Lehet, hogy észrevettétek de az a bizonyos lábkibicsaklós bejegyzés a fb-ról valamilyen oknál fogva eltűnt. Nem én töröltem, nem csináltam vele semmit. Férj azt mondja, hogy a fb cenzúrázott a lábas fénykép miatt. ha-ha

Mindenesetre egy picit most, azok kedvéért, akik erről lemaradtak, a nyaralásos történetet a mínusz 2. naptól indítom.

már csak 2 nap és nyaralunk:

Reggel, mint az utóbbi pár napban mindig, ébredés után rögtön eszembe jut, hogy már csak 2 nap és megyünk nyaralni. Összerendezem a gyerekeket, mindenkit elkísérek a célállomásra majd bemegyek dolgozni. Nagy pörgés vár odabenn, a főnök rengeteg feladattal vár. Persze, még 2 napja van és utána 2 hétig nem lát. Intézkedek, jövök-megyek, majd megkér, hogy vigyek le pár dolgot a kocsijába. Lemegyek a lépcsőn a parkolóhoz és az utolsó lépcsőfoknál rosszul lépek. Kibicsaklik a bokám. Még reccsen is egyet hangosan. Fáj. Leülök a lépcsőre. Fogom a bokámat és halkan ismételgetem magam elé, hogy "nem, most nem lehet baj. nem lehet baj". ülök egy pár percig az utolsó lépcsőfokon és dörzsölgetem a bokám. Aztán felállok. Rá tudok állni? Rá. Elmegyek az autóig, beteszem a cuccokat a csomagtartóba. Nem történt nagy baj, hisz tudok járni. Szinte nem is sántítok. Még beletelik vagy fél órába, hogy a fájdalom visszatérjen. Akkor már nem vagyok olyan virgonc. Jegeljük, felpolcolom az íróasztalra. Közben, jobb híján küldök egy sms-t férjnek, hogy "félreléptem, basszus". Ő (szerencsére nem érti félre) rögtön tiszta ideg lesz. Mindjárt kismillió üzenetben utasít, hogy azonnal menjek el a kórházba és nézessem meg. Én még kitartok, hogy á dehogy, nem olyan vészes de kb 1 óra múlva ott ülök a kórházban. Egy gyors vizsgálat és egy röntgen után befáslizzák. Nincs eltörve. Legalább ennyi. Viszont egyre kevésbé tudok ráállni és egyre jobban fáj. Ez egy kicsit elbizonytalanít de keménykedem még egy kicsit és hazavezetek. Vagyis az iskolánál megállok és beevickélek, hogy Damjant hazavigyem. Jön is rögtön, a kötést látva, nem kell könyörögni, mint általában. Otthon leülök a kanapéra és felpolcolom. Most már nagyon fáj. Szorítja a kötés. Érzem, Tamaráért nem tudok elmenni az oviba. Írok egy barátnőnek, hogy el tudná-e hozni a gyereket. Persze, hozza. Damjant közben egy szülinapra kellene elfuvarozni. Erre, lássuk be, esélyem sincs. Mivel nem tudom pontosan kik mennek a szülinapra, írok a szülinapos gyerek anyukájának, hogy szerinte kivel tudna a gyerekem elmenni a buliba. Megmondja, írok neki, elviszi. Szuper. A fájdalom lassan elviselhetetlen. Beveszek egy fájdalomcsillapítót. Tamara hazaér, értetlenül áll a helyzet előtt. Javaslom neki, hogy nézzünk meg egy rajzfilmet együtt. Rábólint. Hozzám simulva nézi a mesét a tv-ben én meg magamban szentségelek.

Közben férj is hazaér.

A következő két napot otthon töltöm, felpolcolt lábbal. Szerencsére a nyaralásra már majdnem teljesen bepakoltam, így nem stresszelem magam halálra.

Péntek estére már járok. Lassan, de azért megy. És nem fáj. Közben kenegetem, meg jegelem meg gumizoknit húzok rá.

A cuccainkat férj pakolja be a kocsiba majdnem teljesen egyedül. Nem sok hasznomat veszi, de azért biztosítom a támogatásomról. 

Az odaút egészen simán lemegy. Férj hősiesen levezeti a távot, kölkök rekord mennyiséget alszanak hátul. 

Én minden korábbinál többet gyönyörködöm a tájban. Az autópályát középen elválasztó végeláthatatlan leandersorban. Amik gomba módra, csak úgy vannak. És közben arra gondolok, hogy fiatalon kizárt, hogy megérint a táj szépsége. Fiatalon nem fotózod a tájat. 

Itt jegyezném meg, hogy a francia autósok vezetési stílusa hagy azért némi kivetnivalót maga után. Eddig is tök unszimpik voltak, nem sikerült a szívembe férkőzniük. Ja, és a francia autópályán minden csak franciául van kiírva. Az gondolhatjátok mennyit segít! :)

Beérünk Spanyolországba. Az első benzinkúton rámköszön a kutas, hogy Hola! Mondom: Hola. Damjan kidobja a taccsot. (szerencsére nem a  kocsiba) Fellélegzek. Mondom neki: semmi baj. Süt a nap. Egymásranevetünk a családdal. Már nincs sok!

Odaérünk. Első ránézésre jónak tűnik a hely. Nagyon örülünk magunknak! (Tudni kell rólunk, hogy őrületes paragépek vagyunk szállásfoglalás tekintetében. Mindent ezerszer lecsekkolunk, google map-ben megnézzük, kommenteket olvasunk, minden. De amíg oda nem érünk, parázunk.)

Bemegyünk a recepcióra, elvégezzük a papírmunkát. Minden rendben van, megkapjuk a házikónk kulcsát, mehetünk. Körbenézek, jó mélyen beszippantom a tengeri levegőt és elraktározom a csodás képet, ami elém tárul. Kipakolunk. Irány a tengerpart. Lássuk az milyen.

Csak pár cuccot viszünk le magunkkal. Felmérjük a terepet. Ez az utolsó alkalom, hogy a kevés cuccot le tudom írni. Ha létezik minimálturista, akkor mi vagyunk a maximálturista. Vagy az a köbön. Mi nem tudunk kevés cuccal lemenni a partra. Bevallom, mi sok cuccal járunk. Nagyon sokkal.

Régen, amatőr korunkban mindezt strandtáskákba és különböző egyéb hordozóeszközbe tuszakoltuk és úgy cipeltük el a partig és onnan vissza. (aki szokott ilyesmit játszani, az tudja, hogy a visszaút pokoli tud lenni!) Egy időben a gyerekek babakocsija nyújtott ebben némi segítséget de most már mindenki a saját lábán jár-kel, úgyhogy ezt buktuk. És itt jön a képbe egy remek találmány, amivel itt Németországban találkoztunk először. Ez pedig a bollerwagen. (a tetőt nem kötelező használni, mi is pl leszereltük)

Itt ez alap, minden családnak van. Nem véletlenül. Marha praktikus. Piknikre, kirándulásra, állatkertbe állandó partnerünkké lett. (összecsukható) Gyakorlatilag egy mindent elnyelő kocsi, amibe bepakolhatod a dolgaidat és utána csak húzni kell. kb 100 kg-t bír el, úgyhogy arra is volt már példa, hogy a két gyereket beleültettük és egy hosszabb strandolós nap után, amikor még végig akartuk nézni a bazársort, nekik csak ülni kellett a kocsiban. Nem volt hiszti, nem volt nyafogás, hogy ugyan ők mennyire fáradtak és nem állnak a lábukon. Nem is kell. 

Na szóval ebbe a bollerwagen nevű szuper találmányba mindig belepakoljuk a strandfelszerelésünket és már mehetünk is. Mostanában mosolyogva figyelem azokat, akik egy hátizsákkal jönnek le a partra. Nem sajnálattal, annál inkább csodálattal. Hogyan csinálják? Volt, hogy Damjan szólt rám: nézd mama, csak egy táskájuk van. 

A strandfelszerelés nálunk nagyon sok elemből áll. Van egy strandtáska, amibe a váltófürdőruhák jönnek, plusz krém, könyv-újság, törölköző, a gyerekeknek fürdőköpeny, frizbi, ütős játék kis labdával. Van még egy nagy, igazából piknik"pokróc", amire ráfekszünk. Van a fényképezőgéptáska. Van a sátor. Van a napernyő. Egy kisebb hűtőtáska. Labdák, deszkák, homokozós játékok. Békatalpak, úszószemüvegek. Kihagytam valamit? Alap hangon talán ennyi és láthatjátok, ez nem kevés. 

És a napi rutin ennyiből áll. Ezeket a cuccokat levinni a tengerpartra vagy a medencéhez és ott eltölteni a napot. (a medencejárat annyival könnyebb, hogy nem kell a sátrat, pokrócot, napernyőt vinni)

Mivel a gyerekek már viszonylag nagyok, mindig beiktatunk egy-két városnézős napot is. Én, (ebből látszik, hogy marhára öregszem), nagyon várom ezeket a napokat. Ők nyilván a ló túloldala, megy a nyafogás ezerrel. Meleg van, szomjasak, éhesek, fáradtak. Itt fel szoktam vetni, hogy, amikor kismilliómodjára kell a medencébe ugrani, akkor bezzeg nem vagy fáradt, mi? erre jár kb. fél óra hisztimentes idő.

Szóval a (jelen esetben) 3 db városnézős napon kívül az időnket teljes egészében a strandon töltjük.

És én a strandon figyelek. Szerintem mindenki más is egy kicsit. Mert igazából nincs más dolgod, mint körbe-körbe tekintgetni. Mindig nézem az anyukákat. Kinek milyen alakja van a szülés után. Nem ítélkezési céllal. Csak informálódom, hogy úgy mondjam. A nagy átlag nem egy Rubint Réka, ahogy én sem. Ez kicsit megnyugtat. Persze mindig van egy-egy kivétel, aki belibben a 45 kilójával és kockás hasával. De tőlük most eltekintek. ;) Figyelem a párokat. Van pl egy francia idős házaspár, akik csak 2 db kempingszékkel strandolnak. A két széket valószínűleg korán reggel lehozzák a partra majd úgy kb 10 óra körül lelibbennek ők maguk is. Addig gondolom nyugiban reggeliznek, stb. Nem hoznak semmit csak 1 könyvet. Nem beszélgetnek szinte egyáltalán. Üldögélnek, egyikük olvas. A másik nézelődik (épp, mint én). Aztán megmártóznak a tengerben és visszaülnek a székekbe. Majd a másikuk olvas. Mármint ugyan azt a könyvet, amit az előbb a házastárs. De úgy vettem észre, hogy mindenkinek saját könyvjelzője van. Ez milyen profi már!

A spanyol nők 80%-a monokinizik. A fiataltól az öregig mindenki. Ezt látva eszembe jut valami. Sokszor hallottam már azt a gondolatot, hogy ha valakinek problémája van veled, az csak az ő problémája és nem a tiéd. Nem nagyon értettem ezt soha. Viszont itt, a monokiniző nők láttán megértettem a lényeget. (abszurd, nem?!) Az, hogy én vagy bárki más mit gondol az ő mellükről, totálisan hidegen hagyja őket. Az csak a másik fél problémája marad és nem ragad át rájuk. Zseniális! (én, vagy legalábbis mi sokan állandóan körbetekintettünk volna, hogy ki figyel minket és hasonló. A spanyol nők csak levették a bikinifelsőt és kész. Téma lezárva.) 

Én a strandon olvasok. Akartam magamnak még az utazás előtt egy német könyvet venni de szokás szerint az utolsó pillanatra hagytam a dolgot és az utolsó pillanatban már pont nem tudtam "elugrani" a könyvesboltba. Úgyhogy kivettem egyet a könyves szekrényemből. Ugyan olvastam már de így is élveztem D.Tóth Krisztától a húszezer éjszakát. Vittem még magammal pár magazint és még további könyveket is de idén csak 1 könyvre jutott időm.

Én a strandon gondolkozom. A nagy semmittevésben pörgetem az agyam mindenféle dolgon. A blogon, a gyerekek dolgain, mindenfélén. Széles a spektrum. Általában elmélázok azon, hogy milyen szerencsések azok, akik a tenger mellé születtek és annyi napfényben van részük egy évben, amiről én csak álmodom. Azon is gondolkodtam, hogy ha egy spanyolajkú (mondják ezt így?) megtanul még angolul és németül, akkor már nem túl sok baj érheti a világban. Egyben remélem is, hogy a gyerekek pont ezt a 3 nyelvet fogják majd tanulni. 

Szerencsénk van az idővel. Nem, nem arra értem, hogy végig meleg van. Az van. Inkább arra értem, hogy nincs 40 fok, csak 30. Éjszaka kellően lehűl a levegő, klíma nélkül alszunk végig. Szúnyogok sincsenek.

Esténként a házikónkban vacsorázunk. Idén kötelezően az épp aktuális vb meccset is nézzük.

És este 9-kor jön Tamara szempontjából a nap fénypontja. A mini-disco. Imádja. Ottlétünk 70%-ban csak ül és tátott szájjal nézi, ahogy az animátor lányok és a többi gyerek táncol. Az utolsó pár napban végre sikerül meggyőzni, hogy táncoljon ő is. Ehhez már cigánykereket is vetek de megéri! Végre ő is ott ugrál a többiekkel és kiabálja minden szám előtt, hogy uno, dos, tres, DJ musica! (erre beindul a zene) ;) 

Idén érzem azt először, hogy a gyerekek abba a korba léptek, amikor már elvannak egymással viszonylag hosszú ideig. Labdáznak a medencében, homokvárat építenek a parton, "homokfőznek", stb. 

A nyaralás végén már utálom esténként kiöblíteni a fürdőruhákat a csap alatt. (tudom, ez hiszti) A törölközők már annyira megteltek sóval, hogy nehezek is és rendesen meg se tudnak száradni reggelig. 

Lehetne a végtelenségig folytatni a leírást. Valamikor azonban kell egy határt szabnom a posztoláshoz. Ez most itt, ezen a ponton következett be. Egy két kiragadott részlettel leírva, így nyaralunk mi. Remélem nem untátok, néhol tán magatokra is ismertetek. Kérdezném, hogy ti hogyan nyaraltok, de tudom, kommentelni nem annyira szerettek. :)

A mai süti pedig még az a bizonyos, amit az utazásunk előtt szerettem volna sütni de ismert okok miatt ez elmaradt. Most pótoltam és íme meg is osztom gyorsan.

Ez egy német sütemény, én legalábbis eddig nem találkoztam vele. Bienenstich.

Hozzávalók:

500 g liszt

1 csomag szárított élesztő

330 g cukor

2 teáskanál só

820 ml tej

4 tojás

300 g vaj

10 evőkanál méz

440 ml habtejszín

310 g mandula

1 vaníliarúd

6 tojássárgája

30 g keményítő

kevés vaj a sütőforma kenéséhez

1/8 LÉPÉS

Ezekre lesz szükséged: 500g liszt - 1 csomag élesztő - 130g cukor - 1 teáskanál só - 350 ml tej - 4 tojás - 110g vaj

Egy nagy tálban keverd el a lisztet, az élesztőt, a cukrot és a sót. Lassacskán adagold hozzá a tojásokat, a kockázott vajat és a tejet. Közben keverd a dagasztógéppel. Amikor már jól összeállt, takard le egy konyharuhával és tedd félre kb 1 órára, amíg a duplájára kel. A sütőformádat most ki is vajazhatod. 

2/8 LÉPÉS

Ezekre lesz szükséged: 470ml tej - 1 vaníliarúd - 6 tojássárgája - 100g cukor - 30g keményítő - csipet só

Amíg a tészta kel, elkészítheted a tölteléket. Hevítsd a tejet és a vaníliarudat egy közepes lábosban forrásig. Ha megvan, vedd le a tűzről és tedd félre kb fél órára. Addig pedig egy másik tálban egy habverővel keverd össze a tojássárgákat, a cukrot, a keményítőt és a sót. Én bevallom nem vártam ki a 30 percet a vaníliarudas tejjel, hanem itt már mentem is tovább. Fel kell vágni a vaníliát, kikaparni a belsejét és belekeverni a tejbe. Újra megmelegíteni egy kicsit majd a tojássárgájás keverékbe önteni. Egy keverés és visszaöntheted az egészet a lábosba, amit pedig újra ráraksz a tűzhelyre és kevergetve melegíted amíg besűrűsödik és kicsit elkezd bugyborékolni. Még egy picit kavargasd a tűzön majd vedd le és lapátold át a "pudingot" egy tiszta edénybe. Takard le fóliával és tedd félre, hogy teljesen lehűljön. (a fóliát ne a tálra tedd, hanem közvetlen a pudingra, hogy ne bőrösödjön meg)

3/8 LÉPÉS

Amikor a tésztád megkelt, picit keverd át egy fakanállal, majd öntsd bele a sütőformádba. Újra takard le egy konyharuhával, hadd pihenjen kb 30 percig. A pihenőidő vége felé kapcsold be a sütődet 175 fokra és ha eljött az idő, told be a sütit 25 percre.

4/8 LÉPÉS

Ezekre lesz szükséged: 190g vaj - 100g cukor - 10 evőkanál méz - 80ml tejszín - 1/2 teáskanál só - 310g mandula

Egy kisebb lábosban kezd el melegíteni a vajat, a cukrot, a mézet, a tejszínt és a sót. Kevergesd közben, így is segítesz a vajnak, hogy elolvadjon. Fel kell a masszát forralni és utána is még kevergetni a tűzön, amíg kicsit megbarnul, karamellizálódik csöppet besűrűsödik. Eltart egy ideig, 5 és 10 perc között. Ha megvan, vedd le a tűzről és keverd bele a jókora mandulamennyiséget, ami szükséges.

5/8 LÉPÉS

Ha a sütid megsült, vedd ki a sütőből és kend rá a mandulás masszát a tetejére. Egyenletesen, mindenhova jusson. 15 percre tedd vissza az immáron mandulás tetejű sütit a sütőbe. Kicsit a mandularéteg megbarnul majd és a széleken elkezd majd bugyborékolni. Ha megsült, vedd ki és tedd félre. Ha már hozzá tudsz érni, lazítsd meg a széleket egy késsel és ügyeskedd ki a sütit egy tálcára vagy tálra. Hagyd teljesen kihűlni.

6/8 LÉPÉS

Erre lesz szükséged: 360ml tejszín

A töltelékhez még annyi kell, hogy a habtejszínt felverd és a korábban elkészített pudingba belekeverd.

7/8 LÉPÉS

A kihűlt tésztát vágd ketté és a tölteléket kend rá az alsó rétegre.

8/8 LÉPÉS

A Mandulás részt tedd rá a krémre és készen is vagyunk! Felszeletelni, enni! :)

Remélem tetszett a poszt és kipróbáljátok a sütit. 

További szép nyarat mindenkinek! 

Egy csodálatos dallamot ajánlok figyelmetekbe. Nemrég leltem rá véletlenül a neten és azóta a rabja vagyok.  Mindenképpen hallgassatok bele, megéri! Nálam libabőr volt. És nem csak az első alkalommal, amikor hallottam. Még jóval utána is... németesek és franciások előnyben, de a többieknek is kötelező! ;)