hogy is kezdjem?!

a nyaram/nyarunk sajnos összességében nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna.

nem kell nagy tragédiára gondolni, semmi katasztrófális nem történt velünk de nem klappoltak a dolgok úgy 100%-osan.

mivel imádom a nyarat mindig azon vagyok, hogy minél jobban kiélvezzem. hogy a meleg napok energiáját magamba szívjam és folyton arra gondolok, hogy hogyan lehetne ezt az időszakot még jobban meghosszabbítani. (úgy 2-3 hónappal.) örök pesszimistaként már júniusban el-elfog a szorongás, hogy mindjárt szeptember és nemsoká' már 8-kor sötétedik és csak pár nap és újra pakolhatom el a szandálokat, stb, stb.

idén ez valahogy máshogy alakult a fejemben. mert korábban mindig nagyon vártam a nyaralást például. de idén nem akartam várni a nyaralást. mert arra gondoltam, ha mindig a nyaralást várom, akkor a nyaralásig eltelt napokkal mi van?! azok totál feleslegesek? azok csak a nyaralás előnapjai, át kell őket vészelni, hogy eljussunk a várva várt tengerpartig?! nyilván nem és kicsit sarkítva írom most ezeket, de most először úgy éreztem, hogy nem a nyaralást akarom csak élvezni a nyárban, hanem minden napot. vagy legalábbis sokat. és idén úgy alakult, hogy ez nem így történt. mert pl. sokat aggodalmaskodtam dolgokon, amik elrontották a napjaim hangulatát és így azok a napok tényleg mehettek a kukába. és az nem lehet, hogy az egész nyárból, tehát a kb 3 hónapból én tényleg csak 2 hetet élvezzek úgy igazán. meg aztán mi van, ha letelik az a 2 hét?! akkor aztán tényleg vége a világnak?

nem. persze, hogy nem. 

nyár ide, nyár oda, ráébredtem, hogy ezt úgy en bloc kellene magamban lejátszani. 

korábban is voltam hasonló helyzetben. néha olyan érzésem volt, hogy mindig csak a hétvégét várom. hogy hétközben úgy kelek fel reggelente, hogy rögtön arra gondolok, mennyi van még péntekig. ez is elkezdett zavarni. aztán jött a fenti sztori a nyári szünettel.

vagy például sok olyan emberrel találkozom, akik szintén országot váltottak és most Németországban élnek. vannak, akik ezt jobban, vannak, akik kevésbé jobban viselik. ugyan nekünk is vannak/voltak honvággyal átitatott nehéz napjaink de azt gyorsan tisztáztuk magunkban, hogy nem élhetünk úgy, mintha csak vendégek lennénk a saját kinti életünkben. magyarul nem egész évben azt számolgatjuk, hogy mennyi van még hátra a karácsonyi látogatásig, stb. 

úgyhogy lassan de biztosan eljutottam arra a pontra, hogy változtatnom kell a hozzáállásomon. meg kellene próbálnom megélni a mindennapokat. micsoda közhely, ugye?! fontos lenne, hogy ne mindig valami olyan után ácsingózzak, ami majd a későbbiek folyamán valósul meg. mert, amíg az megvalósul elvesztegetem az időmet. és hát nyugodtan kijelenthetjük, hogy az életemben nem csak a szombatok és a vasárnapok és nem csak a tengerparton eltöltött idő, ill nem csak a karácsonyi szünet jó.

na, és hát ezzel a szituációval vívódva néztem meg egy videót a youtube-on, ami pontosan ezt a gondolatot taglalja. de persze, amikor rákattintottam még nem tudtam, hogy miről lesz szó benne pontosan. de amikor végignéztem, akkor leesett a tantusz. igen. pontosan ez az, ami az én fejemben is motoszkált mostanában. szóval, hogy az ember a mindennapokban (is) próbáljon meg jól lenni.

és most ezen dolgozom legbelül. persze nem mindig lehet örülni, nem is mindig sikerül minden a tervek szerint. de ha nem is járatom miden nap csúcsra a siker-diagrammomat, lehet, hogy valaki olyannak, akit szeretek viszont nagyon jó napja volt és abból is lehet töltekezni. Férjnek volt egy sikeres telefonbeszélgetése, a nagyobbik megint a legjobb matekdogát produkálta az osztályban, a kicsi a nagyok között is megállta a helyét a baletton.

Ide beszúrom nektek a videót. Akinek van kedve, nézze meg. Szerintem érdekes ezen elgondolkozni. Én már megtettem, sőt folyamatosan ilyen és még ilyenebb témákon járatom az eszem. 

Végre eljött az idő, hogy a korábban már emlegetett Lajos szeletet megsüssem. Egy szülinapra vittük és annyira ízlett mindenkinek, hogy a következő szülinapra (ami 2 hét múlva lesz) már meg is rendelték ugyan ezt, tehát Lajost!

Én még sosem sütöttem ilyet és úgy látszik régen is ettem már mert egy kicsit másmilyenre emlékeztem de nagyon finom volt és nem utolsósorban egyszerű elkészíteni. Plusz nagyon egyszerű hozzávalók szükségesek hozzá.

Hozzávalók a tésztához:

2 tojás

2 evőkanál méz

2 evőkanál kakaó

5 dkg margarin

2 csapott mokkáskanál szódabikarbóna

20 dkg cukor

Ezt az egészet gőz fölött kell habosra keverni. Ha megvan, levesszük az edényt a gőzről és beleszitálunk 40 dkg lisztet. Összekeverjük és 3 részre osztjuk.

Lisztezett deszkán kinyújtjuk és a tepsi hátoldalán 175 fokon kb 10 perc alatt megsütjük a 3 lapot.

2 féle krém kell hozzá. 

Az elsőhöz 3 dl tejben 1 csomag vaníliapudingot 1 vaníliás cukorral sűrűre főzünk. (én annak ellenére, hogy a pudingos zacskón 0,5 l tej volt feltüntetve, 3 dl tejben főztem meg azt.)

A második krémhez pedig 3 dl tejben 1 csomag puncs ízű pudingot 1 evőkanál rummal sűrűre főzünk.

Ha mindkettővel megvagyunk, 20 dkg margarint 20 dkg porcukorral habosra keverünk és egyenlő arányban elosztjuk a pudingok között.

A betöltés nagyon egyszerű. A tésztarétegek közé jönnek a pudingok ill. a felső tésztarétegre még jön egy máz.

150 dkg porcukor

4 evőkanál tej

4 evőkanál kakaó

Ezeket a hozzávalókat kell sűrűre főzni és a tűzről levéve még 10 dkg margarint belekeverni.

A mázat szépen rá lehet simítani a süti tetejére és készen is vagyunk. A szeletelésnél akadtak problémáim mert a máz töredezett, ahogy vágtam, de állítólag forró vízbe mártott késsel jobban megy.

(Aki már sütött ehhez hasonló süteményt, az tudja, hogy a tésztarétegek a krémtől puhulnak meg kb másnapra. Úgyhogy ezt bele kell kalkulálni, nem lehet egyből fogyasztani.)

Ezt jövő héten tesztelem, a többit remélem ti is kipróbáljátok.

Jó étvágyat hozzá!

Sziasztok!