fahéjas narancsos répatorta

2019. március 31. - mdeszi

Hihetetlen. 3 hónap után újra itt ülök a gép előtt és a blogot írom.

Pár hete/napja már tudom, hogy meg fogom írni ezt a bejegyzést, de máig halogattam mert annyira elszoktam már ettől az érzéstől, hogy nem is nagyon tudtam hogyan fogjak hozzá.

Szóval, igen. welcome back! Mondhatnám magamnak, meg persze nektek is!

Rengeteg dolog történt velem az elmúlt 3 hónapban, amik miatt egyáltalán nem tudtam a bloggal foglalkozni. Aztán persze a hosszú kihagyás kapcsán elfogott egy érzés, hogy talán már nem is annyira érdekes ez a blog dolog. Kaptam azonban egyes olvasóimtól némi bíztatást és, ahogyan korábban is valahol írtam már, nem szeretném az első nehézség alkalmával feladni.

Érdekes kettősség van bennem ezzel kapcsolatban. Amikor sajnáltatom magam, akkor arra gondolok, hogy ez a dolog mennyire megterhelő, hogy nekem erre nincs igazán időm már. Illetve, hogy az, amit én prezentálok nem is érdekel senkit és nem fognak krokodillkönnyek hullani, ha esetleg a kisült a kalácsom bezárja kapuit..

Másrészt viszont az van a fejemben, hogy miért is kezdtem el?! Mert volt és van egyfajta mondanivaló a fejemben, ami kikívánkozik. Ez alapból bennem van, de azáltal, hogy egy különleges szituációban találtam magam 3,5 éve (Németországba költöztünk) ez még jobban felerősödött. Ez magában annyi mindent hordoz magában, hogy úgy érzem muszáj kiadnom magamból. És végtére is, ha nem érdekel senkit sem, akkor akár úgy is vehetjük, hogy magamnak írkálok.

Nekem az elején volt a fejemben egy koncepció. Mit akarok közölni, kikhez akarok szólni. Sajnos úgy tűnik ez, az eredeti formájában nem lett eredményes. E miatt bizonytalanodom el néha, de azok, akik bíztatnak azt mondják, ez még nem azt jelenti, hogy az, amit leírok rossz. Csak, hogy nem jó csatornába küldöm bele. Úgyhogy próbálom magam attól az aspektustól függetleníteni, ami lehúzza az energiáimat és egyszerűen megörökíteni az arra érdemes pillanatokat.

No de térjünk a lényegre. Mi is történt velem az elmúlt időszakban? Alapvetően 3 indokot tudok felhozni.

1. Még tavaly ősszel részt vettünk egy kerti partin. A házigazdáról azt kell tudni, hogy nem sokkal előtte ismertük meg és pl a feleségével ott a kerti partin találkoztam először. Szó szót követett, a nő egy felnőttképzéssel foglalkozó iskolában dolgozik. Én ennek az iskolának a némettanfolyamára jártam, anno ittlétünk legelején. Elmondta, hogy nagyon régen keresnek már valakit, aki németeknek magyarórát tudna tartani és, hogy nem vállalnám-e el. Mondtam, hogy dehogy. Én nem vagyok tanár és egyébként is nem hiszem, hogy menne. Ő nem győzködött tovább, nem is beszéltünk erről többet. Majd eltelt kb 2 hónap és a nő felhívott telefonon és újra megkérdezte ugyanazt. Elmondta a részleteket és, hogy egyáltalán nem baj, hogy nem vagyok tanár és az se baj, hogy még sosem csináltam ilyet. Javasolta, hogy menjek el egy személyes találkozóra, ahol a főnökével meg tudnám beszélni a részleteket. Belementem. A találkozón minden létező aspektusból bemutatták nekem a dolgot és elmondták, hogy vannak érdeklődök (nem sokan ugyan, de vannak), akik már évek óta szeretnék, ha indulna kezdő magyar tanfolyam. Úgy váltunk el, hogy mondta, gondoljam át. Otthon oda-vissza rágtuk a témát. Hogy legyen, hogy ne legyen?! Én a totál kishitű meg voltam róla győződve, hogy ez nem fog menni. Aztán a legvégén arra jutottam/jutottunk, hogy megpróbálom. Ha nem megy, hát nem megy. Ez novemberben volt, aláírtam a szerződést és vártam a február 11-et, amikorra is az első magyaróra ki volt hírdetve. Halálosan idegesen megjelentem az iskolában és hagytam magam sodorni az árral. Hárman jelentkeztek a kurzusra és a kurzus velük és velem ezen a februári napon el is indult. Újra egy nagyon érdekes tapasztalás ez az életemben. Én igyekszem őket megtanítani magyarul ők meg az én németemet csiszolják. Azt kell mondjam élvezem. A résztvevők nagyon motiváltak. Azt mondják élvezik és az első 5 alkalom után most írták alá a jelentkezési ívet további 10 alkalomra. Tehát a kurzus folytatódik és én hétfő esténként másfél órára legálisan magyarul beszélhetek Németország kellős közepén.

2. December közepén tartottunk a munkahelyemen egy frauentag, azaz nő-napot. Volt masszás, Yoga, Zumba, kozmetikai kezelés, pezsgő, kis harapnivaló és én mini sminktanácsadást tartottam. (Előre is bocsánat az esetleges sminkes olvasóktól. Tudom ez istenkáromlás a szemükben, mert nem vagyok sminkes de még a közelében sem annak.) Alap dolgokat, trükköket mutattam a jelentkezőknek, amivel a mindennapi sminkjüket feldobhatják. Semmi extra. A kozmetikus csaj viszont látott bennem valamit és másnap felhívott. Hogy csinálhatnánk valamit együtt. Mármint én sminkelhetném a kuncsaftjait, ha lesz rá igény. És volt. Amit én 3 évig próbáltam, most egyszeriben sikerült. Sminkworkshop-ot szervezett, farsangi sminkelést. És egyszeriben ott találtam magam egy szalonban és német nőknek/lányoknak magyaráztam, hogy a füstös szem, hogyan működik vagy épp macskává maszkíroztam valakit egy farsangi buli előtt. Mit mondjak, nagyon élveztem. Már megvan a következő workshop dátuma és a folyamat megy tovább. Közben a csaj még továbbgondolta a történetet és még lehet, hogy mást is fogunk majd együtt csinálni de erről majd később. Ez még igencsak képlékeny.

3. A végére hagytam a legnagyobb durranást.

Az utolsó decemberi posztban már előrejeleztem egy kicsit ezt a dolgot. Ott arról értekeztem, hogy az életünk miként alakult az utóbbi pár évben és nagy vonalakban hogyan gondolkozunk a jövőnket illetően.

.....................Hú, ezt nagyon nehéz lesz kompakt módon összefoglalni...............................

Az előzmény röviden tehát annyi, hogy egyelőre nem szerettünk volna visszamenni Magyarországra. Ezt a mondatot leírni is nagyon furcsa, hát még kimondani. Mennyi nehézség van benne. Mennyi tépelődés, gondolkodás. Kinek mi lenne jó?! A gyerekeknek?! Nekünk kettőnknek?! Egy szó mint száz, jelenleg így látjuk jónak. Férj rögtön felhozta a házvásárlás témáját. Húzodoztam tőle. "Hát, nem is tudom." Erősködött, hogy hosszú távon jobban megéri és a gyerekeknek nagyon jó lesz. Háttérinfóként annyit, hogy nagyon nehéz jó ingatlant találni ebben a városban, minden úgymond fű alatt kel el. Az interneten vagy újságban szinte lehetetlen bármit találni. Az emberek meg akarják spórolni az ingatlanügynök árát (vastagon fog a ceruzájuk, az biztos) ezért szájról szájra terjed a híre az eladó ingatlannak és általában el is kel. Plusz, jelenleg sokkal nagyobb a kereslet, mint a kínálat tehát az ingatlantulajdonosok szinte biztosak lehetnek benne, hogy rövid határidőn belől eladják a házukat/lakásukat. Visszatérve az eredeti témához, tehát egy idő után rábólintottam mert úgy gondoltam úgyse sikerül. Nem fogunk olyat találni - gondoltam. És, hogy végre elérkezzünk a slusszpoénhoz, bő fél év keresés után megtaláltuk azt a házat, ami tetszett. És a tavalyi év legvégén megvettük. Ezzel természetesen rengeteg-rengeteg feladat járt együtt. Először az összes papírmunka, amiben nyilvánvaló okokból semmilyen tapasztalatunk nem volt. Aztán volt egy kis felújítás. A február-március pedig már a pakolásról, dobozolásról, költözésről és a takarításról szólt. Takarítottam a házban, majd a régi lakásunkban. Egyszer-kétszer-százszor.

2 hete költöztünk be. Úgy érzem egész jól berendezkedtünk, persze még itt-ott elég szedett-vedett de ez már édes teher. És ami a legfontosabb a lelkem megnyugodott. Jó hazajönni, jó itthon lenni. A szomszédok nagyon jó fejek. (tudni kell, hogy az albérletünknél egy ritka rossz szomszédot fogtunk ki, aki a vége felé már igencsak megkeserítette a mindennapokat) Rengeteg feladat vár még ránk itt de azt hiszem MEGÉRKEZTÜNK.

Mi a véleményetek erről a nagy katyvaszról, amit most ide leírtam?!

Én mindenesetre remélem, hogy az elkövetkezendő időszak nyugisabb lesz és rendszeresen jut majd időm a blogra és a sütésre (végre).

Mára egy szuper tavaszias répatortával készültem. Bár tortát nem annyira szeretek posztolni mert elég béna vagyok benne, de ez nagyon megtetszett és ki akartam próbálni.

Hozzávalók (18 cm-es tortaformához):

150 g vaj

3 tojás

150 g cukor

120 g barnacukor

180 g liszt

3 csapott teáskanál sütőpor

2 teáskanál fahéj

250 g reszelt répa

100 g dió

150 ml almapüré (Lidl-ben lehet kapni)

A krém hozzávalói:

250 g krémsajt

250 g mascarpone

60 g porcukor

1 narancs reszelt héja

170 ml habtejszín

Elkészítés:

Először is elkészítjük a piskótát. (Kapcsold be rögtön a sütőt 175 fokra)

Nagyon egyszerű. A tojásokat kihabosítjuk a kétféle cukorral. Ezután jöhet bele az olvasztott vaj. Egy másik tálba kimérjük a száraz hozzávalókat. Azaz a lisztet, a sütőport, a diót és a fahéjat. Ha elkevertük, mehet is bele a tojásos masszába. Lazítsuk fel a tésztát az almaszósszal és mérjük bele a darált diót. (lehet akár durvára darált is)

A tésztát kétszerre fogjuk megsütni, mégpedig 2 kivajazott és kilisztezett kerek tortaformában kb 50 perc alatt. (Tűpróbával ellenőrizzük mindig, hogy átsült-e!) Ha megvan, teljesen ki kell a piskótákat hűteni.

A krém végtelenül egyszerű: csak ki kell keverni a krémsajtot a mascarponéval és a poorcukorral, majd jöhet hozzá a teszín is. Habverővel kenhető állagú krémmé verjük. A krém 1/4-ét egy kis tálkába tesszük, a nagyobbik részhez pedig hozzáadjuk a narancshéjat. (Az 1/4 rész krém a torta tetejére és oldalára jön majd. Ha neked oda is megfelel a narancsos krém, akkor ne cicózz, nincs szükség szétválasztgatásra!)

A torta összeállítása előtt győzödj meg róla, hogy nem púposodott fel egyik tortalapod sem. Ha igen, vágd le egyenesre, majdd pedig mindkét lapot vágd ketté. Így most 4 lapot látsz magad előtt.

Érdemes talán a kerek tortaformában megtölteni, tehát a tortaformát mosd el és állítsd újra össze. Rétegezd bele a piskótát és a krémet. Mielőtt a tetejét és az oldalát megkentem én egy kis időre betettem a hűtőbe. Utána kivettem, leszedtem róla a forma-karikát és bekentem az oldalát és a tetejét is a krémmel.

Díszítsd igény szerint, én nem vittem túlzásba. Mára ennyire futotta az erőmből.