Sziasztok!
Arra jutottam az utóbbi pár napban, hogy lehet, hogy rossz taktikát alkalmazok a posztok írásában. Mert mostanában úgy csináltam a dolgot, hogy ha megvolt a süti, csak akkor álltam neki leírni a történetet, ami a fejemben motoszkált. És ezzel nagyon elhúzódott a folyamat. Mert mire rászántam magam az írásra, addigra lehet, hogy a süti "elévült". Mert kit érdekel egy húsvéti kalács húsvét után 3 héttel. Ugye. Senkit. De őszintén bevallom, hogy az írás mostanában nem esik olyan jól, mint régen. Nem tudom, hogy miért. A követőszám növekedésével párhuzamosan a stressz is megnőtt bennem. Hogy valami okosat, érdekeset kell írnom.
Az egész folyamat ugye nagy vonalakban 3 részből áll. A történetből, a receptből és a fotókból. Ebből a háromból azt kell mondjam, hogy csak a sütés az, ami könnyen megy. A történet levezetése egyre nehezebb, a fent részletezett okokból. A fotózást pedig amennyire imádtam, annyira nagy fejtörést okoz manapság. Mert az insta-világ gasztroblogger képeit egyszerűen nem tudom utolérni. Nem tudok olyan menő kiegészítőket felvonultatni, nem tudok olyan harsány környezetben fotózni. És ha snassz képek sikerülnek, megölik a posztot. Azaz nem kerül ki a blogra. Úgyhogy kemény meló ez, akkor is ha nem látszik annak.
No, nem is ez a lényeg. Hanem a mai történet, ami az utóbbi évek legnagyobb meséje nálunk.
Szerveztem ugyanis egy meglepetés bulit a férjem negyvenedik szülinapjára. Ő engem mindig meglep mindenféle dolgokkal és úgy éreztem most itt az idő, rajtam a sor.
Alapból szeretett volna szervezni magának egy szülinapi bulit, mert mégis 40 éves. Meg akarta ünnepelni. Úgy igazán. Úgyhogy azt kellett kiokoskodni, hogy mi legyen ebben a meglepetés. Nagy csattanót szerettem volna, ezért azt találtam ki, hogy az ő általa szervezett szülinapi buli előtt 1 héttel megszervezzük ugyanazt. (Így az ő általa szervezett elmaradt, nyugi)
Szóval szóltam mindenkinek előre, hogy ez a terv. Megbeszéltük, hogy ha férj körbekérdez, páran mondják azt, hogy a május 12. nem jó nekik. Ez így is történt, ezért átkerült a hivatalos időpont május 18-ra. Ő tehát azt gondolta, hogy május 18-án lesz a szülinap, mi meg tudtuk, hogy május 12-én. Figyelnem kellett, hogy még kiket hív meg, nehogy valaki lemaradjon az infóról. Próbáltam követni az eseményeket, de bevallom néha nehéz volt és idegörlő, mert nem tudtam mindig pontosan, hogy ki az, akit még esetleg felírt a listára.
Kerti partira készültünk ezért volt a sztorinak egy prózai oldala is. Azaz be kellett szerezni az enni- és innivalókat. Az italokat megvettük és valakik elvitték magukhoz, hogy ott tárolják, amíg kellenek majd. A húst másvalaki vette meg helyettem és készítette elő. (óriási segítség volt) A dekorációt egy harmadik személy szerezte be. A tortát egy negyedik barát sütötte. Mindenki hozott egy-egy salátát, süteményt, pogácsát, faszenet a grillhez, grillsütőt, köretet, stb. Lázban égett az egész társaság, hogy minden apró részlet klappoljon.
Nagyon nagyon izgalmas időszak volt. Most, pár nap elteltével örömmel gondolok vissza rá.
Komoly forgatókönyv volt, amit most megpróbálok követhetően leírni.
-1 nap, szombat, május 11.: Én, mondván másnap tartunk egy családi szülinapot, sütöttem egy epres tortát. Piskóta, eperdarabok, krém. Pár epret félreraktam a díszítéshez. (ennek a werk fotóját láthattátok az instagram-on, ha követtek)
Este egy másik szülinapi bulira voltunk hivatalosak pár lánnyal a baráti körből. (csak csajok)
M, aki férj tortáját készítette kicsit messzebb lakink tőlünk, így a lányos buli után nálunk aludt. Férj tortáját már ezen a napon el akarta hozni, de hozzánk ugye még nem lehetett. Így előbb elvitte a tortát valakikhez és utána mentünk együtt a lányos party-ra.
Amíg mi a lányos party-n voltunk, férj megette az összes epret, amit a tortája tetejére szántam díszítés gyanánt. Mikor éjjel hazaérkeztünk, azt hittem nem jól látok. (másnap csupasz maradt az epres torta)
aznap, vasárnap, május 12.: reggel 9-10 körül felébredtünk, reggeliztünk majd M (aki a tortát csinálta) elköszönt és mintha haza indulna, elment tőlünk. Igazából nem haza ment, hanem azokhoz a barátokhoz, akiknél előző nap a tortát lerakta. Én férjnek azt harangoztam be, hogy a gyerekekkel készülünk neki valami meglepetéssel és ehhez déltől 2-ig el kellene hagynia a házat. Kapóra jött, hogy egy szomszád településen épp amolyan búcsút tartottak. Ígyhát elvittem őt oda kocsival, úgyis ott volt pár ismerőse. Iszogattak addig, a szülinapjára való tekintettel. Mikor a búcsúban kiszállt a kocsiból, beírtam a csoportba, hogy szabad a pálya. Mindenki elindult hozzánk. Hozták a salátákat, a sütiket, a tortát. A férfiak feléállítottak egy pavilont a kertben, kivitték a sörpadokat, asztalokat. A lányok kidekorálták a lakást. Előkészítettük a grillt, megterítettünk, stb. Az összes autóval átálltak a szomszédos utcákba.
2 óra körül elindultam férjért, hogy visszahozzam. Mielőtt felvettem volna, visszaszóltam telefonon a házba, hogy készüljenek, 5 perc és jövünk. Felvettem őt, elindultunk hazafelé. Befordultam az autóval az utcánkba. Kalapált a szívem. Csend volt, egy lélek sem volt az utcán. Leparkoltam a ház előtt. Kiszálltunk, bekötöttem a szemét egy sállal.
Bementünk a házba, vezettem őt, semmit nem látott. A nappali ajtaja csukva volt. Mindenki a nappaliban várt. Csend volt. A többiek elmondása szerint a gyerekek is olyan fegyelmezetten üldögéltek (még egy 8 hónapos baba is), mint egyébként soha. Benyitottam a nappaliba, levettem a sálat a szeméről és hirtelen mindenki megszólalt: Überraschung! Meglepetés!
Csodálatos volt látni, hogy nem hisz a szemének. Hogy mennyire örült. Hogy meghatódott a látványtól. Tapintani lehetett az érzelmeket a szobában, nagyon emelkedett pillanat volt.
Aztán elkezdődött egy szuper délután zenével, tánccal, finom ételekkel, italokkal, csodálatos idővel. Pont, ahogyan azt ő mindig is szerette volna. Így szerette volna. Hogy így legyen, ha ő 40 lesz majd. Róla szólt az egész nap de ő sosem rest ebből a figyelemből másoknak is adni. Mások nótáját elénekelni, mások történetét meghallgatni.
A német szomszédaink, akiket még nem ismerünk régóta, nagyon jól érezték magukat. Nem csak egy kötelező 1 órára jöttek át aztán evés után hazamenekültek. Ott voltak egész a végéig, beszélgettek, ettek, tágra nyílt szemmel nézték ahogy mulatunk. Mosolyogtak. Mi meg visszamosolyogtunk rájuk.
Azt hiszem nem fogja egyhamar elfelejteni ezt az élményt de szerintem én sem. És a többiek sem, akik ebben így vagy úgy részt vettek.
Nos, az epres torta a fenti malőr miatt nem került posztolható állapotba. (nagyon finom volt, úgyhogy mindenképpen lesz újrasütés és ki fogom tenni)
Helyette egy nagyon könnyen elkészíthető répatortát hoztam. Ugyan volt már répatorta, de ez most egy új és bocsássátok meg, de hogy ne húzódjun el a posztolás ezt használom most fel.
Narancsos répatorta fahéjas krémmel
Hozzávalók a tortához (kis kerek tortaformához):
