muti a recepted... megsütöm.

kisült a kalácsom

A sütés maga a kreativitás...

2019. április 30. - mdeszi

Deszi három évvel ezelőtt egy olyan dolgot hozott létre, amibe a legtöbb ember bele se kezdett volna – pláne kétgyerekes családanyaként és külföldre költözés mellett. A saját komfortzónáján átlépve hívta életre Kisült a kalácsom című blogját, amin a könnyen elkészíthető és ínycsiklandozó süteményreceptek mellett szerethető és őszinte történeteket oszt meg mindennapjaikról. Deszi most nem receptekről, hanem a mögötte álló útról, magáról a blogról és a jövőbeli terveiről mesélt.

interju_kep.jpg

Honnan ered nálad a sütés szeretete? Már gyerekkorodban is ott sündörögtél a konyhában vagy akkor kezdtél el érdeklődni iránta, amikor saját családod lett?

Gyerekkoromban egyáltalán nem foglalkoztam vele (nevet). Miután viszont saját gyerekeim születtek, teljesen megváltozott a helyzet. Ahogy a kisfiam, Damjan növekedett, egyre többször szerettem volna olyan finomságokat elé tenni, amiket én készítettem házilag. Ezzel szinte egy időben Magyarországon egy erős gasztro forradalom indult útjára, ami teljesen magával ragadott, és nagyon inspirált is, így elkezdtem egyre többet próbálkozni a sütéssel. Kezdetben még szinte eszközeim sem voltak. Emlékszem a béna kis muffinokra, amiket az elején készítettem, meg arra is, milyen szabadon értelmeztem a receptekben leírtakat: a liszt leszitálását például teljesen elhanyagolható dolognak tartottam (nevet).

Kezdőként fontos, hogy az ember olyan szakácskönyvet válasszon, amiből egyszerűen tud dolgozni és könnyen érhet el sikerélményeket. Te kinek köszönheted az első sikereidet?

Stahl Judit receptkönyveiből kezdtem el rendszeresen sütni, nála tapasztaltam ugyanis először azt, hogy minden instrukció pontosan meg van adva, nem voltak benne olyan részek, hogy valamit „érzésre” kell csinálni. Az elején ugyanis akárhogy próbálkozik az ember, „érzésre” nem mindig sikerül úgy, ahogy kellene. Aztán ahogy egyre jobban belejöttem, és egyre több mindent sütöttem, már arra is késztetést éreztem, hogy a szépen sikerült sütiket lefotózzam és megosszam az ismerőseimmel. Egy idő után pedig felmerült bennem az is, hogy csinálok egy külön Facebook-oldalt ezeknek a fotóknak, hogy ne a sajátomat „szennyezzem” velük. Úgy gondoltam, aki beköveti majd, az tényleg azért teszi, mert érdekli a gasztronómia.

Így született meg a blog ötlete is?

Elég erős közlésvágy él bennem és már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy létrehoznék egy olyan oldalt, amin ennek teret adhatok. A formát és a témát azonban időbe telt megtalálni. Amikor kiderült, hogy Németországba költözünk, jó ötletnek éreztem, hogy arról blogoljak, hogyan alakul kint az életünk.  De egy költözés, pláne külföldre, nem fenékig tejfel. Hiába áll hozzá bizakodóan az ember, nagyon nehéz dolog. Így végül átgondoltam, és úgy döntöttem, nem szeretném ezeket a nehézségeinket megosztani mindenkivel, és ez által célponttá válni, táptalajt adni a negatív kommenteknek, így végül letettem róla.

Igazából a gasztrobloggerkedés mindig is érdekelt, de visszatartott, hogy nincsenek saját receptjeim, amiket elkészíthetnék, hiszen nem vagyok cukrász. Aztán megnéztem a Julie&Julia – Két nő, egy recept című filmet, amiben a főszereplő egy ismert szakácskönyv receptjeit készíti el, és ezekről a tapasztalatairól ír blogot. Beugrott, hogy én is csinálhatnám ezt: más receptjeit sütöm le, de mégis úgy adom át a tapasztalataimmal együtt, hogy egy teljesen amatőr is meg tudja csinálni őket. Olyan blogot szerettem volna, amin olyan jó, kipróbált recepteket találhatnak az olvasók egy helyen, amiket könnyen el tudnak majd ők is készíteni.

Hogyan tetted személyessé az egészet?

Először csak szimplán azt írtam le, én hogy sütöttem le az adott receptet, maximum egy-két személyes sort írtam hozzá. Aztán két éve, Tamara születésnapja alkalmából készítettem egy szösszenetet róla a Facebookra, amit nagyon sokan like-oltak és kommenteltek. Ekkor jutott eszembe, hogy minden recepthez valamilyen személyes történetet kellene írnom. Így jutottam el a mostani formához, vagyis a receptekhez egy hosszabb történet párosítok.

A témákat mi alapján választod? Abból lesz bejegyzés, ami éppen foglalkoztat?

Általában igen. Ha például történik egy nagyobb esemény az életünkben, arról biztosan írok. De igazából már annyira rá van állva a témakeresésre az agyam, hogy szinte állandóan azt figyelem, mit lehetne beleszőni a bejegyzésekbe. Ami pedig a recepteket illeti, rengeteget kutatok, több száz elmentett receptem van már. Ezek közül választom ki, általában alkalomhoz illően a receptet, amit elkészítek: ha jön például egy szülinap vagy épp kerti partira készülünk, akkor ezekhez az eseményekhez passzolót választok. Mindig igyekszem valami új, korábban még nem kipróbált receptet elkészíteni – így a blog is változatos marad, és magam is folyamatosan kísérletezni tudok. Ritka az olyan süti, amit többször készítek el, és általában csak akkor nyúlok a jól bevált fogásokhoz, ha nincs sok időm a sütésre, illetve, ha a praktikum a fő szempont – például olyan valami kell, ami sokáig eláll, jól szállítható és így tovább. De egyébként szigorúan csak olyan dolgokat készítek, amikről tudom, hogy sikert aratnak majd a családban. Nem sütök olyat a blog miatt sem, amit a gyerekek széttolnak majd a tányéron.

Kikből inspirálódsz?

Mivel nagyon fontos számomra a megfizethetőség, és az extremitások helyett inkább a tradicionális, klasszikus ízeket kedvelem, így Borbás Marcsi receptjei nálam igazi favoritok. De a Street Kitchen oldalát és Havas Dóra blogját, a Lila fügét is rendszeresen böngészem. Illetve van egy Németországban élő török gasztroblogger, akinek szintén követem a munkásságát – nemrég egyébként kiadott egy kötetet a fotósával, amiből az ételfotózás csínját-bínját lehet megtanulni, ezt előszeretettel bújom szakmai tanácsokért.

És mi van azokkal az ízekkel, amiket otthonról hozol? Van olyan gyerekkori kedvenced, amit te is rendszeresen elkészítesz?

Mivel mindig is nagyon édesszájú voltam, bármit raktak elém, megettem – külön kedvencem nem is volt. De még tavaly, a maratoni karácsonyi sütés során gondoltam, hogy készítek Lajcsi szeletet, ami gyerekkoromban nagy népszerűségnek örvendett a családban. El is kértem a nagymamámtól a receptet, csak egy dologgal nem számoltam: Németországban nincs puncs puding, így lőttek a Lajcsi szeletnek (nevet). Amikor legutóbb Magyarországon jártunk, kénytelen voltam jól feltankolni belőle, hogy többet ez ne legyen akadály.

Egyébként a német gasztronómia nagyon puritán, az itteniek nem is igazán nyitottak az újdonságokra. Klasszikus értelemben vett cukrászdák sincsenek, süteményt pékségben lehet venni – abból is csak egy-két fajtát. Ami vicces, hogy mennyire nagy etalon náluk a gofri, szinte minden alkalomra azt készítenek édesség gyanánt.

Hogyan fogalmaznád meg, hogy mit jelent számodra a sütés?

Magát a kreativitást. Imádom még a pepecselős részeit is! Sőt, leginkább azokat (nevet)! Másfelől pedig a szívem annyira megtelik örömmel, amikor a gyerekeim saját készítésű kiflit vagy croissant-t esznek – és milyen élvezettel! Fontosnak tartom, hogy mindenféle ízt és alapanyagot megismertessek velük. Szerencsére nyitottak is rá. Múltkor például tonhal salátát ettem, Tamara odajött hozzám és elkunyerálta tőlem – más gyerek sikító frászt kapna, ha ilyet kellene ennie, ő viszont tömte magába. A gyerekeknek ki kell nyitni a tudatát a táplálkozást illetően is – ez pedig a szülő feladata.

Ha már itt tartunk, hogy fér bele az idődbe, hogy a gyereknevelés, az újabb költözködés és a munka mellett még blogolj is?

Napközben nincs időm a bloggal foglalkozni, így általában este írom a bejegyzéseket, amikor már elaludtak a gyerekek. Kezdetben volt, hogy egy poszt több héten keresztül készült, de az utóbbi egy évben már majdnem egy svungra sikerül megírnom az egészet. Mire ugyanis leülök a géphez, általában a fejemben már nagyjából megvan, mit szeretnék papírra vetni – van, hogy teljes mondatokat kigondolok. Az, hogy nemrég kertes házba költöztünk abból a szempontból is jó, hogy a gyerekeknek több terük lett, így amíg ők például kint játszanak az udvaron, én addig írhatok.

Az alkotómunka nehéz feladat, sok hullámvölggyel. Neked ki segít átlendülni ezeken?

A férjem a legfőbb támogatóm. Már az elejétől arra ösztökélt, hogy keressek valami olyan dolgot, ami örömet okoz, és amiben ki tudom élni a kreativitásomat. Hisz bennem és mindig biztat. Jó néhányszor eszembe jutott már, hogy feladom, és azt hiszem, nélküle így is történt volna. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen társ van mellettem.

Idén lesz három éves a blog. Milyen terveid vannak vele a jövőre nézve?

Idővel szeretnék majd videókat is készíteni egy-egy bejegyzéshez, de a technikát még ki kell tanulnom. Illetve szeretnék mentes finomságokat is a blogra. Emellett azon vagyok, hogy minél több jó receptet próbáljak ki annak reményében, hogy mások is kedvet kapjanak egy-egy süti elkészítéséhez. De azt is remélem, hogy egyre több emberben tudatosul, hogy érdemes követni a blogot, mert nálam jó és könnyen elkészíthető recepteket találnak egy helyen – nem kell értük órákig böngészniük az internetet.

Korábban sosem voltam elég kitartó abban, amibe belekezdtem, és nagyon büszke vagyok rá, hogy van egy olyan dolog, amit teljes egészében én találtam ki a nevétől kezdve a kinézetén át a tartalmáig, és hogy már három éve rendszeresen foglalkozom vele. Több mint 55 poszt van a blogon, ami azt jelenti, hogy ennyiszer sütöttem valamit, befotóztam, szöveget írtam hozzá – én így élem ki a kreativitásomat. Ehhez persze az is kellett, hogy folyamatosan átlépjem a saját határaimat, mert alapvetően egy nagyon félénk és visszahúzódó ember vagyok. A blogolás pedig egy állandó kalandozás a komfortzónámon túlra. De nagyon élvezem.

 F.R.

A bejegyzés trackback címe:

https://kisultakalacsom.blog.hu/api/trackback/id/tr5014794372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.