A minap egyik kolléganőnk születésnapi partiján voltunk a csapattal. Vannak köztünk igen fiatalok is a munkahelyen, gyakornokok, épphogy érettségizettek, huszonévesek is.

Ittak a sikeres érettségire!!! BAKKER! Mi, többiek meg jobb híján a nyugdíjra! :)

Mindig kicsit más szemmel (is) figyelem ezeket a fiatal, még fejlődő egyéniségeket. Hogyan viselkedik manapság egy huszonéves, hogyan néz ki egy 18 éves (brutál!!!). Akarva akaratlanul összehasonlítom őket magammal és az én 18 éves énemmel. Óriási a különbség... de most nem is ez a lényeg.

Hanem, hogy ennek kapcsán jutott eszembe, hogy a főző- és sütőtudományom ez alatt az idő alatt, amíg 18-ból 33 lettem, mennyit fejlődött. És, aki velem együtt tette meg ezt a rögös utat, az az én férjem.

Így hát a mai elmélkedős posztot neki ajánlom. (nem tud róla, hogy ez az írás megszületett. ha olvassa, most olvassa először ő is. ♥)

Ő az, aki végigküzdötte velem azt az időszakot, amikor nem tudtam se főzni, se sütni. (Kapcsolatunk elején mondjuk ő sem az a típus volt, aki mindenekelőtt egy házias menyecskét akart magának találni.)

Most már kicsit jobban megy a dolog, úgy hiszem. Amióta pedig külföldön élünk még inkább törekszem, hogy a család ne szenvedjen hiányt házias kosztban. Ugyan ritkábban jutunk el a nagyszülőkhöz egy igazi vasárnapi ebédre de úgy döntöttem, hogy a vasárnapi húslevesek, rántott csirkecombok és házi sütemények nem hiányozhatnak a gyerekeim étrendjéből. Megcsinálom hát magam.

Az elején nem mentek azért olyan simán a dolgok, de az én férjem minden korábbi próbálkozásomat őszinte áhitattal fogadta. Valószínű az (is) lebegett a szeme előtt, hogy ha bejön, akkor ehet egy jót. :) De a viccet félretéve, ő nem az az asztalra csapkodós típus, aki a munkából hazajövet követeli a meleg vacsorát, de ha egy jó bablevessel kínálom, nemigen utasítja vissza. Szeret enni, na.

Nálunk mindenki. Öröm nekik főzni, sütni. Talán ezért is lelem benne örömömet. És, ahogy már korábban is írtam az egyik bejegyzésben, engem is elkapott ez a #food dolog és (viszonylag) sűrűn támadt posztolhatnékom a témában. Amikor előálltam neki ezzel a blog dologgal, azt mondta "tök jó ötlet. csináld!"

Az, hogy tényleg megcsináltam és azóta sem adtam fel, nagyban neki is köszönhető. 

Ki gondolta volna, anno, 1000 éve, hogy ez lesz belőlünk?!

Mai napig azt mondják az emberek, hogy nagyon különbözőek vagyunk, nem is értik a dolgot. Volt, aki nem olyan rég kerek perec megkérdezte, hogy mi hogy a fenébe kerültünk össze?! Mert, hogy egyikünk mellé sem tudná alapból a másikat elképzelni. És egyébként valóban. 

Nézzétek hát, ilyenek vagyunk mi(nk). ;)

ő magas. én alacsony.

ő szőke. én barna.

ő zöldszemű. én barna.

ő ritkuló hajú. az enyém dúsabb már nem is lehetne.

ő bika. én nyilas.

ő beszédes. én csendes.

ő csonka családos. én teljes.

ő a jég hátán is megélő. én ismeretlen szituban pánikoló.

ő iszonyú extrovertált. én introvertált.

ő precíz. én szétszórt.

ő maximalista. mindent végigvivő. én feladó.

ő "ház körüli munka" szerelmes. én muszájból csináló.

ő sportot muszájból csináló. én sportolni szerető.

ő este sokáig fennmaradó. én az esti film 10-dik percében elalvó.

ő reggel sokáig alvó. én korán kukorékoló.

ő egyből barátkozó. én távolságot tartó.

ő mindent elfelejtő. én mindent fejbentartó.

ő excel, rendszer, adatbázis imádó. én ezt túlzásnak tartó.

ő költekező. én spóroló.

ő az esti film után még a konyhában csoki után kutató. én már rég alvó.

ő a röviduijjú póló ujját még visszahajtó. én ettől ideggörcsöt kapó.

ő mindig fázó. én mindig verejtékező.

ő megrögzött cigarettázó. én e miatt őt nagyon féltő, de lebeszélni nem tudó.

ő híradót a tv-ben néző. én hírportált olvasó.

ő sötét színek. én élénk.

ő kávé. én nem.

ő kamilla tea. én: " van még ember a földön, aki kamilla teát iszik?!"

ő akció film. én családi, romantikus. 

ő (női) hosszúhaj-párti. én rövid.

Nincsen évfordulónk. Nincs születésnapja. Nem kerültem szentimentális hangulatba sem mert épp beléptem a következő x-be. Csak valahogy kikívánkozott belőlem és megírtam. (Ebből is látszik, távol vagyok már attól a bizonyos 18-tól.)

Ez a remek ember, aki elvisel engem több, mint 14 éve ezt a sütit ette hétvégén uzsonnára.

Hozzávalók:

1 nagy körte

1 evőkanál citromlé

4 tojás

175 g cukor

200 ml olaj

100 g darált mandula (durvára darált)

250 g liszt

1 csomag sütőpor

1 evőkanál fahéj

100 ml körtelé

5 evőkanál körtepálinka (vagy körtéből nyert alkoholos ital)

100 g étcsoki-pasztilla (tudjátok, olyan kisebb csokidarabok, amik a sütibe rakva nem olvadnak szét a sütés közben hanem egészben marad. rá lehet majd harapni.)

200 g étcsokibevonó

1. Elsőként már be is kapcsolhatod a sütődet 180 fokra. Gyorsan megvagyunk a tésztával, ripsz-ropsz összekeverjük.

2. Hámozd meg a körtét, magozd ki és egészen picire darabold fel. Locsold meg a citromlével és keverd össze.

3. A tésztához először keverd habosra a tojásokat és a cukrot. Folyamatos keverés mellett csorgasd bele az olajat. Egy külön tálkában keverd össze a lisztet, a mandulát, a sütőport és a fahéjat. Add hozzá a tojásos cukros egyveleghez. Jöhet bele a körtelé is. Jól keverd ki az egészet. Öntsd hozzá az alkoholt és a csokipasztillát is.

4. Vajazd és lisztezd ki a kuglófformát és öntsd bele a tésztát. Mehet is a sütőbe, 70-80 perc kell neki. Kb 30 perc után azonban le kell takarni fóliával mert megég a teteje. 70 perc után tűpróbával ellenőrizd, hogy átsült-e, ha nem tedd még vissza pár percre a sütőbe.

5. Ha már megsült, hagyd a formában kihűlni és csak utána szedd ki belőle a kész sütit.

6. Vízgőz fölött olvaszd fel az étcsokit és csorgasd rá a kuglóf tetejére. Hagyd lecsurogni a széleken a felesleget. (biztos tudod, de leírom azért, hogy kevés koszolással járjon ez a rész itt, tedd rá a kuglófodat egy rácsra, a rács alá pedig teríts egy darab fóliát vagy sütőpapírt. Így a felesleget simán a papírral együtt kidobod.)

7. Tetszés szerint még meg lehet szórni pirított mandulával vagy valamilyen díszcukorkával, ami épp kéznél van.

Mikor a gyerekek meghallották, hogy körte van a dologban ketten 4 felé szaladtak. "Fúj, nem szeretem a körtét." "Szedd ki belőle a körtét." és hasonló felkiáltások hangzottak el tőlük. De ezeket én elengedem a fülem mellett és láss csodát, mind a kettő belapátolt belőle egy-két szeletet.

Hogy én is mondjak róla valamit, finom szaftos. A mandulát ne őröljétek túl finomra, jó ráharapni valamire a puha tésztában. És még valami: én az alkoholt kihagytam, de ha nektek van valami jó kis ide passzoló likőrötök vagy hasonló, menjen bele! :)

 Így élünk hát mi, iszonyú különbözőségek közt mégis tökéletes harmóniában ebben a családban.

Ami viszont biztosan közös, hogy mindketten nagyon szeretünk enni. És azt hiszem ez már így is marad...