Amikor szóba kerül a blogom mindig záporoznak a kérdések felém.
miért? hogy-hogy? mikor döntötted el? hogyan csinálod? mikor csinálod? nem ciki ennyire megmutatni magad? (*ez utóbbira majd még visszatérek)
Ez a blog téma az én fejemben már nagyon régen benne volt/van. És az igazat megvallva, volt is már egy blogom. Majdnem. Valakivel szövetkezve kitaláltuk, hogy csinálunk egy blogot. Nem gasztro-témájú lett volna, hanem inkább minden, ami a nőket érdekelheti. Persze, magamat ismerve, biztos belecsempésztem volna egy-két receptet. Már a nevét is kitaláltuk. DÍVÁK A SZOMSZÉDBÓL. Jaj, nekem annyira tetszik. Azóta is bánom, hogy ez a név nem kelt életre.
Otthon voltam még a pici Tamarával, és sokszor túltengett bennem a "nem csinálok semmit" érzés. Erre gondoltam gyógyírnak, ha írni kezdenék. Ha valamin dolgozni kezdenék
Akkoriban nagyban foglalkoztatott az a téma pl. hogy a nők szülés után mire számíthatnak a munkaerőpiacon. Vagy, hogy egy óvodával szemben milyen elvárásaink lehetnek/kell, hogy legyenek. De akkoriban kezdtem el pl. egy sminktanfolyamot. Az ott megszerzett tudást szerettem volna azon nyomban megosztani ország-világgal, olyan óriási örömet találtam benne.
A blog-társam egy, akkor még egyedülálló fiatal nő. Ő a nőiség egy kicsit más oldaláról írt volna, olyanokról, amik engem egyáltalán vagy már nagyon rég nem érintettek. Karrier, egyedülállóság (aka szingliség), divat, utazás, interjúk érdekes emberekkel.
Sajnos nem lett belőle semmi.
Aztán, amikor kiköltöztünk Németországba újra azon gondolkodtam, hogy írok egy blogot erről a mi nagy kalandunkról. Sajnos annyi kritika érkezett irányunkba okos "megmondóemberektől" a költözésünkkel kapcsolatban, hogy meginogtam. Ugyan tudtam, hogy egy ilyen történet csak a mesékben 100%-ig pozitív lefolyású, úgy éreztem, ha megosztom a nehéz és kevésbé jó pillanatokat is, akkor ezek a károgó vészmadarak elégedetten egymás tenyerébe csapnak majd. Ezt viszont nem akartam. Vagy nem mertem. Csak és kizárólag csili-vili képet meg egyáltalán nem akartam magunkról festeni.
Itt is gondolkoztam már neveken. A legvégső talán a blogGERMANia volt. A 2,5 évvel ezelőtti énem (egy teljesen más én, mint a mai) inkább letett róla. :(
Aztán elkezdtem sütni. Megint jött a késztetés, de egy hiba mindig volt a történetben. Hogy nem a saját receptjeimet sütöttem. Én nem tudok kitalálni egy torta receptet vagy egy süteményt. Mindig más receptje alapján dolgozom, és ezért sokáig úgy éreztem ez kevés egy bloghoz. Aztán jött a Julie&Julia című film. Ez, aki nem látta volna, arról szól, hogy egy fiatal lány a kedvenc recepteskönyvének minden receptjét készíti el 1 év alatt és ezt dokumentálja egy blogban. És itt kigyulladt a fejemben egy kis villanykörte. Hoppá. Nem feltétlenül kell, hogy saját receptjeim legyenek.
És akkor már tudtam, hogy megcsinálom. A nevet elég sokáig kerestem. Aztán a végeredményt már ismeritek. :)
* Az, hogy mennyire ciki vagy nem amiket írok, nem tudom. Én úgy érzem, hogy nekem most már semmi sem ciki. Tinédzser koromban mindent cikinek éreztem, mert sokat csúfoltak. Főleg mert kövér voltam, vagy a szerb közösségen kívül sok bántás ért a nevem miatt. Azért mert ilyen vagy olyan a hajam, mert jó tanuló vagyok, mert nem ilyen vagy olyan ruhákat hordok, mert ilyen vagy olyan zenét hallgatok stb. Mindig csak idomulni, megfelelni akartam. És elárulom, soha nem sikerült. Olyan akartam lenni mint mások és épp ezért nem tudtam kifejleszteni a saját énemet. Nem voltam semmilyen sem.
Ez a blog az én terápiám. Mert általa megtanulom, hogy, milyen az, mikor vállalod önmagad. Amikor vagy valamilyen. És ezt megmutatod. Akkor is, ha ezzel céltáblává válsz.
Hát én ilyen vagyok. Ide lőjetek! ;)
Ma például olyan vagyok, aki nagyon szereti az olyan ebédet, ami egy tartalmas levesből és egy édességből áll. A tartalmas levesünk mellé aranygaluskát választottam ma. Már nagyon rég nem sütöttem, úgyhogy gondoltam itt az idő.
Nézzétek meg, ni:
A tészta hozzávalói: 
50 dkg liszt
3 tojássárgája
3 dkg élesztő
3 dl tej (nekem megmaradt egy kevés belőle)
fél kávéskanál só
fél citrom reszelt héja
10 dkg vaj
2 teáskanál cukor
A "bunda" hozzávalói:
10 dkg darált dió
10 dkg cukor
fél citrom reszelt héja
20 dkg vaj
A vaníliasodó hozzávalói:
5 tojássárgája
5 dkg cukor
3 dl tej
1 vaníliarúd
Így készül:
Az élesztőt kevés tejben egy kis cukorral és egy pici liszttel futtasd fel egy bögrében. (a tejet a 3 dl-ből vedd el)
A lisztet szitáld bele egy tálba, keverd el benne a sót, a citromhéjat és a cukrot. A puha vajat keverd habosra a tojássárgájákkal.
Az élesztős tejet és a tojásos vajat add a liszthez és indulhat a dagasztás.
A tejet apránként adagold hozzá. (ahogy fent is írtam, én nem használtam fel a teljes mennyiséget. érdemes figyelni, nehogy túl ragacsos legyen. biztos liszt függő.)
Ha megvagy a dagasztással, takard le a tálat és hagyd pihenni úgy 30-40 percig.
Addig is, amíg a tészta megkel van idő előkészíteni a sütőformát ill a diós részt.
Én egy kerek tortaformában sütöttem. Ezt kivajaztam és ki is liszteztem.
A kvázi töltelék csak annyi, hogy össze kell keverni a cukrot a dióval és a citromhéjjal. Az ennél a résznél szereplő vajat egyszerűen csak olvaszd meg a mikróban.
Amikor megkelt a tészta, egy lisztezett deszkén ki kell nyújtani ujjnyi vastagra. Szaggasd ki egy kisebb pohárral vagy pogácsaszaggatóval. Nem baj, ha nem teljesen szabályosak a körök. Használd el az egész tésztamennyiséget.
Most jön a forma feltöltése.
Minden egyes "tésztapogácsát" márts bele a vajba és forgasd meg a diós keverékben. Sorakoztasd fel őket a forma alján, amíg teljesen be nem terítik azt. Újabb és újabb réteg következik, amíg csak van a tésztából. (nálam 3 réteg)
Megjegyzés: nekem a fent leírt diós cukor mennyiség nem volt elég az összes tésztapogácsa meghempergetéséhez. Úgyhogy még valamennyit bekevertem. Ezt majd úgyis meglátod...
Arra érdemes figyelni, hogy a legfelső sor is szép teli legyen. (de megsúgom, az ízén az sem változtat, ha ez nem sikerül ;) )
Most újabb 20 perc pihenőidő következik. A 20 perc leteltével már legyen meleg a sütőd. 180 fokos.
30 percig sül a tészta, ha úgy érzed megég a teteje, vedd alacsonyabbra a hőmérsékletet. (170 fok)
Sülés alatt jócskán megnő az egész "kompozíció", úgyhogy ne túl kis formában süsd.
Amíg a sütő dolgozik, mi is dolgozzunk tovább! Készítsük el a vaníliasodót!
Először keverd össze az összes hozzávalót (vaníliamagok), majd gőz fölött, folyamatosan kevergetve főzd sűrűre. (A sűrűt úgy értem sűrűbbre. Ne legyen azért puding, mert azt nem tudod majd rácsurgatni a kész tésztára.)
Ha minden összetevő elkészült, tépj le egy két tésztalabdát a kisült süteményből, tedd egy tányérra és locsold meg a vaníliasodóval.
Tényleg aranyat ér.
A mai zene, aminek érdekes az üzenete manapság.
Borbás Marcsi könyvéből sütöttem.
