év, azóta, hogy belevágtam ebbe a modern-őrült-önmegvalósítási projektbe, aka blogírás.

arra gondoltam, hogy nem arról fogok most itt írni, hogy 1 évvel ezelőtt milyen sütiket sütöttem meg ill. milyeneket nem, mert az aztán igazán uncsi lenne! sokkal inkább jó alkalom most ez arra, hogy nagy vonalakban leírjam azt a körülményt, ami a blogíráshoz elvezetett (többek között). nevezetesen, hogy egy ideje külföldön élek.

külföldön élek, tehát nem tudok annyit találkozni a családommal és régi barátokkal, mint korábban. nem tudom nekik elmesélni, hogy mi történt velem aznap, nem tudunk összefutni egy fröccsre kapuccsínóra valahol Pesten, nem találkozom velük véletlenül a négyes-hatoson. egy szó mint száz, azt a sok gondolatot, ami a fejemben állandóan motoszkál meg akartam valahogy ezekkel az emberekkel (veletek!) osztani. gondoltam leírom őket. de hova? és hogyan? és érdekel ez egyáltalán valakit? és ha nem? ha csak úgy leírom és nem olvassa el a kutya sem? az nekem baj? a válasz, vagyis, hogy NEM persze nem jött egyből. szokásomhoz híven rágódtam ezen vagy fél évig aztán belenyugodtam... illetve arra gondoltam, ha mégsem olvassa senki, akkor csak magamnak írtam és majd nagyon jó lesz 5-10-20 év múlva visszaolvasni. DE (!) hála az égnek vannak olyan perverz blogolvasó egyének a környezetemben, akik végigolvasták a posztjaimat és egy-két jó szóval bíztattak ebbéli próbálkozásomban. jól esik, hazudnék, ha azt mondanám nem. úgyhogy, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja megeredt a "nyelvem" és egy csöppnyi átstruktúrálást követően 1 év elteltével is írom a dolgaimat és bátran beletolom őket az éterbe.

külföldön élek, tehát hoztam egy olyan döntést pár éve, hogy én ebbe márpedig belevágok. nem, nem kényszerből. se nem volt muszáj mert pl. eladósodtunk, de a férjem sem erőltette rám ezt a dolgot. vágytam rá, hogy külföldön élhessek egy valamennyit. vágytam arra az ismeretlen helyzetre, amikor nem ismerem a nyelvet, mindent előlröl kell kezdenem, újra fel kell építenem magam, új embereket kell megismernem, egyedül kell szituációkban feltalálnom magam. vágytam arra, hogy egy idő után mosolyogva meséljem majd a nehéz kezdetet és a különféle vicces szituációkat, amikbe belekeveredtünk. 

külföldön élek, tehát személyes tapasztalatból tudom, hogy ez milyen. nem kívülről szakértem a témát, hanem igaziból végigcsináltam. tartottam tőle de álmodoztam róla. ezek után, ha a céljainkért egy-egy nagyobb lépésre van szükség, most már nem félek.

fontos, hogy szerintem nem kell ezt az egészet túldimenzionálni. nem történt semmilyen katasztrófa. semelyikünkkel. egyszerűen arról van szó, hogy adódott egy lehetőség, amit kihasználtunk és nem mondtunk rá nemet csak azért mert kívül esett a komfortzónánkon. nem rágódtunk utána évekig azon, hogy mi lett volna ha?!, hanem beleálltunk. illetve nem rágódunk azon most, hogy mennyire volt jó döntés vagy sem. nekünk most ez az életünk és ezt használjuk ki maximálisan. tart ameddig tart.

külföldön élek, tehát sok új dolgot kellett megismernem és megszoknom. szemezgetek most belőlük, a teljesség igénye nélkül: a foci nemzeti ügy! (direkt írtam elsőként. ha-ha) a sör is az. a németek a skodát sz-szel mondják de a steak-et bezzeg s-sel. a sült kolbász, currywurst (sült kolbászkarikák curry-s szószban) mindenhol megtalálható, ahol összeütnek két fedőt. az ötödik évszak a karnevál(-i időszak). az emberek mindig "további szép napot/estét/hétvégét" kívánnak egymásnak. mindig! a boltban, a kevés cuccal álló vevőt mindenki előreengedi a pénztárnál. a gyerekek kicsit szabadabban vannak fogva mint nálunk. a fodrász piszok drága. az időjárás... mondjuk ki szar. de az időjárás semmit nem befolyásol és nem akadályoz. raccsolni kellene, de nem tudok. az utcák tiszták. egy, a szokásostól eltérő néven (az enyémen) senki nem ütközik meg. sportolni jó. bármilyen sportot választasz, majdnem biztos, hogy van hozzá egyesület. az általános iskola 4 osztályos. a szemetet kőkeményen szelektíven gyűjtöd. a boltok vasárnap zárva vannak (tudom, ez is ismerős). a részmunkaidő nem ördögtől való dolog. (halljátok munkaadók?!) továbbmegyek: a gyerekes anyukák részmunkaidőben való alkalmazása sem az! a hivatalba időre mész és időben végzel. a hivatalban kedvesek az ügyintézők. a zebránál megállnak az autók. a beszéd és az írott szöveg köszönő viszonyban sincs egymással. az 1-es a legjobb jegy az iskolában. biciklizni a végeláthatatlan bicikliúton felszabadító. útfelújítást napok alatt el lehet intézni. a kerítések vagy térdig érnek vagy egyáltalán nincsenek is.

külföldön élek, tehát sokan azt gondolják jaj milyen könnyű nekünk. vagy pálcát törnek a fejünk fölött mindenféle félinformációk alapján ítélkezve. vagy sóhajtozva, fejet ingatva, cuppogva sajnálkoznak. és odaszúrják, hogy "a skype azért nem ugyan az!" vagy, hogy "az albérlet kidobott pénz". külföldön élve tanultam meg, milyen jót is tud tenni a távolság.

amióta külföldön élek volt szerencsém megtapasztalni azt az érzést, hogy emberek mennyire tudnak nekünk örülni ha láthatnak és beszélgethetünk. egynéhányukkal pont azóta kerültem közelebbi kapcsolatba, amióta nem vagyunk "napi kapcsolatban". persze azt is megtapasztaltam, hogy valaki nem "jött" velem ide. a távolság megtette hatását.

külföldön élek, tehát harmiciksz évesen ismerkedem vadidegen emberekkel. nem tudják milyen gyerek voltam, nem tudják honnan jövök, nem tudják milyen hibákat követtem el évekkel ezelőtt. a mostani, mai, legfrissebb, legaktuálisabb énemet látják bennem. és ezt szeretik vagy nem szeretik.

külföldön élnek a gyerekeim is, akiknek ez nem esik nehezükre. meg az sem, hogy csak kb két havonta találkoznak személyesen a nagyszülőkkel, családdal. egyébként meg majd minden nap skype-olnak és az életük minden kis mozzanatát így osztják meg velük. nekik most ez így természetes. (nem, nem gondolom, hogy így lenne ideális, de azt sem, hogy lehetetlen.) az sem esett nehezükre, hogy pár hónap alatt megtanuljanak egy új nyelvet, így a magyar és a szerb mellett már ez is az övék. merem remélni, hogy a személyiségükhöz csak hozzátenni fog, hogy ezt is megtapasztalhatták, ilyet is átélhettek.

külföldön élek tehát nem utazhatok a pesti metróval, villamossal. nem futhatok a Margitszigeten. nem mehetek el a Madách Színházba, nem sétálhatok a Kopaszi gáton. nem tudok elmenni a Tabán estre, Yu buliba. Tamarám nem járhat Pitypangos oviba. nem ruccanhatunk ki hétvégén Pomázra. nem ehetek minden nap egy túró rudit. nem mozizok az allee-ban B. barátnőmmel. nem tudok jó kis házi túrót vagy igazi leveszöldséget venni a fehérvári úti vagy békási piacon. Damjan nem táncolhat a gyerek-tabánban. nem tudom pl. azt mondani németül, hogy "minden lében kanál" vagy "inába száll a bátorsága". nem büntet meg egy bunkó barátságtalan bkv-ellenőr a kálvin téren. nem araszolok a váci úton, a szentendrei úton. nincs lakáshitelem.

amint látjátok a dolognak van pozitív és kevésbé pozitív oldala. de persze ezt a tényt nem én meséltem el most nektek, ezt már rég tudtátok. mert ez mindennel így van az életben. továbbra is követem az otthoni eseményeket, rongyosra olvasom a hírportálokat, neten nézem a Gasztroangyal-t, az On the spot adásait és a többi kedvencemet. ami nem pótolható természetesen az a család és a barátok, az események.   

viszont én ezt most így szeretem. annyi izgalmas inger ér minket, annyi kiváló emberrel ismerkedünk meg, annyi mindent tanulunk, hogy úgy érzem ennek az időszaknak minden perce aranyat ér. bízom benne, hogy, akik szeretnek minket ezt el tudják fogadni. úgy gondolom az élet túl rövid ahhoz, hogy belenyugodjunk abba, ami van és ne akarjunk a lehetőségekhez mérten a jobbra törekedni. a másik oldalról nézve pedig az élet még nagyon hosszú és még az is megeshet, hogy egy idő után újra a pesti flasztert fogjuk koptatni. 

ennyit a fejemben cikázó gondolatokról. itt a mai mese vége! köszönöm, hogy elolvastad a kis monológomat. cserébe most már tényleg rátérünk a lényegre. a receptre.

Újra októbert írunk és apukámnak szülinapja volt, amit csak pár nap késéssel de együtt ünnepeltünk meg (juppiiiii). Sütöttem egy feketeerdő tortát, ami így készül, nézzétek csak:

Hozzávalók:

350 g meggy (meggybefőttel dolgoztam és annak a levével)

fotojet_feketeerdo.jpg

2,5-3 dl meggylé

7 db tojás

csipet só

320 g cukor (3 részletben)

160 g liszt

1 teáskanál vanília kivonat

1/2 teáskanál sütőpor

100 g keményítő (2 részletben)

40 g kakaópor

60 g vaj

1 evőkanál citromlé

kevés fahéj

8 evőkanál cherry brandy (2 részletben)

1 l habtejszín (2 részletben)

4 evőkanál vaníliás cukor (2 részletben)

100 g csokireszelék a díszítéshez

12 db meggy a díszítéshez

kevés vaj a kenéshez

1/6 LÉPÉS

Kapcsold be a sütődet 190 fokra. Vajazz és lisztezz ki egy csatos, kerek tortaformát, vagy ha úgy szoktad tegyél az aljába sütőpapírt.

Válaszd szét a tojásokat. A fehérjét verd fel egy pici sóval, amíg jó kemény nem lesz és a tálat fejjel lefelé a fejed fölé nem tudod tenni. ;)

2/6 LÉPÉS

Egy másik tálban habosítsd fel a tojássárgákat a cukorral (230 g), és a vanília kivonattal. Dolgoztasd meg a géppel amíg jó világos és levegős nem lesz. (kb 5 perc) Keverd össze a lisztet, a keményítőt (50 g), a kakaót és a sütőport és ezt a keveréket szitáld bele a tojássárgájába. Keverd össze őket egy habverővel. Ezt a barna masszát kell most fellazítani a tojásfehérje habbal. Két lépcsőben célszerű csinálni. Tegyél egy keveset a fehérje habból a kakaós cucchoz és jól keverd ki. Így már nem annyira sűrű a krémed. És akkor a maradék habot pedig óvatosan, körkörös mozdulatokkal próbáld benne elkeverni, hogy ne törd össze a habot. A vajat olvaszd fel és azt is keverd el jól benne. Öntsd bele az egészet a korábban előkészített tortaformába és tedd be a sütőbe. Süsd kb 25-30 percig. Tűpróbával ellenőrizd, hogy átsült-e középen is. Ha igen, akkor hagyd kb 15 percet hűlni a formában, utána szedd le az oldaláról a csatos karikát és hagyd teljesen kihűlni.

3/6 LÉPÉS

A meggyes töltelékhez öntsd bele a meggylét egy kis lábosba. (egy keveset hagyj meg későbbre a tészta öntözéséhez) Add hozzá a citromlét, a cukrot (70 g), a keményítőt (50 g) és a fehéjat. Forrald fel. Közepes tüzön, kevergesd addig, amíg be nem sűrűsödött. Most vedd le a tűzről, önts hozzá 2 evőkanál brandy-t és add hozzá a meggyet. Hagyd teljesen kihűlni.

4/6 LÉPÉS

Keverd össze a cukrot (20 g) és a vaníliás cukrot (2 evőkanál) egy edényben. Egy másik, nagy tálban kezdd el felverni a habtejszínt (600 ml). Lassacskán adagold hozzá a cukros keveréket és verd habosra.

5/6 LÉPÉS

Vágd fel a tortádat vízszintesen 3 részre. Keverd össze a brandy-t a meghagyott meggylével. Tedd az alsó tésztalapot a kapcsos tortaformád aljára. Kend meg a brandy-s lével és halmozd rá a meggyes tölteléket. A széleken próbálj egy vékony sávot szabadon hagyni. 10 percre tedd hűtőbe. Ha kivetted, tedd rá a kapcsos tortaforma szélét. Most a meggyes cuccra kend rá a tejszínes-habos krém felét. Szépen oszlasd el rajta. Sosem találnád ki de a következő tészta réteg jön! :) Ezt is meg kell kicsit locsolni a brandy-vel és megkenni a maradék habbal. Már csak a megmaradt, utolsó tészta csíkot kell rátenni és még ezt is megitatni brandy-vel.

Min. 1 órára tedd hűtőbe.

6/6 LÉPÉS

A maradék (400 ml) habtejszínt öntsd egy tálba és add hozzá a vaníliás cukrot (2 evőkanál). Verd fel habbá.

Töltsd bele egy habzsákba, úgy könnyebb megfelelően adagolni a kenéshez. Az egész tortát be kell most vonni ezzel a habbal. Oldalt, fölül, mindenhol. A csokireszeléket próbáld meg a tortád oldalára feltapasztgatni, illetve tegyél belőle a torta tetejére is, középre. A habzsákból nyomj ki 12 db kis hab"rózsát" (vagy minek nevezzem) a szélek mentén és mindegyikre tegyél egy-egy szem meggyet. Tedd hűtőbe és fogyasztás előtt maradjon is ott még legalább 2 órán át.

Szerintem tökéletes!

(a gyerekek a meggyet kipöckölték, de a korábbi posztok alapján ezt már sejtettétek, nemde?!)

 

 fotojet_feketeerdo1.jpg

U.I. FIGYELEM! ACHTUNG BITTE! ATTENTION!

a fenti csak egy történet leírása. nem tanmese. nem egy "majd én megmondom a tutit" mese. nem állítom, hogy ez a helyes/ideális, hogy ez egy követendő példa. tényleg nem. úgyhogy kérek mindenkit, aki elolvasta, hogy ne vegye magára. senki felé sem szeretnék kritikát megfogalmazni, aki ezt máshogy gondolja vagy csinálja.

és még valami, tisztelet a kedves hivatali ügyintézőknek, a korrekt bkv ellenőröknek és a zebránál megálló magyar autósoknak!

U.I.2. a történet természetesen nem csak az enyém. a miénk. a családomé és az enyém. de a blog az enyém! :)

úgyhogy peace&love!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kisultakalacsom.blog.hu/api/trackback/id/tr8113017184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.