nem, nem sütöttem Sacher tortát egy esküvőre sem. 

viszont tegnap, amikor én a Sacher-t sütöttem valaki az esküvőjére készült éppen.

egész nap ez járt a fejemben. mármint, hogy esküvő. meg emlékeket idéztem fel a mi esküvőnkről, aztán a főiskolás éveinkről. merthogy Borit, akinek tegnap volt a (egyelőre csak) polgári esküvője a fősuliról ismerem.

Jézus, nagyon rég volt az is. 2002-2006-ig tartó időszakot töltöttük együtt a BGF-en, az Alkotmány utcában. az első évben, ha jól emlékszem még nem voltunk nagyon közeli viszonyban, aztán talán utána kezdődött el a dolog. (javíts ki, Bori, ha ezt olvasod!)

csodás volt!

ott volt még mellettünk Tomi és Gabika is és én így összességében csak annyira emlékszem, hogy milyen sokat nevettünk együtt. ültünk az előadáson, a másodikon (3-as előadó?!), vagy épp ott lent az 5-ös (?) előadóban és szívtuk be az okosságot. (vagy nem...) együtt jártunk gyakorlatra az alma mater-be vagy épp a Margit szigetre, telefonos forródrótban jelentkeztünk a vizsgákra neptunon, hogy mindenki egy napra jusson be. jegyzetek vándoroltak ide-oda, gólyabál, pletykák, tervek, Kossuth téri napfürdőzés lyukasórában. tanári elszólások, amiken még nagyon sokáig nevettünk együtt, és amik beleivódtak a beszédünkbe. ki megy a Kossuth téri metró felé, és ki a Nyugati felé?! közös projektek, közös főzések egymás otthonában, tanulás számvitel vizsgára és arra a nagy szigorlatra, hogy is hívták?! már nem tudom sajnos. szülinapok a trófeában vagy éppen Tomiéknál Újpesten. ismertük (ismerjük) egymás családját, gyerekkori szobáját. 

az imádott 11 ker. Bori oda született nekem pedig a gyerekeim születtek oda. Bartók Béla út, Kruspér utca, allee, négyes-hatos, Móricz Zsigmond körtér...

lényeg a lényeg, hogy Borival azóta is tartjuk a kapcsolatot. időközben volt, hogy ő élt külföldön, most én élek kicsit messzebb.

érdekes, hogy a mi kettőnk sorsa mennyire különbözőképpen alakult. amikor azonban összefutottunk, mindig volt közös témánk. és biztos, hogy kitértünk egy bizonyosra.

nevezetesen arra, hogy karrier vagy család?! család vagy karrier?!

mi ketten egymás ellentétei vagyunk az eddig befutott pálya alapján. pedig a kiindulópont és a célok talán nem is térnek el olyan nagyban. nála úgy alakultak a dolgok, hogy a karrier jött először. mint a rakéta úgy menetelt felfelé a ranglétrán és teszi ezt a mai napig is. rengeteget utazik, több nyelven beszél és csupa "felnőtt dolgot" csinál, ami után én mindig csak "csorgattam a nyálam". én pedig,  mint tudjátok, hamar férjhez mentem és 2010 óta inkább foglalkozom "nem felnőttes" dolgokkal mint "felnőttessel".

ezért volt mindig érdekes a beszélgetés, amit lefolytattunk mert mindenki egy kicsit ácsingózott az után, amije nem volt. (én legalábbis így érzékeltem)

én a karrier után, ő meg a család-gyerekek után. mindig kitértünk arra, hogy mikor ideális szülni, mikor ideális családot alapítani, milyen egy ideális karrier, milyen kihívásokkal találkozik szembe egy nő, amikor ezeket a kérdéseket meg kell válaszolnia. ezt ragoztunk nagyon-nagyon hosszan, éveken át. végül mindig arra a következtetésre jutottunk, hogy egyrészt nagyon nehéz dolgunk van, nekünk nőknek. másrészt pedig iszonyú nehéz eltalálni azt az egyensúlyt és olyan döntéseket hozni, amik ahhoz vezetnek, hogy egy nő életében minden ideális legyen. ideális időpontban történjen és ideális mennyiségben legyen jelen. engem ez mindig egy kicsit megnyugtatott és egy rövid időszakra lecsitultak a kedélyek bennem.

ehhez a felismeréshez persze el kellett érnem egy bizonyos életkort és belátni, hogy nem minden fekete vagy fehér. (persze mai napig szívesen sajnáltatom magam ilyen téren! ;) van, ami nem változik!)

nos, hát ezzel a poszttal szeretnék nagyon sok boldogságot kívánni nektek Bori és Zoli! ugyan, talán most már a házas élet nem tartogat annyi újdonságot számotokra, de azért mégiscsak... férj vagytok és feleség. egy család.

remélem, hogy a tegnapi készülődés és szertartás minden pillanatát sikerült jól megélni. sikerült átélni és nem elsiklani felette. amikor valaki sok boldogságot kívánt nektek, nem csak zsigerből köszöntétek meg. hanem belegondoltatok, hogy az illető mit is kívánt nektek igazából. ez a két szó SOK BOLDOGSÁG. 

én azt kívánom, hogy ezt a két szót töltsétek meg tartalommal a közös utatok során.

a tegnapi Sacher torta valahogy ebben a szellemben készült és meg kell mondjam nagyon jól sikerült.

a képek viszont... á, azok csúnyák. de nem baj, így látom, hogy bőven van még hova fejlődni. ti is tanuljatok minden nap valami újat és süssetek majdnem minden nap valami finomat.

ezt a receptet egyébként a gasztroangyalban láttam nemrég. elmentettem és nem is vártam vele sokáig, hogy elkészítsem.

az eredeti verzió szerint egy egész napot áll a torta a hűtőben mielőtt ehető, úgyhogy erre érdemes figyelni!

hozzávalók:

180 g vaj

180 g étcsoki

8 db tojás

125 g cukor

180 g liszt

egy teáskanál sütőpor

baracklekvár (kb 300 g)

300 g étcsoki a mázhoz

kapcsold be a sütőt 160 fokra, hogy felmelegedjen.

 először is tedd fel a csokit gőz fölé melegedni.

amíg elkezd olvadozni van időd a vajat egy tálba tenni és elkezdeni kihabosítani. ez önmagában nem tart sokáig, úgyhogy már vissza is térhetsz a csokihoz és folyósra keverheted a gőz fölött.

ha kész van, öntsd bele a csokit a vajba és keverd tovább a robotgéppel. most jönnek a tojások. a csokis vajba csak a sárgáják jönnek majd, egyesével. mindegyiket jól el kell keverni, szép habosra.

a tojásfehérjéket nyilván nem dobtuk ki, úgyhogy most fel is használjuk őket. a cukorral verd fel jó fényesre, keményre. körkörös mozdulatokkal keverd bele a sárgájás, vajas masszába.

már csak annyi van hátra, hogy a lisztet és a sütőport beleszitáld és elkeverd. 

szép levegős, laza masszát fogsz kapni.

szükséged lesz a 24cm-es tortakarikára (vagy egy kb akkorára). én előbb kivajaztam és kiliszteztem és csak utána öntöttem bele a masszát. simítsd el a tetejét, mégpedig úgy hogy a szélekre egy kicsit felhúzod a tésztát, így középen kvázi alacsonyabban lesz. sütés közben a közepe megemelkedik és így előzzük meg a (nem olyan nagy, de) bajt.

most már mehet a sütőbe és itt figyelj, LÉGKEVERÉSEN, 45 percre.

én utána ellenőriztem tűpróbával, ennyi idő után tökéletesen át volt sülve.

mikor kivetted, fordítsd fejjel lefelé és tedd rá vagy egy rácsra vagy egy sütőpapírra (hogy ne ragadjon oda semmihez) és így hagyd kihűlni.

amikor kihűlt, akkor kell csak róla leszedni a karikát és 3 felé vágni. ha 24 cm-es karikában sütöd, elég magas lesz a tészta ehhez. itt magasfokú koncentráció szükséges, nálam legalábbis. recés késsel szoktam bevágni a tésztát majd ha a közepénél bizonytalan vagyok akkor cérnával szoktam átvágni, úgy biztos sikerül. próbáltátok már ti is cérnával?!

most tehát, mikor 3 tésztakarika fekszik előtted jöhet a lekvár. ezt először is fel kell melegíteni. jó forróra. (így jobban be tudja szívni a tészta a lekvárt és nem lesz száraz)

ezzel a lekvárral kend meg a lapokat majd a végén az egész tortát kívülről is. 

így kell pihennie a tortának egy pár órát de leginkább egy egész napot a hűtőben.

ha ezt kivárod, másnapra a lekvár jól rádermed a külsejére és szépen, gond nélkül be lehet vonni a csokival. 

így hát, másnap, amikor kiveszed a hűtőből már csak annyi dolgod van, hogy a gőz fölött folyóssá olvadt csokit rácsurgasd a tetejére. hagyd lecsöpögni a szélekre is és ott egy spatulával igazgasd el, hogy mindenhol jól befedje. a tetejéről is le lehet húzni a felesleget.

igazából kész vagy, menjen a hűtőbe, hogy a csoki is megdermedjen és utána már szeletelhető.

tejszínhabbal nagyon finom.

jó étvágyat és az illetékeseknek sok boldogságot! :)

 u.i. tejszínhab azért nincs a képen mert:

1. a tortát vendégségbe vittük tegnap barátokhoz. 

2. direkt vettem egy flakonos tejszínhabot hozzá.

3. elvittük a tortát, ott ettünk belőle tejszínhabbal. hazahozni már nem sikerült. ottfelejtettük a tejszínhabot.

4. pedig direkt kértem még 2 szeletet a maradékból mert ma még be akartam otthon rendesen fotózni.

sorry! béna vagyok és feledékeny! :(

de tejszínhabbal az igazi. szerintem.

milyen szépen indult.

péntek este gondoltam egy merészet és feltettem egy kérdést a fb oldalamon. mármint, hogy kvázi ti döntsétek el, hogy mit süssek másnap, azaz szombaton.

marha jó lett a fogadtatás, azaz tök sokan hozzászóltatok a poszthoz, aminek nagyon de nagyon örültem. :)

szombaton reggel, miután láttam, hogy mire szavaztatok többen gyorsan el is terveztem, hogy mit hogyan is fogok csinálni. mármint, hogy mindent gyorsan el szerettem volna intézni, hogy még időben meg tudjam sütni a churros-t. fontos, hogy természetes fénynél kell fotózni mert úgy az igazi. mivel még aznap, tehát szombaton szerettem volna kirakni legalább egy képet róla, aznap, fényes nappal kész kellett, hogy legyen.

nos, elintéztük a bevásárlást és minden egyebet. végre beszabadultam a konyhába és nekiálltam.

először a csokiszószt csináltam meg. gyorsan meg is volt. megállapítottam, hogy a recept is jó de én is toppon vagyok mert minden flottul alakul. ;)

jött a tészta. az is elkészült annak rendje és módja szerint.

olajat melegítettem és beletöltöttem a tésztamasszát egy habzsákba. nem volt olyan széles szájú csillagcsövem, mint az előírtak szerint, de erre nem fordítottam nagy figyelmet.

aztán beütött a krach.

a tészta túl sűrű ahhoz, hogy egy kisebb átmérőjű lyukon át lehessen szuszakolni és egy idő után a habzsák megadta magát. kiszakadt. nem baj, gondoltam! oda se neki. átpakoltam a masszát egy másikba. az is kiszakadt. csak sajnos úgy, hogy a tésztából egy nagyobb gombóc beleesett a forró olajba.

forró olaj kifröccsen.

kézre ráfröccsen.

én felszisszenek. mit felszisszenek, felkiáltok.

égő fájdalom. piros foltok a karon.

hűtés hidegvíz alatt.

a cél lebegett a szemem előtt, vagyis, hogy egy képet muszáj csinálnom. meg is lett.

addig nem annyira, utána már indulhatott az igazi szenvedés. égőfájdalomégőfájdalomégőfájdalom....

később, azért biztos, ami biztos elmentem az ügyeletre, hogy nézzen már rá valaki a sérülésemre. nem voltak túlságosan meghatva tőle ;) de egy krémet azért felírtak rá.

hát így lett ennek a churros-nak egy ilyen speckó története, aminek a lenyomatát még egy pár hétig azt hiszem a kezemen fogom hordozni.

csináljátok utánam... a sütit. a többit ne!

kezdjük a csokimártogatóssal, azzal úgyis gyorsan végzünk.

a csokiöntet hozzávalói:

2 teáskanál keményítő

5 dl tej

12 dkg étcsoki

3 evőkanál barnacukor

1/2 kávéskanál fahéj

1 csipet só

2 evőkanál kakaópor

mérd ki a kellő tej-mennyiséget és abból kb 1 dl-t önts kis külön egy kis tálba. ebbe a kis tejbe keverd bele a keményítőt.

a többi tejet egy kis lábosban alacsony lángon melegítsd fel és közben tördeld bele a csokit.

ha a csoki teljesen felolvadt, jöhet a lábosba a keményítős tej, a cukor, a fahéj, a só és a kakaó is. habverővel keverd kb 10-15 percig, kis lángon továbbra is. addigra fog kb besűrűsödni.

kész!

most következik a tészta.

a tészta hozzávalói:

12 dkg puha vaj

1/2 teáskanál só

15 dkg liszt

2 db tojás

2,5 dl víz

olaj a sütéshez

fahéjas cukor

mérd ki a vajat és a vizet egy lábosba, szórj bele egy pici sót és tedd fel melegedni. amikor felforr öntsd bele a lisztet és fakanállal keverd össze. erőteljesen keverd a cuccot kb 2-3 percig, amíg először összáll a tészta utána pedig már elválik az edény falától.

most húzd le a tűzről és párszor még keverd át a fakanállal. egy pár percre hagyd nyugton, hűlni.

addig vegyél ki a hűtőből 2 tojást és készítsd elő az olajat, amiben sütni fogod a churros-t.

a tojásokat keverd el a masszában a korábban használt fakanállal.

egy habzsákba tegyél széles szájú csillagcsővet és töltsd bele a tésztát.

ha az olajad készen áll (kb 170 fokosnak kell lennie - én 7-es fokozatot állítottam be a villanytűzhelyen) nyomkodhatod is bele a tésztacsíkokat közvetlenül az olajba. 

ha egy párat belenyomkodtál, egy villával vagy bármilyen célszerszámmal terelgesd őket úgy az olajban, hogy ne gabalyodjanak össze.

amíg sül az első adag, készíts magad mellé egy tálat konyhai papírtörlővel. erre szedd ki a megsült csíkokat.

ha lecsöpögtek, forgasd meg őket fahéjas kristálycukorban és kész, ennyi volt. megvagy vele.

a csokimártogatóst öntsd át egy esztétikus kis tálkába és indulhat a falatozás.

jó étvágyat! 

szerintem ebben a sütiben az az érdekes, hogy a tésztájában egyáltalán nincs cukor. csak a hempergetéshez használunk cukrot, de a tészta inkább sós.

sok receptet átolvastam a neten, végül a Fördős Zé féle változatot sütöttem meg. pici változtatással.

esik a hó. hideg van.

most jövünk a helyi farsangi mulatságról.

ti hogy vagytok a farsanggal?! szeretitek? én megmondom őszintén nem nagyon. de ezt itt egyszerűen lehetetlen kikerülni. a farsang vagy karnevál az év egyik legfontosabb időszaka/eseménye. mindenki farsangi lázban ég, kosztümök mindenhol, farsangi bálok felnőtteknek, gyerekeknek.

így hát ez a vasárnap estém a kipurcanásról szól és ha már így alakult, gondoltam bepötyögöm a legutóbbi receptet.

ez amolyan "semmi felhajtás" recept, nem alkalomra készül, csak úgy magunknak, uzsonnára, késői reggelire. esetleg ha a barátokat áthívtátok egy kis falatozásra. (kolbászkarikák, sajtok, kőrözött, fűszeres vajak, szalámik, koktélparadicsom...)

nézz rá a receptre. nem nehéz, viszont előző nap kell bekeverni, úgyhogy ezt vedd figyelembe!

hozzávalók a tésztához:

1 dl tej

5 dkg vaj

2,5 dl víz

1 tasak szárított élesztő

1 kávéskanál cukor

fél kiló liszt

1 evőkanál só

bors

először összekeverjük a tésztát. a tejet és a vajat ehhez össze kell olvasztani egy kis lábosban. ha megvan, vedd le a tűzről és öntsd hozzá a vizet.

ebből a keverékből most önts át egy keveset egy kis tálkába (kb 4-5 evőkanálnyit) és keverd bele a cukrot és az élesztőt. tedd félre, amíg az élesztő felhabosodik.

a lisztet tedd be kicsit a mikróba és menjen egy pár kört.

tedd a langyos lisztet egy nagy keverőtálba, add hozzá a sót és borsozd is meg. most jöhet hozzá a felhabosodott élesztő és a többi vajas keverék.

keverd össze a tészta hozzávalóit. először lehet mondjuk fakanállal aztán később dagasztókaros robotgéppel dagaszd, amíg szépen el nem válik a tál falától.

egy vékonyan kiolajozott tálba tedd bele, teríts rá konyharuhát és tedd a hűtőbe 1 egész éjszakára!

ugyanekkor, tehát a mínusz egyedik napon előkészítjük a vajat is.

az eredeti recept csak olajbogyós volt de mi nagyon szeretjük a szárított paradicsomot is, úgyhogy gondoltam az egyik felét paradicsomosra csinálom. ha te nem szereted, akkor maradjon olajbogyós a teljes mennyiség.

tehát a töltelék hozzávalói:

2-3 gerezd zúzott fokhagyma

10 dkg olajbogyó finomra vágva (ha engem követsz, akkor feleannyi és ugyanannyi paradicsom finomra vágva)

15 dkg puha vaj (ez, hogy őszinte legyek sztem egy kicsit sok. nekem volt egy olyan érzésem, hogy kb 10 dkg is bőven elég lett volna.)

az elkészítés csak annyi, hogy össze kell keverni a vajat a fokhagymával ill az olajbogyóval. (paradicsommal)

ezt a vajdarabot tekerd bele szorosan egy fóliadarabba és tedd a hűtőbe a tésztád mellé. mára ennyi.

most tehát itt vagyunk az elkészítés napján...

készíts magad mellé egy tepsit és béleld ki sütőpapírral.

vedd ki a hűtőből a tésztát, gyúrd egy kicsit át majd egy lisztezett deszkán nyújtsd ki kör alakúvá.

most vedd ki a vajat is és csomagold ki. most igazából rá kellene reszelni a vajat a tészta tetejére, hogy mindenhol érje és pici darabokban ráhulljon a vaj a tésztakörünkre. (megjegyzés: ez nekem nem igazán sikerült. hiába volt a vaj dermedt, nem ment túl jól a reszelés. mondjuk nyilván nincs tétje, valahogy ráreszeled és utána majd úgyis felcsavarod a kiflit. nem látszik. de mondjuk úgy, mint egy sajtot nem tudtam egyenletesen reszelni.)

ezután egy derelyevágóval vágd fel a kört 12 cikkre. ezeket kell most feltekerned, a szélesebb oldaluknál kezdve.

helyezd a tepsibe a kifliket nem túl szorosan egymás mellé.

a kiflik tetejére kell még:

1 tojás

1 evőkanál víz

1 csipet só

keverd össze a fenti 3 hozzávalót és kend meg vele a kiflik tetejét.

most hagyd őket egy kicsit kelni, mondjuk 15 percig. a kelési idő lejárta felé kapcsold be a sütőt 200 fokra.

most tedd be a tepsit és süsd 25-30 percig.

ha nem fért rá egy tepsire, akkor nyilván vár még rád egy második menet is.

nagyon finom puhák, omlósak, szaftosak a sok vajtól. másnap csodálatos tízórai készülhet belőle, ha marad persze.

jó falatozást! sziasztok!

a vasárnapi ejtőzéshez egy zenét ajánlok most, ami nekem jelenleg a kedvencem. hallgasd meg, és győződj meg róla, hogy igen, németül is lehet énekelni... ;)

 puszi

 a recept egy régi Stahl magazinból származik.

nos, hát a múlt héten megtörtént az a szörnyűség, amitől egy bloggernek (de legalábbis nekem) kicsúszik egy pár csúnya szó a száján...

nem sikerül a süti, amit a blogra szánt!

már az elején tisztáznám, hogy NEM AZ ÉN HIBÁM! vagy legalábbis nem csak az enyém.

az úgy volt, hogy már elterveztem korábban, hogy vasárnap mit fogok sütni. átjött hozzánk Tamarám egy kis barátnője a szüleivel és az ilyen látogatások mindig jó alkalmat biztosítanak egy blogos sütésre.

ez így tök jó is lett VOLNA, ha mi szombaton nem mentünk volna el szánkózni barátokkal. majd a szánkózás után a barátokhoz "csak egy teára". amiből az lett, hogy este 7 körül sikerült végre elindulnunk haza. OMG! mire hazaértünk, mire a gyerekeket lefektettük, esélyem nem volt arra, hogy belekezdjek a sütibe. úgyhogy annak ellenére, hogy az áll a receptben, hogy egy éjszakát kell neki a hűtőben pihenni megkockáztattam és vasárnap reggelre hagytam a sütést. naggyon nagy hiba volt. és sajnos nem itt fogom leírni a hiba szót utoljára.

szóval vasárnap reggel elkezdtem csinálni, bitang ideges módra, mert stresszeltem magam belülről, hogy gyerünk, már ennyi az idő meg még ennyi mindent kell megcsinálnod ma...

a második hibafaktor rögtön akkor jelentkezett, amint eszembe ötlött, hogy nincs megfelelő méretű/alakú sütőformám, amiben ezt a kreálmányt én megvalósítom. de a bitang ideges énem azt mondta ott bent, hogy oda se neki, megsütöd te azt egy másikban. úgyhogy elő is vettem a kerek tortaformámat. #hiba

é s a t ö b b i

na mindegy is, nem részletezem most tovább ezt a félresiklott próbálkozást. lényeg a lényeg, hogy a cucc nem tudott úgy átsülni, ahogy kellett volna. és qrvára egyáltalán nem is úgy nézett ki, mint a képen. DE! még mindig nem adtam fel, betettem a hűtőbe, hogy majd az a 3 óra, amit ott tölt helyettesíti az előző éjszakát. (amit ugye ott kellett volna töltenie) nem jött be. (ez sem.) #hiba

legyen ennyi elég. mert már attól, hogy ezt így leírtam újra bitang ideges lettem mert elszalasztottam egy alkalmat, amikor posztolhattam volna.

ez a fb oldal akkora nyomással nehezedik rám, mintha enyém lenne legalábbis a "prezi" vagy a "twitter". eddig sem írtam többet vagy sütöttem jobbat de most úgy érzem valahogy nagyot kell virítani. mert várjátok. persze valószínűleg igen kevés ember (1-2?) várja igazán azt a felemelő pillanatot, amikor meglátja az "új poszt a blogon" feliratot, de azért én csak folytatnám most már...  :) az én házi menedzserem (férj) folyton átküld nekem mailen blog-írásról szóló cikkeket meg tippeket. ilyeneket búj a neten és komolyan úgy hiszi, hogy mi leszünk a következő streetkitchen. nagyon lelkes és akinek ő ismerőse a fb-on ezt már gondolom észlelte is. ne tiltsátok őt le (ha már eddig nem tettétek) légyszi, egyszerűen csak sales-es a drágám! a vérében van... és hát ezekben az anyagokban mind az szerepel, hogy nyomatni kell a témát és (igazából majdnem mindegy, hogy mit de) posztolni, fényképezni, nyomulni. hát megmondom őszintén nem is olyan egyszerű.

na, hát akkor induljunk neki újra. szóval arról akartam igazából írni, hogy új év van. sokan, sok szempontból biztos azt is hozzátesszük, hogy új élet. mire gondolok mostanában?

♥ gondolok arra, hogy folytatnom kellene a némettanulást. milyen érdekes, nem? sosem gondoltam volna, hogy az embernek pl. Németországban külön keresnie kell a lehetőséget, hogy németül tanuljon. egy ilyen szituációról könnyen azt gondoljuk, hogy ugyan már, ott csak úgy rádragad a nyelv. hát az én tapasztalatom az, hogy ez csak egy bizonyos határig igaz. mondom ezt ráadásul úgy, hogy nap közben, mivel dolgozom, németek között vagyok. németül beszélek tehát velük, de a szókincsem nem bővül olyan mértékben most már, mint ahogyan én azt szeretném. úgyhogy 2018 egyik új projektje a nyelvtanulás lesz. remélem, sőt hiszem, hogy a jövőben, amikor a gyerekeim már nagyobbak lesznek visszatérhetek majd a rendes, normális munkaerőpiacra. nem a részmunkaidős, kismamás, 'rohanok az oviba' munkaerőpiacról beszélek. hanem arra a felnőtt "szagúra". arra az igazira. és, ha valamiben megkomolyodtam az az, hogy tudom csak úgy rúghatok labdába, ha tudok is valamit. ezt pedig most kell megalapoznom. mert még van rá időm (kell, hogy legyen) és van rá módom. ha már a hibákkal kezdtem a poszt elején, óriási hibának gondolom, hogy anno, a "gyes"-es időszakomban nem jártam legalább angolórára vagy nem tanultam meg varrni vagy nem iratkoztam be egy cukrásztanfolyamra. most már, 34 évesen nem lehet tovább halogatni. meg kell tanulnom németül, de úgy igazából, frankón.

♥ gondolok arra, hogy sokkal tudatosabban kell beosztanom az időmet. jó lenne a lakást mindig rendben tartani, a száraz ruhákat (ingeket!!!) mindig egyből kivasalni, a konyhát főzés után egyből kiglancolni, az előszobában mindig elpakolni a levetett kabátokat, sálakat, sapkákat, cipőket. a száraz kezemet mindjárt bekrémezni, nem csak akkor, amikor már kirepedezett. végre időt szánni egy arcpakolás felrakására. stb-stb. igyekezni fogok többet offline lenni és a gyerekekkel még több időt eltölteni. még többet adni nekik magamból. csak kártyázni, társasozni, kézműveskedni, biciklizni, szánkózni, egy-egy rajzfilmet megnézni együtt a kanapén, velük együtt sütni.

♥ gondolok arra, hogy többet kellene sportolnom és kevesebbet kellene ennem. vagy legalábbis egészségesebbet. ezt igazából amióta az eszemet tudom megfogadom minden hétfőn, minden hónap első napján és minden január elsején (is). egy szó, mint száz itt bezony rezeg a léc. mindenhonnan azt halljuk, hogy életmódot váltott, nem bírta tovább, fejben dől el... de hogy?! emberek, hogy?! én inkább ki se mondom, hogy mától diétázom mert onnantól, még inkább szeretném magambatömni a konyhaszekrénybe (a gyerekek elől) eldugott csokit. pedig mint tudjuk, a sport semmit sem ér, ha a táplálkozásod egy nagy sz@r. főleg az evésre kell összpontosítani, a mozgás csak egy plusz.

persze elfogadtam már magam, nincs olyan nagy baj. de hadd próbáljam már ki elfogadni magam 175 centisen, ahogy épp azt ecsetelem a barátnőknek, hogy bármit csinálok nem tudok meghízni...

♥ egyébiránt nagyon várom már ezt az évet. sok tervünk van férjjel együtt. imádunk például utazni. remélem, hogy csoda helyekre jutunk el az idén is ahol közösen éljük meg a gyerekekkel a világ sokszínűségét. ezzel igyekszünk elősegíteni azt, hogy ők kíváncsiak legyenek. és bátrak legyenek ezt a világot minél több oldalról megismerni! nekem már az egy óriási élmény, hogy láthatom őket a "felfedezéseik" megélésében. ♥

♥ remélem, hogy sok finom süti elkészültének lehettek majd a tanúi.

♥ remélem, hogy a tél rövid a tavasz pedig jó hosszú lesz.

♥ remélem, hogy eljutunk végre egy családi fotózásra.

♥ remélem, hogy, mindenkivel, aki fontos sikerül fenntartanom egy jó kapcsolatot.

♥ remélem, hogy sikerül megduplázni a blogot lájkolók számát.

indítsuk hát el az idei szezont egy duna hullám nevű sütivel.

érdemes vetni rá egy pillantást!

HOZZÁVALÓK:

→ 500 g meggy

→ 500 g vaj (több részletben)

→ 300 g cukor (több részletben)

→ 2 teáskanál vaníliapaszta (több részletben)

→ 5 tojás

→ 380 g liszt

→ 3 teáskanál sütőpor

→ 2 evőkanál kakaó

→ pici só

→ 510 ml tej (több részletben)

→ 45 g keményítő

→ 1 tojássárgája

→ 200 g étcsoki

→ 20 g olaj

(olaj helyett eredetileg kókuszolaj szerepel a receptben, de én mint tudjátok ilyen úri huncutságokkal nem rendelkezem. és nem is állt szándékomban vásárolni.)

1. LÉPÉS

kapcsold be a sütőt 180 fokra. a meggyet mérd ki egy kis tálkába és egyelőre tedd félre. a vajat (250 g), a cukrot (200 g) és a vaníliapasztát (1 teáskanál) habosítsd ki egy tálban. add hozzá egyesével a tojásokat és mindegyiket jól keverd el a masszában.

2. LÉPÉS

egy tálban keverd össze a lisztet, a sütőport és egy csipet sót. apránként add hozzá ezt a száraz keveréket a vajas masszádhoz. vajazd, lisztezd ki a sütőformádat és a tésztamasszád 3/4-t és simítsd el benne. a megmaradt tésztához add hozzá a kakaóport és a tejet (itt csak 1 evőkanál) és keverd jól el. ezt a sötét tésztát kanalazd rá a világosra és óvatosan simítsd el rajta.

3. LÉPÉS

most jön a meggy. oszlasd el a tésztán egyenletesen. picit nyomkodd is bele.

tedd be a sütit a sütőbe és süsd 35-40 percig. ha letelt az idő tűpróbával ellenőrizd, hogy átsült-e a tészta.

ha megvan, szedd ki a tésztát a formából és hagyd kihűlni.

4. LÉPÉS

amíg a sütid sül, készítsd el a vaníliakrémet. ehhez először az 5 dl tej ill a 100 g cukor 3/4-t plusz a vaníliapasztát (1 teáskanál) egy kis lábosban, középhőmérsékleten lassan melegítsd fel. a maradék cukrot, a keményítőt és a maradék tejet egy kis tálban keverd össze (hidegen). a keményítős keveréket add hozzá ahhoz, ami a lábosban melegszik és folyamatosan kevergetve főzd, amíg be nem sűrűsödik. add hozzá a tojássárgáját és keverd el benne. most vedd le a lábost a tűzről és öntsd át a pudingot egy tálba, teríts rá fóliát (de ne a tál peremére hanem óvatosan direkt a pudingra) és szobahőmérsékleten hagyd teljesen kihűlni.

5. LÉPÉS

a vajat (250 g) egy tálban keverd habosra. amikor a vaj és a puding is szobahőmérsékletűek, lassacskán keverd hozzá egyiket a másikhoz. kend rá a pudingot a sütire és kb 1 órára tedd hűtőbe.

6.LÉPÉS

törd fel a csokit kisebb darabkákra. vízgőz fölött olvaszd fel és add hozzá az olajat. vedd le a tálat a gőzről és kicsit hagyd hűlni. ha megvan, óvatosan próbáld meg a csokit rákenni a vaníliás krémre. amikor már picit megszárad a csoki, egy villával húzz hullámokat a csokiglazúrba.

hűtő-hűtő-hűtő, amíg a csoki meg nem dermed. utána lehet szeletelni.

u.i. tanulság: a receptekben nem véletlenül és nem is annyira feleslegesen írják le, hogy a tésztának mennyit kell a hűtőben lenni és milyen sütőformára vannak méretezve a hozzávalók. marhára nem mindegy, úgyhogy tanuljatok az én hibámból és figyeljetek erre ezentúl oda!

u.i.2. nem azért mondom, de "irgumburgum" ezt a posztot kétszer írtam meg mire megszületett. a múlt héten egyszer. csak akkor a süti nem sikerült. aztán most, de a múlt heti ihlet egy kicsit átalakult és átírtam a szöveget. nem kicsit. remélem értékelitek.

 boldog, élménydús, sikeres évet kívánok minden kedves blogtagnak. hozzátok ki belőle a maximumot!

Jó étvágyat!

(kép forrás: pinterest ; recept forrás: Kitchen Stories)

a beharangozó kép láttán páran már elkértétek a receptet, amit most itt meg is osztok. ezt valószínű idén már nem fogjátok felhasználni de tegyétek el későbbre. szerintem érdemes!

HOZZÁVALÓK:

180 g liszt

5 evőkanál cukrozatlan kakaópor

1 teáskanál sütőpor

pici só

50 g étcsoki

30 g vaj

2 tojás

150 g cukor

2 teáskanál vaníliáscukor

60 g porcukor

ELKÉSZÍTÉS:

egy tálban keverd össze a száraz hozzávalókat, azaz a lisztet, a kakaót, a sütőport és egy csipet sót.

vízgőz fölött olvaszd fel a csokit és ha elolvadt, tedd bele a vajat. ha a vaj teljesen elvegyült a csokival vedd le a gőzről a tálat.

egy újabb, egyben az utolsó tálban habosra kell keverni a tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral. majd öntsd bele a csokis vajas keveréket és 2-3 részletben a száraz hozzávalókat is. takard le egy fóliával és tedd min. 2 órára hűtőbe.

ha a pihenőidő lejárt és kivetted a masszát a hűtőből már kapcsolhatod is be a sütőt 180 fokra.

egy tepsibe tegyél sütőpapírt.

előbb formázz a masszából kisebb golyókat, majd a golyókat hempergesd meg porcukorban. sorakoztasd fel őket a tepsiben.

mehetnek is sülni, ahol kicsit kilapulnak, a porcukor-bunda pedig rusztikusra repedezik a külsejükön.

kb 12 perc kell nekik!

az, hogy mennyi időt töltesz az elkészítésével finoman fogalmazva sincs egyensúlyban a végeredménnyel...

fincsi! próbáljátok ki! :)

sütünk ma egy csodálatos desszertet! ilyet ni:

előtte azonban jön a fejtágítás. ;) itt a mai olvasnivaló:

nemrég olvastam egy interjút, amiben arról beszélt az alany, hogy az utóbbi évtizedekben hány és hány helyen járt és milyen izgalmas dolgokat látott már a változatos munkájának köszönhetően. és ezzel kapcsolatban úgy fejezte ki magát, hogy jó lett volna azt az időszakot "végig-instagramozni". és tényleg, milyen jó lenne most egy képzeletbeli instán végignézni gyerekkorunk vagy fiatal felnőttkorunk egyes pillanatait képekben.

másrészről pedig ott tartunk, hogy mindent képben mondunk el. ha valahova elutazunk- kép. ha valami izgalmas történik velünk - kép. ha valamit eszünk (!!!) - kép. ha ünneplünk - kép. gyerekek - kismillió kép. ésatöbbiésatöbbi

a szöveg a képek mellől el-el tünedezik de e miatt persze nem ma fogunk a kardunkba dőlni. (ha egyáltalán bele kell dőlni)

e helyett arra gondoltam, hogy most én is képben mondom el a dolgaimat. vagyis egy párat közülük.

van ez a pinterest nevű isssteni találmány. nem tudom kinek jutott eszébe ez a csoda, valamiért egy csajra gondolok! :) Ti használjátok?! én igen, bár anyám biztos azt mondaná, na kislányom, ennek már tényleg semmi értelme. de van haszna is, esküszöm. pl. mikor a gyerek szülinapi zsúrjára kellene valami cool sk meghívót készíteni. vagy amikor ötletet meríthetek arra vonatkozóan, hogy hogyan is kell egy tortát f@szán megfelelően lefényképezni. na akkor hasznos csak igazán a pinterest nevű őrület. mert ott aztán minden van. minden. ;)

az tehát a koncepció lényege, hogy a dolgokat elteszed későbbre. amikor majd kelleni fognak. mert most még nem tudom, hogy mikor fog kelleni a fehér konyhabútoros kép, vagy egy szuper gyerekeknek való szülinapi torta, de egyszer kelleni fog. (tuti!) és akkor csak kinyitom az én kis pinterestemet és minden ott lesz. ugrásra készen!

hoztam hát pár témát, amikhez lementettem egy két jópofa illusztrációt. ezt naphosszat tudnám ide beillesztgetni. maradjunk annyiban, hogy van bőven miből válogatni. kiválasztottam pár témakört, amik engem manapság meghatároznak ill. foglalkoztatnak. ezek a munka ill. a szabadidő, a párkapcsolat/házasság, az anyukaság és az én örök kedvencem és szenvedélyem... a divat.

1. MUNKA

igazából az anya-létet kellene elsőnek írnom mert nálam most ez határoz meg mindent. vagy majdnem mindent. leginkább ez határoz meg engem. mondok egy példát: amikor Tamarám 2 éves kora előtt valamivel elkezdtem munkát keresni és próbáltam visszaevickélni valahogy a munkaerőpiacra, jól emlékszem egy általam elszúrt telefonos interjúra. a másik fél megkért, hogy mondjak magamról pár mondatot. én erre, a helyett, hogy mesélni kezdtem volna a végzettségemről, a nyelvtudásomról és az addigi tapasztalatomról elsőként azt bírtam mondani, hogy van két gyerekem, az egyik 4, a másik 2 éves. bááááá. írtó profi, mi?! a csaj is gondolom vette az adást mert nem keresett többé! na, mindegy is. az elmúlt évezredben volt ez már úgyis, nem kell a múltat mindig felhánytorgatni. ;) sokáig azt hittem, hogy a munka nem fontos. nem fontos, hogy szeresd. sőt, azt gondoltam, nagyon nagyon ritka az, amikor valaki szereti a munkáját. ezt igazából csak olyanok szokták mondani, akik szeretnek úgymond vetíteni. aztán felfogtam, hogy ez igenis fontos és nem egy szükséges rossz. és szerencsés az, aki megtalálja azt a tevékenységet, ami örömmel tölti el, jó benne, feltölti és valamilyen produktuma is van. mert ha az emberek tényleg olyasvalamivel foglalatoskodnának nap mint nap, ami ezeknek a kritériumoknak megfelel, jobb világban élnénk!

viszont, most úgy döntöttem kifigurázom én ezt a meló dolgot. néha azért becsúszik egy-egy nehezebb nap! ;)

 2. HÉTVÉGE (SZABADIDŐ)

gyerekkoromban azt gondoltam, hogy a pénteknek egész más illata van, mint a többi napnak. vagyishogy a pénteknek VAN egy speckó illata, amiből ha egyébként nem is tudnád milyen nap van éppen, biztos rájönnél, hogy péntek van. a péntek lehetőség. a péntek terv. a péntek idő. a péntek szabadság. a péntek levegő. a péntek mosoly. a péntek energia. a péntek sóhaj.

ezt a témát is akarva akaratlanul összekötöm az anyasággal. néha azon morfondírozok, hogy mi a fészkes fenével telt a hétvégém mielőtt gyerekeim lettek volna?! tényleg! senkit nem kellett focimeccsre szállítani, nem jártam kirándulni, se bicikitúrázni, se gyerekzsúrra. nem főztem minden hétvégén, nem tanultam valakivel verset, nem kártyáztam órákhosszat, nem vasaltam ki egy kamionnyi ruhát. őrületesnek hat, de elteltek azok a szombatok is valahogyan! ;)

3. HÁZASSÁG/PÁRKAPCSOLAT

nem, nem jövök megint azzal, hogy anyuka vagyok. a házasság az, ami megér egy külön misét. egy olyan jó hosszút. nem is tudom ezt cizelláltabban elmondani, mint a lenti képsorok. magatokra ismertek?!

4. ANYUKASÁG

befogtam a számat, nem írok semmit! :D

5. DIVAT

ez az én örök kedvencem. legszívesebben egy sex és new york vs az ördög pradat visel kombinációban élném az életem. egy divatmagazinban dolgoznék, ahol a gyakornoki pozícióból küzdeném fel magam a csúcsra. egyik napról a másikra válnék ciki tinédzserből menő, rögtöndivatikon fiatal nővé. naphosszat fotózásokon tengődnék és színskálákat meóznék le, hogy hogyan is legyen ez a következő tavasszal ill. nyáron... (nyugi, a kezem már a biliben!)

ilyeneket szoktam hát én böngészgetni aztán néha egy-egy szuper recept is a kezem ügyébe kerül. mint ez itt alul, amit még hónapokkal ezelőtt mentettem el és most végre elérkezett az idő, hogy elkészítsem. (ugye-ugye?! elmentés aztán sokkal később megvalósítás! mondtam én!)

eddig sem osztottam meg rossz recepteket... mármint olyat, ami szerintem ne lenne finom. de ez! gyerekek! ezt süssétek meg karácsonykor. ez isteni! a legkomolyabban mondom!

HOZZÁVALÓK:

a tésztához:

45 dkg liszt

1 kávéskanál szódabikarbóna

2 evőkanál cukrozatlan kakaópor

10 dkg porcukor

15 dkg vaj

1 tojás

1/2 dl tej

a krémhez:

2 csomag karamellízű pudingpor

10 dkg porcukor

7 dl tej

20 dkg vaj

1 csomag vaníliáscukor

a tetejére:

2,5 dl tejszín

1 tubus cukrozott sürített tej (17 dkg)

1 csomag zselatinfix (20 g)

mogyorókrokant

kipróbáltam egy új módszert. mégpedig azt, hogy a gyúródeszkára szitáltam a dolgokat és ott próbáltam meg összekeverni. tehát nem egy tálban. ilyet már többször láttam különböző gasztro-videókban és ebben a receptben is így szerepelt. hát, szerintem ez nettó baromság. már bocsánat. össze vissza szétszéled a cucc, nem tudod korában tartani. (hacsak nem vagyok írtó béna, de kösz, hogy máris ingatjátok a fejeteket, hogy nem-nem!)

de térjünk a lényegre: először is kapcsold be a sütőt 180 fokra mindjárt az elején.

egy tálba (vagy akár a deszkára, ha te is tesztelni akarod) bele kell szitálni a lisztet, a kakaóport és a porcukrot. darabold bele a vajat és morzsold el benne. most jöhet hozzá a tojás és a tej. ezekkel egynemű tésztává kell gyúrnod a masszát.

oszd 4 egyenlő részre a tésztádat és nyújtsd ki őket tepsi nagyságúra. most a tepsi hátoldalát fogjuk használni, amit ugyanúgy zsírozni (vajazni) és lisztezni kell, mint egy sütőformát. erre fektesd rá az első tésztalapot és told be a sütőbe. 10 perc alatt sül meg. hasonlóképpen járj el a másik 3 lappal is.

amíg egyes lapok hülnek valamelyik meg sül, el tudod készíteni a krémet.

keverd el a pudingport a cukorral és önts hozzá egy kis tejet. tedd fel a tűzhelyre és kis lángon, kevergetve, a tejet lassacskán hozzáadogatva főzd meg. amikor besűrűsödik fel is forr. itt még egy picit kevergesd aztán vedd le.

habosítsd ki a puha vajat a vaníliás cukorral és keverd bele a kihűlt pudingot. kész a krémed.

most jön a tejszín, amit utálok felverni mert mindig félek, hogy kicsapódik a vaj belőle. az ugye akkor van, ha túl sokáig robotgépezteted... na szóval, verd fel a tejszínt és a vége felé (?!) add hozzá a sűrített tejet és a zselatinfixet. kész a habod a süti tetejére.

most már csak annyi a feladat, hogy megtöltsd a lapokat a karamelles krémmel, a legfelsőre pedig rásimítsd a habot. erre jön még egy kis mogyorókrokant és tádámm. kész is van.

pár órára de leginkább 1 éjszakára hűtőben kell pihentetni a sütit, hogy a krém jól megpuhítsa a tésztalapokat.

másnap szeleteld fel és kínáld meg vele a vendégeket!

jó étvágyat!

tényleg mennyei! légyszi légyszi süssétek meg!!!

a recept hankka oldaláról származik!

 felhívnám a figyelmet a képekre, amik nekem nagyon de nagyon tetszenek. most valahogy sikerült egy kicsit olyan blogos képeket csinálnom és nem bénáztam el a dolgot annyira. mert egyébként fényképezni szeretem a sütiket a legjobban. (a sütésen kívül)

puszi mindenkinek és jó sütögetést! :)

32 éves lettem én. meglepetés e...  oppárdon 34.

adja magát a téma, így november végén, december elején. más kérdés, hogy hogyan is kell egy ilyen posztot megírni. az, hogy szeretnék egy ilyen írást már régóta tudtam. de, hogy pontosan, hogyan is építsem fel, azt biza nem. először arra gondoltam, hogy különböző zenéket fogok belinkelni életem különböző szakaszaiból. aztán elvetettem. utána jött egy ötlet, hogy kiválasztok pár alap témát és leírom, hogy életem egyes periódusaiban mit gondoltam ezekről. aztán elvetettem. stb stb.

tartottam tőle, hogy nem fog menni. nem fogom tudni jól elkezdeni, ezért egyre csak halogattam az írást. aztán már annyira közel volt a szülinapom, hogy muszáj volt nekilátni.

már írtam korábban, hogy az agyam egy folyamatosan kattogó gépezet, ami mostanában témákat és képeket és jópofa életeseményeket keres, raktároz, felejt, formál. abban a kb 1-2 órában, amíg erre a dologra tudok (masszívan) koncentrálni. ez az időszak általában este kb fél 10-től tart kifulladásig. miután leraktuk a gyerekeket és mielőtt még elbóbiskolnék. de persze jó lenne időnként egy kicsit beszélgetni is kettesben, tévézni is szeretek (szeretnék), könyvet is ekkor tudok olvasni, így hát meglehetősen nehéz. (pocsék időbeosztó vagyok. igen, ezt lehetne ezerszer jobban menedzselni de ebben (sem) vagyok túl következetes.) ami még érdekes, hogy én gépelve tudok a legjobban írni. próbáltam már papírra, kis füzetbe, cetlikre jegyzetelni, ha valami eszembe jutott de azt utólag valahogy mindig kijavítottam, elvetettem, kihúztam. így ehhez az egész mindenséghez még a gépet is be kell kapcsolnom. és hát ez is egy visszatartó tényező néha. mert nemcsak, hogy következetlen de még egy picit lusta is vagyok. jeee!

lényeg a lényeg végül úgy döntöttem ilyen lesz. nézzétek!

emlékeket írok majd le, amik teljesen különböző időpontokban történtek velem. lehetnek akár tökéletesen irreleváns dolgok, valamiért mégis megragadtak az emlékezetemben. és ebből az egészből össze lehet engem rakni. most, 34 évesen.

ezt a dátumot muszáj leírnom: 1983. november 30-án születtem, tehát. nem voltam túl nagy, 2850 g, az orvos állítólag azt bírta rám mondani: pici de formás.

apukám hosszú évekig kamionozott, amíg gyerek voltam. én már ebbe születtem bele. az volt nekem a természetes, hogy hosszabb időkre is el-elmegy, aztán újra ott van velünk. nyugatra, keletre mindenfelé járt és onnan nekem, nekünk kincsszámba menő dolgokat hozott. nyolcvanas évek, ugyebár! chicco babakocsi, esernyős (!!!) sport babakocsi, baba tápszer, nadrágpelenka, farmer, mosópor, kétkazettás magnó, bőrkabát, habfürdő, spray. úgy emlékszem Olaszországba járt a legtöbbet így sokszor hallhattam, majd mondtam később én is előszeretettel az azóta szállóigévé vált mondatot, miszerint: "tata don'o iz 'talije". ez annyit tesz "apa hozta Olaszországból" (szerbül). ezt persze én utána mindenre rámondtam, arra is, amit anyukám vett nekem a skálában, pesten.

a kamionnal néha Pomázon egy ipartelepi részen parkolt. az út egy hosszú fasor mentén húzódott, rengeteg lehullott falevéllel. így lett ez a hely nekünk "a leveles". sokszor mondták nekem, mikor már nagyobbacska  lettem és egy rövid időre otthon maradhattam egyedül, hogy a "levelesbe mentünk". ezt a mai napig használjuk, ha azt akarjuk érzékeltetni, hogy csak egy rövid 10-15 perces kiruccanásról van szó.

óvoda. Kati óvónéni volt a kedvencem. imádtam. csodáltam. sokszor megdícsért, hogy szépen rajzolok. sőt, egyszer körbemutogatta a rajzomat az oviban, amin az óvoda míves, kovácsoltvas kerítését sikerült jól lekapnom. máskor meg meglátogatott otthon mert beteg voltam. megsimogatta a kézfejemet és én utána nem akartam kezet mosni, nehogy lekopjon Kati néni simogatása. egyszer a pomázi művelődési házban megnyertem egy rajzversenyt. ráültettek egy spéci libikókára majd a másik végére annyi almalevet pakoltak, amennyi engem fölnyomott a libikóka másik végén. az volt a nyereményem. 

zarójelben kérdezném csak meg, hogy időközben hova az istenbe tűnt az én rajztehetségem?! zárójel bezárva!

szüleim egyszer mesélték még gyerekként, hogy egy korábbi télen annyi hó esett, hogy a karjukban vittek az oviba, feltartva engem a hókupacok fölé (!!!). majdnem biztos, hogy ezt máshogy mesélték, de nekem ez kép rögzült.:D

a Jugó tengerparton nyaralunk több családdal közösen. lakókocsiban alszunk. korom fekete a bőröm. kiszőkült a hajam. valaki a csapatból azt mondja nekem, hogy ússzak úgy, mint a békák. szóval, hogy a lábammal csináljak úgy. úgy csinálok. úszok!  

sokat ugrálok medencébe, tengerbe. fiús lány vagyok. este a közös bográcsozásnál felettébb sokszor vizslatom meg a bogrács tartalmát és kérdezem meg, hogy ugyan mikor lesz már kész a kaja. mindenki kacag rajtam. (mai napig nem mosom le magamról, hogy egy éhenkórász vagyok.)

fényképezkedés van az oviban. az egyik oldalsó metszőfogam kiáll, nem szabályos a fogsorom. a fotós azt mondja inkább úgy mosolyogjak, hogy ne látszodjanak ki a fogaim. ezen kicsit megbántódom. :D

megyünk beiratkozni az iskolába. kiszállunk a zöld Skodából a Rózsák terén és amíg gyalogolunk az iskolaépület felé még egyszer utoljára megismétlem és megismételtetem, anyukám es apukám pontos nevét, hátha ott azt tőlem valaki megkérdezi és ezen fog múlni a beiratkozás sikeressége. (tőlem nem kérdezte senki) az iskola első napjai sírással telnek. (már akkor látni kellett volna, hogy nem bírom a stresszt. :) ) egyik nap már épp megnyugodtam és próbáltam játszani a nagylányt, amikor is az a feladat következett, hogy mindenki rajzolja le a családját. na, több se kellett. bőgtem tovább.

nem tudom ez pontosan mikori történet de olyan kisiskolás korszakomra tippelek. sokáig azt gondoltam, hogy ha nem lesz majd felnőtt koromban egy férjem, akkor sincs para, mert majd apukám felesége leszek én is. :D (praktikus gondolat, nem?!)

egyébirant, valószínűleg mivel apukám nem irodai dolgozó volt és nem öltönyben járt dolgozni, én magamnak mindig egy olyan férjet álmodtam, aki majd ing-nyakkendőben fog nap mint nap járni. ez teljesült. (valaki vegyen nekem egy automata vasaló szerkezetet, pls!)

épp meginogtam jézuska és télapó ügyben. kételkedni kezdtem. aztán jött a karácsony. emlékszem, hogy az ebédlőben ültünk mind, ahányan voltunk, majd a nappaliból hallottam, hogy a karácsonyfára felakasztott kis csengő csilingelt egyet. konkrétan emlékszem, hogy senki nem hiányzott az ebédlőből. senki! ez az élmény utána még egy ideig táplálta a megingott jézuska-hitemet.

szintén évekig úgy hittem, hogy a targonya is egy létező szó, ami ugyan azt jelenti, mint a tarhonya.

az általános iskola első 3 éve szebben nem is alakulhatott volna. mintha Kati néni helyett kaptam volna egy másik csoda-pedagógust az életembe. imádtam őt is. nagyon nagyon rég volt. csak pillanatok ugranak be. emlékszem egyes ruhadarabjaira, az órájára, a jellegzetes félhosszú frizurájára, fogaira, mosolyára. szavalóversenyre küldött, egy írtózatosan hosszú szöveggel. valami állatos mese, még állathangokat is kellett benne imitálnom. otthon sírtam, hogy ezt én ugyan nem fogom tudni megtanulni never ever. megtanultam. megnyertem a szavalóversenyt. beugrik egy anyáknapi ünnepség, a grease-re táncolunk, matrózmintas ruhám van, anyukám könnyezik. egyszer volt egy papagájunk is az osztalyban! sokszor úgy éreztem ő csak nekem mondja, amit mond. csak engem tanít. (nyilván nem így volt, de nagyon egy hullámhosszon voltunk)

amikor a nagymamámat néztem sütés közben egy dolgot sosem értettem. ezt a tojásfehérje habos történetet. mindig mondta nekem, hogy lassan kell belekeverni a "másik" masszába, nehogy összetörjön. én meg csak néztem és azt gondoltam, de hát összetörik. épp most kevered bele!!!

ötödikben elhatározom, hogy én márpedig megtanulok zongorázni. az a zongoratanárnő, akihez eredetileg kerültem volna, szülési szabadságra ment. 1 évig egy fiatal hárpia helyettesítette. az első zongoraórák egyikén vissza kellett volna egy kottából énekelnem valami dallamot. nem ment. a csaj irtóra leszidott. attól fogva utáltam a zongorát.

a mindig szót egyszerűen nem tudtam megjegyezni, mármint, hogy hogyan kell helyesen írni. rendre hosszú í-vel (második) írtam tollbamondáskor.

a kamaszkorom egy merő szorongás és komplexusok sokasága. sokat bántanak a súlyom miatt, a kinézetem miatt, a nevem miatt (!!!) ezeket sehogyan sem tudom kezelni. nem tudom megtalálni a saját stílusom, nem tudok lefogyni, nem tudok szép lenni, nem tudok vicces lenni, nem tudok érdekes lenni. mindenáron el akarom magam fogadtatni. mai napig bennem vannak ennek az érzésnek a morzsái.

Rubint Réka még a kanyarban sincs, amikor én már rég Bíró Icára tornázom otthon VHS kazettáról! metal lady forever!

életem értelme a Beverly hills, a szívtipró gimi, Merlose place, dallas. jöttek hozzá még a backstreet boys, a spice girls. de a take that?! még csak az kéne! őket utálni kellett! nem volt viva tv-nk otthon de a suliban azt hazudtam füllentettem, hogy van, hogy én is menő legyek.

gimis lehettem, mikor úgy gondoltam a technológia, informatika és társai már nincs hova fejlődjenek. itt vannak a számítógépek, az internet, mobiltelefon. ennyi, többet ebből a dologból már úgysem lehet kihozni. (konkrétan emlékszem erre az eszmefuttatásomra és most kérek érte elnézést)

az első nagy szerelmem lezárásakor (19 évesen) nagyokat filózok otthon. komoly pánik fog el. sorba veszem a fiúkat a környezetemben. majd arra jutok, hogy akkor nekem annyi. innentől nincs tovább! mennyire érett voltam, Istenem! :P

kb fél évvel később kapok egy furcsa sms-t a telefonomra valakitől. ezt első körben fel nem foghatom. de másodikban sem nagyon. konkrétan sokkot kapok. (ő nem volt benne a fenti felsorolásban. ;) ) 1-2 napra rá ülök vele egy autóban a hátsó ülésen. egy fiatal lány ismerősünk vezeti az autót. szakad az eső. éjszaka van. sötét van. bepárásodik a szélvédő, majd a lány, elengedve a kormányt mindkét (!) kezével, elkezdi letörölni a párát a szélvédőről. az autót közben nem állítja meg. nevetünk rajta de halálfélelmem van.

az esküvőm előtt beszélgetek egy barátnőmmel és örömmel közli velem, hogy hála a magasságosnak már talált magának ruhát az esküvőnkre. azon gondolkozom magamban, hogy b*sszus, engem ez most annyira de annyira nem erdekel. (nyugi, annyi eszem volt, hogy ezt nem mondtam ki hangosan.)

terhesség. csillió könyvet, cikket, újságot, internetes portált elolvastam a témában. nagy okosan a császármetszéses részt mindenhol átlapoztam, továbbgörgettem. magabiztosan. ugyan minek! 2010 májusában szülök. császárt metszenek!

a hasfájós gyerekre azt mondják nekem, hogy ez úgyis csak 3 hónapos koráig tart. én meg azt gondolom magamban csak úgy szolidan, hogy kizárt, hogy kibírjam. 

a második császármetszésem után a kórházban elmélázok. ennyi volt. 2 gyerekem van, valószínűleg nem lesz több és sosem fogom megtapasztalni a természetes szülés fájdalmát, élményét. szomorú vagyok.

emlékszem a legelső sétámra a két gyerekkel. nagyobbik ugye kb 2,5 éves, a kicsi pár hetes. huh. komolyan rákészülök lelkileg. azt már az elején elvetem, hogy egészen a játszótérig menjünk. nem, azt nem merem bevállalni. inkább csak a műegyetem parkba megyek egy kört. az egyelőre elég lesz. végig úgy érzem a túlélésért kűzdök. mikor hazaérünk és becsukom magam mögött az ajtót, mindkét gyerek él még, fújtatok és konstatálom, hogy sikerült! 

a szülések után nem sportoltam semmit. otthon próbálkozom ilyen béna dvd-s edzéssel de nem vagyok túl kitartó és mindig feladom. aztán elhatározom, hogy futni fogok. szombat reggel, amíg a többiek még lustálkodnak, elmegyek a kopaszi gátig, ott futok egy kört és vissza. máskor meg elfutok a lánchídig és vissza. próbálok úgy tenni mint, aki nem szenved. utálok futni de közben tudom, hogy muszáj és jót tesz nekem. végig az előttem álló távot számolom. már csak ennyi, túl vagy a felén, mindjárt vége - mantrázom magamban. még később, itt Németországban is próbálkozom, sőt 10 km-eket is futok, de megszeretni nem tudom. tudatosul bennem, hogy a futást abba kell hagynom különben egyáltalán nem fogok mozogni. (mindig találtam kifogást)

30 évesen egyszer csak úgy éreztem most vagyok magam. olyan mintha minden, ami addig voltam, egy másik ember lenne. elkezdek végre igazából én lenni. ha valaki megkérdezné, hogy van-e olyan dolog a múltban, amit máshogy csinálnék rávágnám, hogy igen. rengeteg. ez a beismerés önmagam felé, sok tulajdonságomon változtatott. én nem a különköltözésemtől vagy a gyerekek megszületésétől számítom a felnőtté válásomat. hanem onnantol, hogy tudatosítottam magamban, h mik azok az alapveto dolgok, amiken változtatnom kell. ez persze nem megy gyorsan, sőt van, hogy egyáltalán nem megy.

pl. itt van ez az íras. micsoda terápia ez! az evést meg már évtizedek óta (kizárólag) terápiás jelleggel nem tudom abbahagyni. összekötöttem hát a kettőt. ez sült ki belőle legutóbb:

Klasszikus sajttorta (néven fut a receptben de én valahová a túrótorta és a sajttorta íze közé tenném)

HOZZÁVALÓK (12 SZELETHEZ):

230 g liszt

1/2 teaskanal sütőpor

275 g cukor (több részletben)

1/4 teáskanál só

200 g vaj (több részletben)

5 tojás (több részletben)

1 kg túró

40 g keményítő

2 teáskanál vaníliakivonat

2 teáskanál citromlé

vaj a forma kikenéséhez és liszt a szóráshoz

LÉPÉS 1/4

A lisztet, a sütőport, 75 g cukrot és a sót keverd össze egy tálban. vagdosd bele a hideg vajat kisebb darabokban majd kézzel morzsold szét a lisztes keverékben. üss bele 1 tojást és továbbra is kézzel keverd össze a dolgokat úgy, hogy ez az egész egy tésztává avanzsálódjon. tekerd bele egy fóliába és kicsit lapítsd ki a kezeddel (a lapítást még a tekerés előtt, talan...) kb 30 percre tedd a hűtőbe.

LÉPÉS 2/4

vajazd majd lisztezd ki a tortaformádat. lisztezd be a nyújtódeszkát és nyújtsd ki rajta a tésztát akkorára, amekkora a formád. (lógjon azért túl rajta, tudod) ügyeskedd át a tésztát a formába és nyomkodd rá az oldalára és az aljára is. az oldalakon kb 4 cm magasnak kellene lennie. egy derelyevágóval végigmehetsz a forma pereme alatt valamennyivel a tésztán és akkor egyenes lesz a teteje. ;)

LÉPÉS 3/4

kapcsold be a sütőt 175 fokra. a tojásokat (4 db) válaszd szét és a fehérjét verd kemény habbá. a vajat olvaszd fel. (lehet, hogy tök szabálytalan de én a mikróban szoktam) a túrót, a maradék cukrot (200 g), a keményítőt, a vaníliakivonatot, a citromlét és a tojássárgáját  verd habosra. lassan csorgasd bele az olvadt vajat és keverd el benne. óvatosan oszlasd d el benne a tojásfehérje habot. tudod, úgy, hogy ne törd össze és jó levegős maradjon! ;) ezt a tölteléket most öntsd bele a formába. Majd fogd a kezedbe a formát és határozottan üsd a konyhapulthoz párszor, hogy a túrós massza ne legyen tele levegőbuborékkal.

LÉPÉS 4/4

175 fokon süsd 40 percig. ha ez letelt teríts rá egy alufóliát és tedd vissza további 35 percre. (vigyázat! a fólia rá tud ragadni a torta tetejére, ezért csak úgy lazán tedd rá, inkább csak a széleket rögzítsd, a közepe emelkedjen el. és nézz rá párszor, hogy nem ragadt-e rá!) akkor van kész, ha a közepe még egy kicsit "ruganyosan mozgós", ha rántasz rajta egyet. Kapcsold ki a sütőt és a tortát hagyd a kihülő sütőben még 10-20 percig. a sütő ajtaját meg hagyd résnyire nyitva.

Ha majd kivetted még mindig ne ess neki, hadd pihenjen még kb 1 órát. Nyugi, utána már lehet enni.

jó étvágyat!

u.i. a túró itt a németeknél kicsit szaftosabb mint nálunk. tehát olyan, mintha a magyar túróba belekevertél volna valamennyi tejfölt. szerintem, ha összeállítottad a túrós masszát, keverj bele még egy pár kanál tejfölt. érzésre. hogy olyan kissé folyós állagot kapj. (ne túl folyósat.) és akkor kb ott vagy, ahol én!

1 év, 21 blogbejegyzés, sütés, sós, édes, fotózás, írás, öröm, komment, mosoly, terv, gondolatok

ilyenek jutnak eszembe a blogom 1 éves szülinapja kapcsán. mert, hogy tényleg eltelt 1 év, azóta, hogy belevágtam ebbe a modern-őrült-önmegvalósítási projektbe, aka blogírás.

arra gondoltam, hogy nem arról fogok most itt írni, hogy 1 évvel ezelőtt milyen sütiket sütöttem meg ill. milyeneket nem, mert az aztán igazán uncsi lenne! sokkal inkább jó alkalom most ez arra, hogy nagy vonalakban leírjam azt a körülményt, ami a blogíráshoz elvezetett (többek között). nevezetesen, hogy egy ideje külföldön élek.

külföldön élek, tehát nem tudok annyit találkozni a családommal és régi barátokkal, mint korábban. nem tudom nekik elmesélni, hogy mi történt velem aznap, nem tudunk összefutni egy fröccsre kapuccsínóra valahol Pesten, nem találkozom velük véletlenül a négyes-hatoson. egy szó mint száz, azt a sok gondolatot, ami a fejemben állandóan motoszkál meg akartam valahogy ezekkel az emberekkel (veletek!) osztani. gondoltam leírom őket. de hova? és hogyan? és érdekel ez egyáltalán valakit? és ha nem? ha csak úgy leírom és nem olvassa el a kutya sem? az nekem baj? a válasz, vagyis, hogy NEM persze nem jött egyből. szokásomhoz híven rágódtam ezen vagy fél évig aztán belenyugodtam... illetve arra gondoltam, ha mégsem olvassa senki, akkor csak magamnak írtam és majd nagyon jó lesz 5-10-20 év múlva visszaolvasni. DE (!) hála az égnek vannak olyan perverz blogolvasó egyének a környezetemben, akik végigolvasták a posztjaimat és egy-két jó szóval bíztattak ebbéli próbálkozásomban. jól esik, hazudnék, ha azt mondanám nem. úgyhogy, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja megeredt a "nyelvem" és egy csöppnyi átstruktúrálást követően 1 év elteltével is írom a dolgaimat és bátran beletolom őket az éterbe.

külföldön élek, tehát hoztam egy olyan döntést pár éve, hogy én ebbe márpedig belevágok. nem, nem kényszerből. se nem volt muszáj mert pl. eladósodtunk, de a férjem sem erőltette rám ezt a dolgot. vágytam rá, hogy külföldön élhessek egy valamennyit. vágytam arra az ismeretlen helyzetre, amikor nem ismerem a nyelvet, mindent előlröl kell kezdenem, újra fel kell építenem magam, új embereket kell megismernem, egyedül kell szituációkban feltalálnom magam. vágytam arra, hogy egy idő után mosolyogva meséljem majd a nehéz kezdetet és a különféle vicces szituációkat, amikbe belekeveredtünk. 

külföldön élek, tehát személyes tapasztalatból tudom, hogy ez milyen. nem kívülről szakértem a témát, hanem igaziból végigcsináltam. tartottam tőle de álmodoztam róla. ezek után, ha a céljainkért egy-egy nagyobb lépésre van szükség, most már nem félek.

fontos, hogy szerintem nem kell ezt az egészet túldimenzionálni. nem történt semmilyen katasztrófa. semelyikünkkel. egyszerűen arról van szó, hogy adódott egy lehetőség, amit kihasználtunk és nem mondtunk rá nemet csak azért mert kívül esett a komfortzónánkon. nem rágódtunk utána évekig azon, hogy mi lett volna ha?!, hanem beleálltunk. illetve nem rágódunk azon most, hogy mennyire volt jó döntés vagy sem. nekünk most ez az életünk és ezt használjuk ki maximálisan. tart ameddig tart.

külföldön élek, tehát sok új dolgot kellett megismernem és megszoknom. szemezgetek most belőlük, a teljesség igénye nélkül: a foci nemzeti ügy! (direkt írtam elsőként. ha-ha) a sör is az. a németek a skodát sz-szel mondják de a steak-et bezzeg s-sel. a sült kolbász, currywurst (sült kolbászkarikák curry-s szószban) mindenhol megtalálható, ahol összeütnek két fedőt. az ötödik évszak a karnevál(-i időszak). az emberek mindig "további szép napot/estét/hétvégét" kívánnak egymásnak. mindig! a boltban, a kevés cuccal álló vevőt mindenki előreengedi a pénztárnál. a gyerekek kicsit szabadabban vannak fogva mint nálunk. a fodrász piszok drága. az időjárás... mondjuk ki szar. de az időjárás semmit nem befolyásol és nem akadályoz. raccsolni kellene, de nem tudok. az utcák tiszták. egy, a szokásostól eltérő néven (az enyémen) senki nem ütközik meg. sportolni jó. bármilyen sportot választasz, majdnem biztos, hogy van hozzá egyesület. az általános iskola 4 osztályos. a szemetet kőkeményen szelektíven gyűjtöd. a boltok vasárnap zárva vannak (tudom, ez is ismerős). a részmunkaidő nem ördögtől való dolog. (halljátok munkaadók?!) továbbmegyek: a gyerekes anyukák részmunkaidőben való alkalmazása sem az! a hivatalba időre mész és időben végzel. a hivatalban kedvesek az ügyintézők. a zebránál megállnak az autók. a beszéd és az írott szöveg köszönő viszonyban sincs egymással. az 1-es a legjobb jegy az iskolában. biciklizni a végeláthatatlan bicikliúton felszabadító. útfelújítást napok alatt el lehet intézni. a kerítések vagy térdig érnek vagy egyáltalán nincsenek is.

külföldön élek, tehát sokan azt gondolják jaj milyen könnyű nekünk. vagy pálcát törnek a fejünk fölött mindenféle félinformációk alapján ítélkezve. vagy sóhajtozva, fejet ingatva, cuppogva sajnálkoznak. és odaszúrják, hogy "a skype azért nem ugyan az!" vagy, hogy "az albérlet kidobott pénz". külföldön élve tanultam meg, milyen jót is tud tenni a távolság.

amióta külföldön élek volt szerencsém megtapasztalni azt az érzést, hogy emberek mennyire tudnak nekünk örülni ha láthatnak és beszélgethetünk. egynéhányukkal pont azóta kerültem közelebbi kapcsolatba, amióta nem vagyunk "napi kapcsolatban". persze azt is megtapasztaltam, hogy valaki nem "jött" velem ide. a távolság megtette hatását.

külföldön élek, tehát harmiciksz évesen ismerkedem vadidegen emberekkel. nem tudják milyen gyerek voltam, nem tudják honnan jövök, nem tudják milyen hibákat követtem el évekkel ezelőtt. a mostani, mai, legfrissebb, legaktuálisabb énemet látják bennem. és ezt szeretik vagy nem szeretik.

külföldön élnek a gyerekeim is, akiknek ez nem esik nehezükre. meg az sem, hogy csak kb két havonta találkoznak személyesen a nagyszülőkkel, családdal. egyébként meg majd minden nap skype-olnak és az életük minden kis mozzanatát így osztják meg velük. nekik most ez így természetes. (nem, nem gondolom, hogy így lenne ideális, de azt sem, hogy lehetetlen.) az sem esett nehezükre, hogy pár hónap alatt megtanuljanak egy új nyelvet, így a magyar és a szerb mellett már ez is az övék. merem remélni, hogy a személyiségükhöz csak hozzátenni fog, hogy ezt is megtapasztalhatták, ilyet is átélhettek.

külföldön élek tehát nem utazhatok a pesti metróval, villamossal. nem futhatok a Margitszigeten. nem mehetek el a Madách Színházba, nem sétálhatok a Kopaszi gáton. nem tudok elmenni a Tabán estre, Yu buliba. Tamarám nem járhat Pitypangos oviba. nem ruccanhatunk ki hétvégén Pomázra. nem ehetek minden nap egy túró rudit. nem mozizok az allee-ban B. barátnőmmel. nem tudok jó kis házi túrót vagy igazi leveszöldséget venni a fehérvári úti vagy békási piacon. Damjan nem táncolhat a gyerek-tabánban. nem tudom pl. azt mondani németül, hogy "minden lében kanál" vagy "inába száll a bátorsága". nem büntet meg egy bunkó barátságtalan bkv-ellenőr a kálvin téren. nem araszolok a váci úton, a szentendrei úton. nincs lakáshitelem.

amint látjátok a dolognak van pozitív és kevésbé pozitív oldala. de persze ezt a tényt nem én meséltem el most nektek, ezt már rég tudtátok. mert ez mindennel így van az életben. továbbra is követem az otthoni eseményeket, rongyosra olvasom a hírportálokat, neten nézem a Gasztroangyal-t, az On the spot adásait és a többi kedvencemet. ami nem pótolható természetesen az a család és a barátok, az események.   

viszont én ezt most így szeretem. annyi izgalmas inger ér minket, annyi kiváló emberrel ismerkedünk meg, annyi mindent tanulunk, hogy úgy érzem ennek az időszaknak minden perce aranyat ér. bízom benne, hogy, akik szeretnek minket ezt el tudják fogadni. úgy gondolom az élet túl rövid ahhoz, hogy belenyugodjunk abba, ami van és ne akarjunk a lehetőségekhez mérten a jobbra törekedni. a másik oldalról nézve pedig az élet még nagyon hosszú és még az is megeshet, hogy egy idő után újra a pesti flasztert fogjuk koptatni. 

ennyit a fejemben cikázó gondolatokról. itt a mai mese vége! köszönöm, hogy elolvastad a kis monológomat. cserébe most már tényleg rátérünk a lényegre. a receptre.

Újra októbert írunk és apukámnak szülinapja volt, amit csak pár nap késéssel de együtt ünnepeltünk meg (juppiiiii). Sütöttem egy feketeerdő tortát, ami így készül, nézzétek csak:

Hozzávalók:

350 g meggy (meggybefőttel dolgoztam és annak a levével)

2,5-3 dl meggylé

7 db tojás

csipet só

320 g cukor (3 részletben)

160 g liszt

1 teáskanál vanília kivonat

1/2 teáskanál sütőpor

100 g keményítő (2 részletben)

40 g kakaópor

60 g vaj

1 evőkanál citromlé

kevés fahéj

8 evőkanál cherry brandy (2 részletben)

1 l habtejszín (2 részletben)

4 evőkanál vaníliás cukor (2 részletben)

100 g csokireszelék a díszítéshez

12 db meggy a díszítéshez

kevés vaj a kenéshez

1/6 LÉPÉS

Kapcsold be a sütődet 190 fokra. Vajazz és lisztezz ki egy csatos, kerek tortaformát, vagy ha úgy szoktad tegyél az aljába sütőpapírt.

Válaszd szét a tojásokat. A fehérjét verd fel egy pici sóval, amíg jó kemény nem lesz és a tálat fejjel lefelé a fejed fölé nem tudod tenni. ;)

2/6 LÉPÉS

Egy másik tálban habosítsd fel a tojássárgákat a cukorral (230 g), és a vanília kivonattal. Dolgoztasd meg a géppel amíg jó világos és levegős nem lesz. (kb 5 perc) Keverd össze a lisztet, a keményítőt (50 g), a kakaót és a sütőport és ezt a keveréket szitáld bele a tojássárgájába. Keverd össze őket egy habverővel. Ezt a barna masszát kell most fellazítani a tojásfehérje habbal. Két lépcsőben célszerű csinálni. Tegyél egy keveset a fehérje habból a kakaós cucchoz és jól keverd ki. Így már nem annyira sűrű a krémed. És akkor a maradék habot pedig óvatosan, körkörös mozdulatokkal próbáld benne elkeverni, hogy ne törd össze a habot. A vajat olvaszd fel és azt is keverd el jól benne. Öntsd bele az egészet a korábban előkészített tortaformába és tedd be a sütőbe. Süsd kb 25-30 percig. Tűpróbával ellenőrizd, hogy átsült-e középen is. Ha igen, akkor hagyd kb 15 percet hűlni a formában, utána szedd le az oldaláról a csatos karikát és hagyd teljesen kihűlni.

3/6 LÉPÉS

A meggyes töltelékhez öntsd bele a meggylét egy kis lábosba. (egy keveset hagyj meg későbbre a tészta öntözéséhez) Add hozzá a citromlét, a cukrot (70 g), a keményítőt (50 g) és a fehéjat. Forrald fel. Közepes tüzön, kevergesd addig, amíg be nem sűrűsödött. Most vedd le a tűzről, önts hozzá 2 evőkanál brandy-t és add hozzá a meggyet. Hagyd teljesen kihűlni.

4/6 LÉPÉS

Keverd össze a cukrot (20 g) és a vaníliás cukrot (2 evőkanál) egy edényben. Egy másik, nagy tálban kezdd el felverni a habtejszínt (600 ml). Lassacskán adagold hozzá a cukros keveréket és verd habosra.

5/6 LÉPÉS

Vágd fel a tortádat vízszintesen 3 részre. Keverd össze a brandy-t a meghagyott meggylével. Tedd az alsó tésztalapot a kapcsos tortaformád aljára. Kend meg a brandy-s lével és halmozd rá a meggyes tölteléket. A széleken próbálj egy vékony sávot szabadon hagyni. 10 percre tedd hűtőbe. Ha kivetted, tedd rá a kapcsos tortaforma szélét. Most a meggyes cuccra kend rá a tejszínes-habos krém felét. Szépen oszlasd el rajta. Sosem találnád ki de a következő tészta réteg jön! :) Ezt is meg kell kicsit locsolni a brandy-vel és megkenni a maradék habbal. Már csak a megmaradt, utolsó tészta csíkot kell rátenni és még ezt is megitatni brandy-vel.

Min. 1 órára tedd hűtőbe.

6/6 LÉPÉS

A maradék (400 ml) habtejszínt öntsd egy tálba és add hozzá a vaníliás cukrot (2 evőkanál). Verd fel habbá.

Töltsd bele egy habzsákba, úgy könnyebb megfelelően adagolni a kenéshez. Az egész tortát be kell most vonni ezzel a habbal. Oldalt, fölül, mindenhol. A csokireszeléket próbáld meg a tortád oldalára feltapasztgatni, illetve tegyél belőle a torta tetejére is, középre. A habzsákból nyomj ki 12 db kis hab"rózsát" (vagy minek nevezzem) a szélek mentén és mindegyikre tegyél egy-egy szem meggyet. Tedd hűtőbe és fogyasztás előtt maradjon is ott még legalább 2 órán át.

Szerintem tökéletes!

(a gyerekek a meggyet kipöckölték, de a korábbi posztok alapján ezt már sejtettétek, nemde?!)

U.I. FIGYELEM! ACHTUNG BITTE! ATTENTION!

a fenti csak egy történet leírása. nem tanmese. nem egy "majd én megmondom a tutit" mese. nem állítom, hogy ez a helyes/ideális, hogy ez egy követendő példa. tényleg nem. úgyhogy kérek mindenkit, aki elolvasta, hogy ne vegye magára. senki felé sem szeretnék kritikát megfogalmazni, aki ezt máshogy gondolja vagy csinálja.

és még valami, tisztelet a kedves hivatali ügyintézőknek, a korrekt bkv ellenőröknek és a zebránál megálló magyar autósoknak!

U.I.2. a történet természetesen nem csak az enyém. a miénk. a családomé és az enyém. de a blog az enyém! :)

úgyhogy peace&love!

A minap egyik kolléganőnk születésnapi partiján voltunk a csapattal. Vannak köztünk igen fiatalok is a munkahelyen, gyakornokok, épphogy érettségizettek, huszonévesek is.

Ittak a sikeres érettségire!!! BAKKER! Mi, többiek meg jobb híján a nyugdíjra! :)

Mindig kicsit más szemmel (is) figyelem ezeket a fiatal, még fejlődő egyéniségeket. Hogyan viselkedik manapság egy huszonéves, hogyan néz ki egy 18 éves (brutál!!!). Akarva akaratlanul összehasonlítom őket magammal és az én 18 éves énemmel. Óriási a különbség... de most nem is ez a lényeg.

Hanem, hogy ennek kapcsán jutott eszembe, hogy a főző- és sütőtudományom ez alatt az idő alatt, amíg 18-ból 33 lettem, mennyit fejlődött. És, aki velem együtt tette meg ezt a rögös utat, az az én férjem.

Így hát a mai elmélkedős posztot neki ajánlom. (nem tud róla, hogy ez az írás megszületett. ha olvassa, most olvassa először ő is. ♥)

Ő az, aki végigküzdötte velem azt az időszakot, amikor nem tudtam se főzni, se sütni. (Kapcsolatunk elején mondjuk ő sem az a típus volt, aki mindenekelőtt egy házias menyecskét akart magának találni.)

Most már kicsit jobban megy a dolog, úgy hiszem. Amióta pedig külföldön élünk még inkább törekszem, hogy a család ne szenvedjen hiányt házias kosztban. Ugyan ritkábban jutunk el a nagyszülőkhöz egy igazi vasárnapi ebédre de úgy döntöttem, hogy a vasárnapi húslevesek, rántott csirkecombok és házi sütemények nem hiányozhatnak a gyerekeim étrendjéből. Megcsinálom hát magam.

Az elején nem mentek azért olyan simán a dolgok, de az én férjem minden korábbi próbálkozásomat őszinte áhitattal fogadta. Valószínű az (is) lebegett a szeme előtt, hogy ha bejön, akkor ehet egy jót. :) De a viccet félretéve, ő nem az az asztalra csapkodós típus, aki a munkából hazajövet követeli a meleg vacsorát, de ha egy jó bablevessel kínálom, nemigen utasítja vissza. Szeret enni, na.

Nálunk mindenki. Öröm nekik főzni, sütni. Talán ezért is lelem benne örömömet. És, ahogy már korábban is írtam az egyik bejegyzésben, engem is elkapott ez a #food dolog és (viszonylag) sűrűn támadt posztolhatnékom a témában. Amikor előálltam neki ezzel a blog dologgal, azt mondta "tök jó ötlet. csináld!"

Az, hogy tényleg megcsináltam és azóta sem adtam fel, nagyban neki is köszönhető. 

Ki gondolta volna, anno, 1000 éve, hogy ez lesz belőlünk?!

Mai napig azt mondják az emberek, hogy nagyon különbözőek vagyunk, nem is értik a dolgot. Volt, aki nem olyan rég kerek perec megkérdezte, hogy mi hogy a fenébe kerültünk össze?! Mert, hogy egyikünk mellé sem tudná alapból a másikat elképzelni. És egyébként valóban. 

Nézzétek hát, ilyenek vagyunk mi(nk). ;)

ő magas. én alacsony.

ő szőke. én barna.

ő zöldszemű. én barna.

ő ritkuló hajú. az enyém dúsabb már nem is lehetne.

ő bika. én nyilas.

ő beszédes. én csendes.

ő csonka családos. én teljes.

ő a jég hátán is megélő. én ismeretlen szituban pánikoló.

ő iszonyú extrovertált. én introvertált.

ő precíz. én szétszórt.

ő maximalista. mindent végigvivő. én feladó.

ő "ház körüli munka" szerelmes. én muszájból csináló.

ő sportot muszájból csináló. én sportolni szerető.

ő este sokáig fennmaradó. én az esti film 10-dik percében elalvó.

ő reggel sokáig alvó. én korán kukorékoló.

ő egyből barátkozó. én távolságot tartó.

ő mindent elfelejtő. én mindent fejbentartó.

ő excel, rendszer, adatbázis imádó. én ezt túlzásnak tartó.

ő költekező. én spóroló.

ő az esti film után még a konyhában csoki után kutató. én már rég alvó.

ő a röviduijjú póló ujját még visszahajtó. én ettől ideggörcsöt kapó.

ő mindig fázó. én mindig verejtékező.

ő megrögzött cigarettázó. én e miatt őt nagyon féltő, de lebeszélni nem tudó.

ő híradót a tv-ben néző. én hírportált olvasó.

ő sötét színek. én élénk.

ő kávé. én nem.

ő kamilla tea. én: " van még ember a földön, aki kamilla teát iszik?!"

ő akció film. én családi, romantikus. 

ő (női) hosszúhaj-párti. én rövid.

Nincsen évfordulónk. Nincs születésnapja. Nem kerültem szentimentális hangulatba sem mert épp beléptem a következő x-be. Csak valahogy kikívánkozott belőlem és megírtam. (Ebből is látszik, távol vagyok már attól a bizonyos 18-tól.)

Ez a remek ember, aki elvisel engem több, mint 14 éve ezt a sütit ette hétvégén uzsonnára.

Hozzávalók:

1 nagy körte

1 evőkanál citromlé

4 tojás

175 g cukor

200 ml olaj

100 g darált mandula (durvára darált)

250 g liszt

1 csomag sütőpor

1 evőkanál fahéj

100 ml körtelé

5 evőkanál körtepálinka (vagy körtéből nyert alkoholos ital)

100 g étcsoki-pasztilla (tudjátok, olyan kisebb csokidarabok, amik a sütibe rakva nem olvadnak szét a sütés közben hanem egészben marad. rá lehet majd harapni.)

200 g étcsokibevonó

1. Elsőként már be is kapcsolhatod a sütődet 180 fokra. Gyorsan megvagyunk a tésztával, ripsz-ropsz összekeverjük.

2. Hámozd meg a körtét, magozd ki és egészen picire darabold fel. Locsold meg a citromlével és keverd össze.

3. A tésztához először keverd habosra a tojásokat és a cukrot. Folyamatos keverés mellett csorgasd bele az olajat. Egy külön tálkában keverd össze a lisztet, a mandulát, a sütőport és a fahéjat. Add hozzá a tojásos cukros egyveleghez. Jöhet bele a körtelé is. Jól keverd ki az egészet. Öntsd hozzá az alkoholt és a csokipasztillát is.

4. Vajazd és lisztezd ki a kuglófformát és öntsd bele a tésztát. Mehet is a sütőbe, 70-80 perc kell neki. Kb 30 perc után azonban le kell takarni fóliával mert megég a teteje. 70 perc után tűpróbával ellenőrizd, hogy átsült-e, ha nem tedd még vissza pár percre a sütőbe.

5. Ha már megsült, hagyd a formában kihűlni és csak utána szedd ki belőle a kész sütit.

6. Vízgőz fölött olvaszd fel az étcsokit és csorgasd rá a kuglóf tetejére. Hagyd lecsurogni a széleken a felesleget. (biztos tudod, de leírom azért, hogy kevés koszolással járjon ez a rész itt, tedd rá a kuglófodat egy rácsra, a rács alá pedig teríts egy darab fóliát vagy sütőpapírt. Így a felesleget simán a papírral együtt kidobod.)

7. Tetszés szerint még meg lehet szórni pirított mandulával vagy valamilyen díszcukorkával, ami épp kéznél van.

Mikor a gyerekek meghallották, hogy körte van a dologban ketten 4 felé szaladtak. "Fúj, nem szeretem a körtét." "Szedd ki belőle a körtét." és hasonló felkiáltások hangzottak el tőlük. De ezeket én elengedem a fülem mellett és láss csodát, mind a kettő belapátolt belőle egy-két szeletet.

Hogy én is mondjak róla valamit, finom szaftos. A mandulát ne őröljétek túl finomra, jó ráharapni valamire a puha tésztában. És még valami: én az alkoholt kihagytam, de ha nektek van valami jó kis ide passzoló likőrötök vagy hasonló, menjen bele! :)

 Így élünk hát mi, iszonyú különbözőségek közt mégis tökéletes harmóniában ebben a családban.

Ami viszont biztosan közös, hogy mindketten nagyon szeretünk enni. És azt hiszem ez már így is marad...

Még tinédzser voltam, amikor rengeteg sztorit hallottam anyukám akkori kolléganőjének unokájáról. Ő akkor kb 4-5 éves lehetett, ha jól emlékszem és írtó jó beszélőkéje volt. Vicces megszólalásai, beszólásai, rendre elhangzottak anyukám irodájában majd a történetek végül hozzám is eljutottak. Jókat nevettem rajta mindig.

Soha nem találkoztam vele de a nevét már akkor megjegyeztem magamnak. Nagyon tetszett, különlegesnek ítéltem meg. És hát miről is álmodik egy tini lány.... Majd ha neki is gyereke lesz... Így hát én is álmodtam egy nagyot és azt kívántam magamnak, ha eljön a szőke herceg fehér lovon az igazi és lesz majd egy kislányunk, ezt a nevet fogjuk neki adni.

A kislányt Tamarának hívták.

A nevet őrizgettem magamban mindaddig, amíg tényleg el nem jött a pillanat, hogy lánynevet kellett választani. 2012-t írunk.

Végignéztem én azért az utónévkönyvet, de... nem. Semmi sem érhetett a nyomába. Szerencsére az apukájának is rögtön megtetszett. Olyan természetességgel adtuk neki azt a nevet, mintha ő biztosan egy Tamara lenne és nem valaki más.

Amikor Tamaránk megszületett és a gyerekorvos először jött ki hozzá, hogy megnézze, a név hallatán csak annyit mondott: "Elegáns név!"

Ezt az idős gyerekorvos hölgyet nagyon kedveltem és ez a jelenet mai napig itt van a fejemben. Örültem, hogy ezt mondja. Természetesen bármilyen is lesz Tamara felnőtt korában, szeretni fogom. De én szeretnék egy elegáns nőt belelátni ebbe a szőke, kékszemű ördögfiókába.

2012. szeptrember 3-án, programozott császármetszés keretein belül megszületett a mi Tamaránk. És én úgy éreztem, hogy kihúzták a lábam alól a talajt. Amikor bejött hozzánk a férjem és az akkor 2.5 éves kisfiam látogatóba, egy pillanatra megtorpantam. Olyan volt, mintha a 2,5 évest, akivel az elmúlt 2,5 év majd' minden pillanatát együtt töltöttem, egy kicsit elveszítettem volna. Néztem azt a szőke, dundi kisfiút és arra gondoltam mi lesz most vele?! Hogy fogom őt még mindig szeretni, amikor már mást is szeretnem "kell"?!

Szeretem az olyan "az elején nagyon nehéz volt" kezdetű mondatokat, amik úgy folytatódnak, hogy "de aztán idővel megoldódott/könnyebb lett/stb".

Úgyhogy idővel összecsiszolódtunk. Én, az egyke a két gyerekkel, a két gyerek egymással, az immár négy személyes család. És rajtuk keresztül én is megélhettem és megélem a testvéri kapcsolat szép és nehéz pillanatait, minden nehézségével és boldogságával.

Akármennyire is hihetetlen, de az a csöpp újszülött a napokban volt 5 éves és a szülinapi zsúrjára sütöttem neki egy tortát, amit persze, hogy fel akartam tölteni a blogra.

és, hogy milyen ez az 5 éves Tamara?

→ szőke és kékszemű,

→ gyönyörű, szabályos fogsorral,

→ egy anyajeggyel a nagylábujja és a mellette lévő lábujja között a bal lábán

→ hektikus étvággyal. kedvencei a paradicsomleves, brokkolikrémleves, húsleves sok tésztával, sült krumpli, sopszka saláta, bárminemű hús, édesség. a kenyér -mintha tudná- nem kell neki!

→ esténként, fürdés előtt, rajzfilmnézés közben almát rágcsál sajttal. a kis gourmand.

→ elmondása szerint szereti a lecsót, csak a paprikát meg a paradicsomot nem szereti belőle.

→ nagyon sokszor kimondja, hogy "szeretlek". este, villanyoltás után nem pisilni akar még kimenni, vagy vizet kér, hanem még egy extra ölelést!

→ kb 2 hónappal ezelőttig még megfésülni sem nagyon engedte a haját most pedig komoly fonatkonstrukciókat kreálunk minden reggel a kis aranyhajából.

→ szinte soha nem beteg. ha mégis, azt úgy időzíti, hogy péntek délután lebetegszik és vasárnap délelőttre már fitt és kutya baja.

→ az óvodavezető egyszer úgy jellemezte, hogy Tamara olyan ... szkeptikus. semminek nem örül egyből, előbb meggyőződik róla, hogy az a valami jó. Aztán, ha tényleg, akkor örül. Egyébként nem fecséreli a nevetőizmait.

→ társaságban nem beszél sokat. otthon igen. ha társaságban mégis megered a nyelve, mindenkit lenyűgöz.

→ nagyon cukin táncol a Sofia nevű slágerre.

→ kedvenc száma Mark Forster-től a Sowieso

→ ha hízeleg, azt mondja: mamiceee!

→ árulkodós, mártírkodós

→ a sok lánybarátja mellett istenigazából Henri pajtásával találta meg legjobban a közös hangot.

→ hétvégén sokáig alszik

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Ha volt türelmetek ezt a sok mindent elolvasni és idáig eljutottatok az azt jelenti, hogy megérkeztetek a recepthez.

Csokitortát sütünk ma. :)

hozzávalók a csokikrémhez:

150 g vaj

200 ml habtejszín

400 g étcsoki

Elsőként a krémet készítjük el mert idő kell neki, amíg visszahűl és kenhető állagú lesz. A feladat nagyon egyszerű, csupán annyi, hogy az összes hozzávalót vízgőz fölött megolvasztjuk és simára keverjük. Utána csak félre kell tenni és hagyni, hogy lehűljön. Ha gondoljátok akár hűtőbe is lehet tenni, de nem muszáj.

Most következzen a piskóta.

hozzávalók:

150 g puha vaj

250 g kristálycukor

20 g vaníliás cukor

3 tojás

100 ml tejföl

200 g liszt

100 g cukrozatlan kakaópor

1 tk szódabikarbóna

1 tk sütőpor

fél tk só

150 ml tej

100 ml lefőzött szobahőmérsékletű kávé (én a kávé helyett is tejet tettem bele)

A puha vajat ki kell habosítani a cukorral és a vaníliás cukorral. Jöhetnek hozzá a tojások. Jól dolgozd meg a masszát. Tedd bele a tejfölt, a lisztet, a kakaót, a szódabikarbónát, a sütőport, a sót és alacsony fokozaton keverd össze. Apránként add hozzá a tejet és a kávét (esetemben a nagyobb mennyiségű tejet) és ezzel dolgozd simára.

Az eredeti recept 22 cm-es tortaformáról szól. Nekem ilyenem nincs. Csak ettől nagyobb vagy kisebb volt, így a kisebbet választottam. A tésztát 2 részletben sütöttem ki, majd az egyes piskótákat még félbe is vágtam.

Tehát az egyes piskóták 180 fokon, légkeveréses programon sülnek meg, kb 25-25 perc alatt. Azért jó tűpróbával ellenőrizni, mert én is még pár percre visszatettem őket sülni.

Sütheted akár egyszerre is az egészet, akkor kb 45 percig tart.

Te döntsd el hány "emeletet" szeretnél a tortádnak. Ennek megfelelően vágd fel a piskótádat sütés után, ha kihűlt.

(az enyém végül 4 piskóta-emeletből állt)

Most már csak össze kell állítani a tortát. A piskóta és a krém váltakozva következnek benne, a végére még hagyj a krémből, hogy a tetejét és az oldalát is megkenhesd vele.

Ízlés szerint díszítsd bármivel, ami eszedbe jut és/vagy a kezed ügyébe kerül.

Isten éltesse a szülinaposokat, jelen esetben főleg az én kis drágámat!

 A torta ki- és feltalálója Mélykuti Juci.