Mikor ezeket a sorokat írom, épp írtózatosan meleg van itt nálunk. Hetek óta tartó forróság. Valahogy még mindig nem hiszem el, hogy ez megtörténhet. Ráadásul úgy, hogy nálatok meg épp esős ez a nyár.
A napokban lesz 3 éve, hogy itt élünk és azóta még soha, azaz S-O-H-A nem volt rá példa, hogy nyitott ablaknál aludjunk. Általában odáig jut el a történet, hogy bukón van az ablak. Ezen a nyáron továbbmentünk és ki kellett nyitnom éjszaka, mint annak idején Pesten. "nemsemmi" :)
A Pestről hozott szobaventillátorunk 3 éve a pincében búsul. Még lehet, hogy azt is előszedjük.
Ami még érdekes, hogy 3 hétig egyedül voltunk férjjel, mert a gyerekek Pomázon vakációztak a nagyszülőknél.
Nem is tudom, hogy le bírom-e írni ezt a 3 hetet. Na nem kell rosszra gondolni (nem rúgtuk ki a ház oldalát), csak úgy egészében, hogy milyen érzés volt.
Az egyik ebből olyan, hogy még magamon is nevettem. Elmentem a boltba, hogy a lenti süti hozzávalóit megvegyem, és eszembe jutott, hogy q..vára nincs otthon semmi normális ennivaló. Ez már a harmadik hét elején volt, úgyhogy gondoltam: ma főzök. Átgondoltam a kinti 37 fokos meleget + azt, hogy mennyire is van kedvem ehhez, majd a következőket vásároltam: 1 csomag spagetti + 1 üveg kész paradicsomos szósz rá. Otthon megfőztem a tésztát, a szószt felmelegítettem és a kettőt összeborítottam. Ennyire futotta az erőmből. De végülis: megettük? Meg. Jót mosolyogtam magamon, mert kész szószt kb 10 éve nem vettem boltban.
Na, hát szóval ilyen ütemben és frekvencián éltük meg ezt a 3 hetet. Voltunk moziban, strandon (1, azaz 1 darab hátizsákkal), wellnessezni, focidöntőt nézni barátoknál, sétálni, shopingolni, futni az erdőben, fagyizni, giroszozni. Majd minden este megnéztünk egy filmet a tv-ben. Volt, hogy csak dinnyét ettünk vacsorára vagy szőlőt sajttal vagy paradicsomot feta sajttal.
Hallgattam nap közben max hangerőn zenét a YouTube-on, olvasgattam a kanapén ledőlve délután 3-kor. Máskor meg pár óra alatt annyi mindent elintéztünk, mint máskor 3 nap alatt.
Hiányzik nekünk ez a mi-idő év közben. Ritkán van rá alkalmunk.
Minden nap beszéltünk a gyerekekkel telefonon. Alig vártam, hogy hazaérjek a munkából és felhívhassam őket. Alig vártam, hogy kapjak egy pár képet róluk a telefonomra. Épp mit csinálnak.
Nagyon büszke vagyok rájuk! Nem egészen 6 ill 8 évesen én 1 hetet sem bírtam ki sírás nélkül a szüleimtől távol. Ők ezt a 3 hetet professzionálisan kiélvezték. Voltak táborban, nyíregyházi állatkertben, rokonokkal, keresztszülőkkel, barátokkal, mozi, strandolás, hamburgerezés...
És hozzánk csak ömlöttek az üzenetek, hogy milyen jó fejek a gyerekeink. :)
Most, amikor ezt írom már úton vannak hazafelé. Tűkön ülök. De gyorsan megírom ezt, mert amint beteszik a lábukat a lakásba, kő kövön nem marad.
Egy kedves ismerős házaspárhoz vittem ezt a brownie-t szülinapra. Nikola és Eva olyanok nekünk itt, mint a pótszüleink. Eva néninek volt szülinapja és kérte, hogy ne valami krémes, habos tortát süssek.
Hipp-hopp megvan és nem is kell bele olyan írtó sok cucc. Olvassátok át, süssétek meg, finom.
Hozzávalók:
200 g étcsoki
175 g vaj
30 g kakaó
3 tojás
225 g barnacukor
1 tasak vaníliáscukor
100 g liszt
csipet só
80 g darabolt mandula
a csokiöntethez kell még:
100 g étcsoki
2 evőkanál olaj
Így készül:
Rögtön kapcsold be a sütőt 180 fokra.
Vízgőz fölött olvaszd fel a vajat, a csokit és a kakaót.
Egy tálban robotgéppel habosítsd fel a cukrot, a vaníliáscukrot és a tojásokat. (tojásokat egyesével hozzáadva)
Egy újabb, nem túl nagy tálban keverd össze a lisztet, a mandulát és egy csipet sót.
Ha a csokis massza kellőképpen felolvadt, robotgéppel keverd össze lassan a tojásos cukorral. Végül pedig egy fakanállal keverd bele a mandulás lisztet.
Vajazz és lisztezz ki egy kb 20x20-as sütőformát és kotord bele a brownie-masszát.
20-25 percig kell sütni. És tudjátok, hogy a brownie-nál mire kell figyelni? Hogy a közepe még egy kicsit folyós, lágy maradjon. A tűpróba most nem kell, hogy teljesen száraz tűt eredményezzen. Kiszárítani nem ér!
A csokimáz opcionális: a korábbi vízgőz fölött olvaszd fel a csokit, keverj bele egy kis olajat és egy kanál segítségével csöpögtesd rá a kész sütire.
Vaníliafagyival isteni. De ha az nincs, akkor tejszínhabbal is finom.
Lehet, hogy észrevettétek de az a bizonyos lábkibicsaklós bejegyzés a fb-ról valamilyen oknál fogva eltűnt. Nem én töröltem, nem csináltam vele semmit. Férj azt mondja, hogy a fb cenzúrázott a lábas fénykép miatt. ha-ha
Mindenesetre egy picit most, azok kedvéért, akik erről lemaradtak, a nyaralásos történetet a mínusz 2. naptól indítom.
már csak 2 nap és nyaralunk:
Reggel, mint az utóbbi pár napban mindig, ébredés után rögtön eszembe jut, hogy már csak 2 nap és megyünk nyaralni. Összerendezem a gyerekeket, mindenkit elkísérek a célállomásra majd bemegyek dolgozni. Nagy pörgés vár odabenn, a főnök rengeteg feladattal vár. Persze, még 2 napja van és utána 2 hétig nem lát. Intézkedek, jövök-megyek, majd megkér, hogy vigyek le pár dolgot a kocsijába. Lemegyek a lépcsőn a parkolóhoz és az utolsó lépcsőfoknál rosszul lépek. Kibicsaklik a bokám. Még reccsen is egyet hangosan. Fáj. Leülök a lépcsőre. Fogom a bokámat és halkan ismételgetem magam elé, hogy "nem, most nem lehet baj. nem lehet baj". ülök egy pár percig az utolsó lépcsőfokon és dörzsölgetem a bokám. Aztán felállok. Rá tudok állni? Rá. Elmegyek az autóig, beteszem a cuccokat a csomagtartóba. Nem történt nagy baj, hisz tudok járni. Szinte nem is sántítok. Még beletelik vagy fél órába, hogy a fájdalom visszatérjen. Akkor már nem vagyok olyan virgonc. Jegeljük, felpolcolom az íróasztalra. Közben, jobb híján küldök egy sms-t férjnek, hogy "félreléptem, basszus". Ő (szerencsére nem érti félre) rögtön tiszta ideg lesz. Mindjárt kismillió üzenetben utasít, hogy azonnal menjek el a kórházba és nézessem meg. Én még kitartok, hogy á dehogy, nem olyan vészes de kb 1 óra múlva ott ülök a kórházban. Egy gyors vizsgálat és egy röntgen után befáslizzák. Nincs eltörve. Legalább ennyi. Viszont egyre kevésbé tudok ráállni és egyre jobban fáj. Ez egy kicsit elbizonytalanít de keménykedem még egy kicsit és hazavezetek. Vagyis az iskolánál megállok és beevickélek, hogy Damjant hazavigyem. Jön is rögtön, a kötést látva, nem kell könyörögni, mint általában. Otthon leülök a kanapéra és felpolcolom. Most már nagyon fáj. Szorítja a kötés. Érzem, Tamaráért nem tudok elmenni az oviba. Írok egy barátnőnek, hogy el tudná-e hozni a gyereket. Persze, hozza. Damjant közben egy szülinapra kellene elfuvarozni. Erre, lássuk be, esélyem sincs. Mivel nem tudom pontosan kik mennek a szülinapra, írok a szülinapos gyerek anyukájának, hogy szerinte kivel tudna a gyerekem elmenni a buliba. Megmondja, írok neki, elviszi. Szuper. A fájdalom lassan elviselhetetlen. Beveszek egy fájdalomcsillapítót. Tamara hazaér, értetlenül áll a helyzet előtt. Javaslom neki, hogy nézzünk meg egy rajzfilmet együtt. Rábólint. Hozzám simulva nézi a mesét a tv-ben én meg magamban szentségelek.
Közben férj is hazaér.
A következő két napot otthon töltöm, felpolcolt lábbal. Szerencsére a nyaralásra már majdnem teljesen bepakoltam, így nem stresszelem magam halálra.
Péntek estére már járok. Lassan, de azért megy. És nem fáj. Közben kenegetem, meg jegelem meg gumizoknit húzok rá.
A cuccainkat férj pakolja be a kocsiba majdnem teljesen egyedül. Nem sok hasznomat veszi, de azért biztosítom a támogatásomról.
Az odaút egészen simán lemegy. Férj hősiesen levezeti a távot, kölkök rekord mennyiséget alszanak hátul.
Én minden korábbinál többet gyönyörködöm a tájban. Az autópályát középen elválasztó végeláthatatlan leandersorban. Amik gomba módra, csak úgy vannak. És közben arra gondolok, hogy fiatalon kizárt, hogy megérint a táj szépsége. Fiatalon nem fotózod a tájat.
Itt jegyezném meg, hogy a francia autósok vezetési stílusa hagy azért némi kivetnivalót maga után. Eddig is tök unszimpik voltak, nem sikerült a szívembe férkőzniük. Ja, és a francia autópályán minden csak franciául van kiírva. Az gondolhatjátok mennyit segít! :)
Beérünk Spanyolországba. Az első benzinkúton rámköszön a kutas, hogy Hola! Mondom: Hola. Damjan kidobja a taccsot. (szerencsére nem a kocsiba) Fellélegzek. Mondom neki: semmi baj. Süt a nap. Egymásranevetünk a családdal. Már nincs sok!
Odaérünk. Első ránézésre jónak tűnik a hely. Nagyon örülünk magunknak! (Tudni kell rólunk, hogy őrületes paragépek vagyunk szállásfoglalás tekintetében. Mindent ezerszer lecsekkolunk, google map-ben megnézzük, kommenteket olvasunk, minden. De amíg oda nem érünk, parázunk.)
Bemegyünk a recepcióra, elvégezzük a papírmunkát. Minden rendben van, megkapjuk a házikónk kulcsát, mehetünk. Körbenézek, jó mélyen beszippantom a tengeri levegőt és elraktározom a csodás képet, ami elém tárul. Kipakolunk. Irány a tengerpart. Lássuk az milyen.
Csak pár cuccot viszünk le magunkkal. Felmérjük a terepet. Ez az utolsó alkalom, hogy a kevés cuccot le tudom írni. Ha létezik minimálturista, akkor mi vagyunk a maximálturista. Vagy az a köbön. Mi nem tudunk kevés cuccal lemenni a partra. Bevallom, mi sok cuccal járunk. Nagyon sokkal.
Régen, amatőr korunkban mindezt strandtáskákba és különböző egyéb hordozóeszközbe tuszakoltuk és úgy cipeltük el a partig és onnan vissza. (aki szokott ilyesmit játszani, az tudja, hogy a visszaút pokoli tud lenni!) Egy időben a gyerekek babakocsija nyújtott ebben némi segítséget de most már mindenki a saját lábán jár-kel, úgyhogy ezt buktuk. És itt jön a képbe egy remek találmány, amivel itt Németországban találkoztunk először. Ez pedig a bollerwagen. (a tetőt nem kötelező használni, mi is pl leszereltük)
Itt ez alap, minden családnak van. Nem véletlenül. Marha praktikus. Piknikre, kirándulásra, állatkertbe állandó partnerünkké lett. (összecsukható) Gyakorlatilag egy mindent elnyelő kocsi, amibe bepakolhatod a dolgaidat és utána csak húzni kell. kb 100 kg-t bír el, úgyhogy arra is volt már példa, hogy a két gyereket beleültettük és egy hosszabb strandolós nap után, amikor még végig akartuk nézni a bazársort, nekik csak ülni kellett a kocsiban. Nem volt hiszti, nem volt nyafogás, hogy ugyan ők mennyire fáradtak és nem állnak a lábukon. Nem is kell.
Na szóval ebbe a bollerwagen nevű szuper találmányba mindig belepakoljuk a strandfelszerelésünket és már mehetünk is. Mostanában mosolyogva figyelem azokat, akik egy hátizsákkal jönnek le a partra. Nem sajnálattal, annál inkább csodálattal. Hogyan csinálják? Volt, hogy Damjan szólt rám: nézd mama, csak egy táskájuk van.
A strandfelszerelés nálunk nagyon sok elemből áll. Van egy strandtáska, amibe a váltófürdőruhák jönnek, plusz krém, könyv-újság, törölköző, a gyerekeknek fürdőköpeny, frizbi, ütős játék kis labdával. Van még egy nagy, igazából piknik"pokróc", amire ráfekszünk. Van a fényképezőgéptáska. Van a sátor. Van a napernyő. Egy kisebb hűtőtáska. Labdák, deszkák, homokozós játékok. Békatalpak, úszószemüvegek. Kihagytam valamit? Alap hangon talán ennyi és láthatjátok, ez nem kevés.
És a napi rutin ennyiből áll. Ezeket a cuccokat levinni a tengerpartra vagy a medencéhez és ott eltölteni a napot. (a medencejárat annyival könnyebb, hogy nem kell a sátrat, pokrócot, napernyőt vinni)
Mivel a gyerekek már viszonylag nagyok, mindig beiktatunk egy-két városnézős napot is. Én, (ebből látszik, hogy marhára öregszem), nagyon várom ezeket a napokat. Ők nyilván a ló túloldala, megy a nyafogás ezerrel. Meleg van, szomjasak, éhesek, fáradtak. Itt fel szoktam vetni, hogy, amikor kismilliómodjára kell a medencébe ugrani, akkor bezzeg nem vagy fáradt, mi? erre jár kb. fél óra hisztimentes idő.
Szóval a (jelen esetben) 3 db városnézős napon kívül az időnket teljes egészében a strandon töltjük.
És én a strandon figyelek. Szerintem mindenki más is egy kicsit. Mert igazából nincs más dolgod, mint körbe-körbe tekintgetni. Mindig nézem az anyukákat. Kinek milyen alakja van a szülés után. Nem ítélkezési céllal. Csak informálódom, hogy úgy mondjam. A nagy átlag nem egy Rubint Réka, ahogy én sem. Ez kicsit megnyugtat. Persze mindig van egy-egy kivétel, aki belibben a 45 kilójával és kockás hasával. De tőlük most eltekintek. ;) Figyelem a párokat. Van pl egy francia idős házaspár, akik csak 2 db kempingszékkel strandolnak. A két széket valószínűleg korán reggel lehozzák a partra majd úgy kb 10 óra körül lelibbennek ők maguk is. Addig gondolom nyugiban reggeliznek, stb. Nem hoznak semmit csak 1 könyvet. Nem beszélgetnek szinte egyáltalán. Üldögélnek, egyikük olvas. A másik nézelődik (épp, mint én). Aztán megmártóznak a tengerben és visszaülnek a székekbe. Majd a másikuk olvas. Mármint ugyan azt a könyvet, amit az előbb a házastárs. De úgy vettem észre, hogy mindenkinek saját könyvjelzője van. Ez milyen profi már!
A spanyol nők 80%-a monokinizik. A fiataltól az öregig mindenki. Ezt látva eszembe jut valami. Sokszor hallottam már azt a gondolatot, hogy ha valakinek problémája van veled, az csak az ő problémája és nem a tiéd. Nem nagyon értettem ezt soha. Viszont itt, a monokiniző nők láttán megértettem a lényeget. (abszurd, nem?!) Az, hogy én vagy bárki más mit gondol az ő mellükről, totálisan hidegen hagyja őket. Az csak a másik fél problémája marad és nem ragad át rájuk. Zseniális! (én, vagy legalábbis mi sokan állandóan körbetekintettünk volna, hogy ki figyel minket és hasonló. A spanyol nők csak levették a bikinifelsőt és kész. Téma lezárva.)
Én a strandon olvasok. Akartam magamnak még az utazás előtt egy német könyvet venni de szokás szerint az utolsó pillanatra hagytam a dolgot és az utolsó pillanatban már pont nem tudtam "elugrani" a könyvesboltba. Úgyhogy kivettem egyet a könyves szekrényemből. Ugyan olvastam már de így is élveztem D.Tóth Krisztától a húszezer éjszakát. Vittem még magammal pár magazint és még további könyveket is de idén csak 1 könyvre jutott időm.
Én a strandon gondolkozom. A nagy semmittevésben pörgetem az agyam mindenféle dolgon. A blogon, a gyerekek dolgain, mindenfélén. Széles a spektrum. Általában elmélázok azon, hogy milyen szerencsések azok, akik a tenger mellé születtek és annyi napfényben van részük egy évben, amiről én csak álmodom. Azon is gondolkodtam, hogy ha egy spanyolajkú (mondják ezt így?) megtanul még angolul és németül, akkor már nem túl sok baj érheti a világban. Egyben remélem is, hogy a gyerekek pont ezt a 3 nyelvet fogják majd tanulni.
Szerencsénk van az idővel. Nem, nem arra értem, hogy végig meleg van. Az van. Inkább arra értem, hogy nincs 40 fok, csak 30. Éjszaka kellően lehűl a levegő, klíma nélkül alszunk végig. Szúnyogok sincsenek.
Esténként a házikónkban vacsorázunk. Idén kötelezően az épp aktuális vb meccset is nézzük.
És este 9-kor jön Tamara szempontjából a nap fénypontja. A mini-disco. Imádja. Ottlétünk 70%-ban csak ül és tátott szájjal nézi, ahogy az animátor lányok és a többi gyerek táncol. Az utolsó pár napban végre sikerül meggyőzni, hogy táncoljon ő is. Ehhez már cigánykereket is vetek de megéri! Végre ő is ott ugrál a többiekkel és kiabálja minden szám előtt, hogy uno, dos, tres, DJ musica! (erre beindul a zene) ;)
Idén érzem azt először, hogy a gyerekek abba a korba léptek, amikor már elvannak egymással viszonylag hosszú ideig. Labdáznak a medencében, homokvárat építenek a parton, "homokfőznek", stb.
A nyaralás végén már utálom esténként kiöblíteni a fürdőruhákat a csap alatt. (tudom, ez hiszti) A törölközők már annyira megteltek sóval, hogy nehezek is és rendesen meg se tudnak száradni reggelig.
Lehetne a végtelenségig folytatni a leírást. Valamikor azonban kell egy határt szabnom a posztoláshoz. Ez most itt, ezen a ponton következett be. Egy két kiragadott részlettel leírva, így nyaralunk mi. Remélem nem untátok, néhol tán magatokra is ismertetek. Kérdezném, hogy ti hogyan nyaraltok, de tudom, kommentelni nem annyira szerettek. :)
A mai süti pedig még az a bizonyos, amit az utazásunk előtt szerettem volna sütni de ismert okok miatt ez elmaradt. Most pótoltam és íme meg is osztom gyorsan.
Ez egy német sütemény, én legalábbis eddig nem találkoztam vele. Bienenstich.
Hozzávalók:
500 g liszt
1 csomag szárított élesztő
330 g cukor
2 teáskanál só
820 ml tej
4 tojás
300 g vaj
10 evőkanál méz
440 ml habtejszín
310 g mandula
1 vaníliarúd
6 tojássárgája
30 g keményítő
kevés vaj a sütőforma kenéséhez
1/8 LÉPÉS
Ezekre lesz szükséged: 500g liszt - 1 csomag élesztő - 130g cukor - 1 teáskanál só - 350 ml tej - 4 tojás - 110g vaj
Egy nagy tálban keverd el a lisztet, az élesztőt, a cukrot és a sót. Lassacskán adagold hozzá a tojásokat, a kockázott vajat és a tejet. Közben keverd a dagasztógéppel. Amikor már jól összeállt, takard le egy konyharuhával és tedd félre kb 1 órára, amíg a duplájára kel. A sütőformádat most ki is vajazhatod.
2/8 LÉPÉS
Ezekre lesz szükséged: 470ml tej - 1 vaníliarúd - 6 tojássárgája - 100g cukor - 30g keményítő - csipet só
Amíg a tészta kel, elkészítheted a tölteléket. Hevítsd a tejet és a vaníliarudat egy közepes lábosban forrásig. Ha megvan, vedd le a tűzről és tedd félre kb fél órára. Addig pedig egy másik tálban egy habverővel keverd össze a tojássárgákat, a cukrot, a keményítőt és a sót. Én bevallom nem vártam ki a 30 percet a vaníliarudas tejjel, hanem itt már mentem is tovább. Fel kell vágni a vaníliát, kikaparni a belsejét és belekeverni a tejbe. Újra megmelegíteni egy kicsit majd a tojássárgájás keverékbe önteni. Egy keverés és visszaöntheted az egészet a lábosba, amit pedig újra ráraksz a tűzhelyre és kevergetve melegíted amíg besűrűsödik és kicsit elkezd bugyborékolni. Még egy picit kavargasd a tűzön majd vedd le és lapátold át a "pudingot" egy tiszta edénybe. Takard le fóliával és tedd félre, hogy teljesen lehűljön. (a fóliát ne a tálra tedd, hanem közvetlen a pudingra, hogy ne bőrösödjön meg)
3/8 LÉPÉS
Amikor a tésztád megkelt, picit keverd át egy fakanállal, majd öntsd bele a sütőformádba. Újra takard le egy konyharuhával, hadd pihenjen kb 30 percig. A pihenőidő vége felé kapcsold be a sütődet 175 fokra és ha eljött az idő, told be a sütit 25 percre.
Egy kisebb lábosban kezd el melegíteni a vajat, a cukrot, a mézet, a tejszínt és a sót. Kevergesd közben, így is segítesz a vajnak, hogy elolvadjon. Fel kell a masszát forralni és utána is még kevergetni a tűzön, amíg kicsit megbarnul, karamellizálódik csöppet besűrűsödik. Eltart egy ideig, 5 és 10 perc között. Ha megvan, vedd le a tűzről és keverd bele a jókora mandulamennyiséget, ami szükséges.
5/8 LÉPÉS
Ha a sütid megsült, vedd ki a sütőből és kend rá a mandulás masszát a tetejére. Egyenletesen, mindenhova jusson. 15 percre tedd vissza az immáron mandulás tetejű sütit a sütőbe. Kicsit a mandularéteg megbarnul majd és a széleken elkezd majd bugyborékolni. Ha megsült, vedd ki és tedd félre. Ha már hozzá tudsz érni, lazítsd meg a széleket egy késsel és ügyeskedd ki a sütit egy tálcára vagy tálra. Hagyd teljesen kihűlni.
6/8 LÉPÉS
Erre lesz szükséged: 360ml tejszín
A töltelékhez még annyi kell, hogy a habtejszínt felverd és a korábban elkészített pudingba belekeverd.
7/8 LÉPÉS
A kihűlt tésztát vágd ketté és a tölteléket kend rá az alsó rétegre.
8/8 LÉPÉS
A Mandulás részt tedd rá a krémre és készen is vagyunk! Felszeletelni, enni! :)
Remélem tetszett a poszt és kipróbáljátok a sütit.
További szép nyarat mindenkinek!
Egy csodálatos dallamot ajánlok figyelmetekbe. Nemrég leltem rá véletlenül a neten és azóta a rabja vagyok. Mindenképpen hallgassatok bele, megéri! Nálam libabőr volt. És nem csak az első alkalommal, amikor hallottam. Még jóval utána is... németesek és franciások előnyben, de a többieknek is kötelező! ;)
Ahogyan azt már korábban is említettem, nemrég vettünk Tamarának egy új ágyat. A régit meg elajándékoztuk.
A régi = babaágy, amit a rácsok levételével ifjúsági ággyá lehetett alakítani. Egyszóval, egész eddigi életében ebben az ágyban aludt.
Amikor a szoba átalakítás alatt, az ágy meg épp szétszerelés alatt volt, megrohantak az emlékek.
2012. Hazahozod a gyereket a kórházból kb 5 nappal a születése után és beleteszed a kiságyba. Olyan kicsi benne, hogy szinte elnyeli az a 70x140 cm-es óriás.
Második gyerek lévén, és egy gyerekszoba lévén a kiságy a mi hálónkba kerül. Nem akarjuk Damjan éjszakáit megzavarni. (Aztán persze a szeparációs szorongós Damjan zavarja meg a mi éjszakáinkat. Üvöltve követeli, hogy égjen legalább 5 csillár és 3 lámpa a lakásban mialatt ő alszik. Mert különben irgumburgum!)
A gyerek lassan elkezd forgolódni (mármint a kicsi). Reggelre teljesen más pozícióban fogad, mint ahogy leraktad.
Feltérdel, feláll. Kidugja a kis lábát a rácsok között.
Egyre lejjebb kerül a matrac az ágyban. Egyre kevesebb időt tölt a gyerek az ágyban.
Ó, milyen nagy már, gondoljuk!
Veszünk neki egy forgó, zenélő micsodát az ágy fölé. Annyira hamisan szól, hogy nem sokáig tart. Leszereljük. Maradandó károsodást okozott volna a gyerek zenei hallásában.
Lassan átkerül az ágy a gyerekszobába, a nagytesóhoz.
És szinte azonnal elmaradnak az éjszakai ébredések. Mintha csak ez kellett volna hozzá.
Ó, milyen nagy már!
Így alszanak ők ketten együtt, két ugyanolyan ágyban. Azzal a különbséggel, hogy az egyiken még van rács, a másikon meg már nincs.
2015: költözés. Majdnem pont 3 éves akkor. Ez több szempontból egy választóvonal.
Addig volt rács, onnantól már nincs.
Rácsok nélkül alszik! (és nem utolsó sorban nem gurul le!)
Ó, milyen nagy már, gondoljuk!
2018. elég szűk már neki az ágy. Rendes nagy párna, paplan+ a gyerek. Centik választják el az ágy kitöltésétől.
Vegyünk új ágyat!
Vegyünk!
Elmegyünk, kiválasztjuk, megrendeljük.
Pár hét múlva ott az ő nagy, felnőtt méretű ágya.
Még nincs 6 éves.
De olyan nagy már!
Nincs már baba a családban. Nincs már babaágy a családban.
Kicsit sajnálom. (na jó, nagyon)
Felnőnek ezek itt ketten rohamtempóban és holnap már azt mondják nekem, hogy kapcsoljam be a Senorita-t a YouTube-on. (Kay One feat. Pietro Lombardi)
Ja nem, azt már most mondják! :)
Kristina Kuzmic, az én kedvenc vloggerem írta egyszer a fb-on, hogy:
"I want more babies. I just don't want any more kids. That makes sense, right. Totally."
"Szeretnék még kisbabát. De nem akarok több gyereket. Ennek van értelme, ugye?! Persze."
Hát valahogy így érzek én is. Pedig most annyira rohadtul jól mennének a dolgok egy csecsemővel. Úgy érzem profi lennék. Kiválóan menne a pillanat átélése, a napi rutin, a játszótéren ücsörgés, az éjszakázás, az altatás. Nem lehetne, hogy visszarepülünk az időben, a meglévő kettő csecsemőkorába?!
Tudom, nem.
Ez az érzés sokszor visszaköszön. Mármint, hogy azt gondoljuk valamiről a múltban, hogy azt a "mostani eszünkkel" milyen jól meg tudnánk oldani. Nekem is oda kell figyelnem, hogy a mai problémákat és feladatokat ma tudjam jól megoldani és ne holnap jöjjek rá, hogy tegnap hogyan kellett volna.
Hát gyerekek, úgy tűnik itt a nyár. Valahogy idén belezuhantunk ebbe az évszakba. Nem volt túl nagy átmenet, csak jött felénk, mint egy tank. És egyszer csak itt volt.
A nyár.
Imádom, imádom, imádom.
És most itt is olyan igazi nyár van. Meleg. Már reggel olyan meleg, hogy Tamara nyári ruhában mehet az oviba. Mindenféle leggings-ek és kardigánok nélkül. A kölkök csatakosra izzadják magukat nap közben. Damjan minimum kétszer cserél naponta pólót. (Aki ismeri, most mosolyog!) Reggel nem húzom fel a redőnyöket az ablakon, csak épphogy. Annyi vizet iszom, mint soha. Hajmosás után eszembe sem jut megszárítani. (Mondjuk a rövid haj a legeslegjobb dolog a világon - és nem csak nyáron! erről majd írok szerintem egy külön posztot...) Kilakkozom a lábujjkörmeimet. Esténként sokáig, nagyon sokáig világos van. Mosás után olyan gyorsan száradnak meg a ruhák, hogy a szinte mindennapos mosás nem ördögtől való.
Meg is kapom mostanság sokaktól. Annyit panaszkodtam az utóbbi 2 évben az időjárásra, hogy most mindenki arra kíváncsi vajon ezzel a mostanival elégedett vagyok-e. Hát igen.
Mondjuk vicces látni, ahogy a németek kivannak a 30 foktól. Nem bírják. :)
Ha pl. tervezünk valamilyen programot hétvégére és az időjárásjelentés szerint addigra elromlik az idő, ők mindig azzal jönnek, hogy "de az sem lenne jó, ha 30 fok lenne". Én meg magamban mondom, hogy "dehogynem lenne jó! az lenne csak igazán jó!"
Ilyen még talán nem is volt, amióta itt lakunk. 3 egymást követő hétvégén is, amikor szabadtéri programot szerveztünk, jó időnk volt. Férj születésnapi grillparti a kertben PIPA, Damjan szülinap - hétvégi kirándulás PIPA, Damjan szülinapi zsúr PIPA. Semmi eső, semmi visszaesés 17 fokra. Nem nagyon hittem a szememnek. Mondtam is a családnak, hogy meglesz ennek még a böjtje. Olyan itt nincs, nem hiszem el, hogy lehet olyan, hogy csak úgy büntetlenül, sokáig, változatlanul jó az idő.(és a jó idő azóta is tart.)
Nos, ha már nyár, akkor lángos. Kerestem magamnak egy receptet és elkészítettem a családnak. Ették is rendesen, nem kellett nagyon tukmálni.
Fokhagymásan, sajtos-tejfölösen. Elfogyott mind egy szálig, a fényképezésről is lemaradtam. Egyet sikerült lőnöm csak az elején.
Tök érdekes egyébként, nem tudom, hogy a gyerekek mit gondolhatnak arról, hogy én mindig lefényképezem az ételeket. Ők a blogról nem nagyon tudnak, viszont már-már természetes nekik, hogy anya sütés után rendszeresen fényképez. És enni csak utána lehet. Vagy pl., hogy még segíteniük is kell néha, mert tartani kell ezt-azt a háttérben, vagy ilyesmi. :)
Szerintem a szomszédok is beleszédültem az illatba, amikor sütöttem a lángosokat. Bár amilyen 'nemnormális' az egyik, biztos az illat is zavarta a pihenésben. Mint általában minden. (de erről majd egy következő posztban)
Remélem jól beleitta magát a lángosillat a bőre alá! :P
A hozzávalók tehát:
1 kg liszt (nem kell tőle félni, nem olyan sok az!)
6 dl tej
1 púpozott evőkanál tejföl
2 csomag szárított élesztő
2 evőkanál porcukor
1 evőkanál só (szerintem a tészta ezzel még sótlan. talán mehet bele ennél több is. persze remekül lehet kompenzálni később, magyarul meg lehet a kisült lángost is sózni.)
olaj
sajt, tejföl, olaj, só, fokhagyma
Elkészítés nagyon egyszerű:
Mindent bele kell önteni sorjában egy nagy tálba, majd kézzel összedolgozni.
Ilyenkor még ne várd, hogy egy szép, sima tésztát kapsz. Az összedolgozást követően a tészta még "rűcskös", nem túl egyenletes. Nem baj.
Takard le és keleszd kb 20 percig.
Ha letelt ez az idő, beolajozott kézzel újra dolgozd át a tésztát. (a beolajozott kéz fontos!)
Most tedd át a gyúródeszkádra és újra kicsit olajozd be, kézzel tapicskold rá az olajat. Mindenhol érje.
Szeleteld fel kisebb darabokra (nálam 10 db lett). Újra az olaj után nyúlunk és beolajozott kézzel minden egyes kis darabkát átforgatunk, gömböket formázunk belőlük. Újra takard le őket, hogy 15 percig pihenhessenek. (az olajozott kéz fontos, mert különben a tészta felülete kiszárad és kis repedések keletkeznek rajta. ezeket utána már nem nagyon tudod eltüntetni, nem tud majd szép sima lenni a lángos)
Lassan be lehet gyújtani az olaj alá. Mikor elég melegnek érezzük, kezdődhet a sütés.
Egyenként kézzel kilapítod, kihúzogatod a lángosokat és óvatosan beleereszted az olajba. Egy fordítás, papírtörlőre kiemelés, és kész.
Lehet hozzá készíteni fokhagymás olajat, ami csak annyi, hogy egy kis tálkába fokhagymanyomóval belenyomsz pár fokhagymát és felöntöd olajjal. (szerintem ez mondjuk nem egy opció, hanem egy "must have")
Aztán persze jöhet a tejföl és a reszelt sajt. Vagy, amit szeretnétek.
Jó étvágyat!
P.S. Nemrég azt álmodtam, hogy a tengerparton üldögélek és napfürdőzöm. Közben szólnak a nyári slágerek, spriccel a víz mindenfelé, lövök egy fürdőruhás szelfit, amin végre vékony vagyok. (mondom, álom volt!)
Azok után, hogy a legutóbb iszonyú pozitívan épp legújabb terveimről számoltam be nektek, most egy picit padlóra kerültem. Elúsztam, de rendesen. :(
Ezt akkor konstatáltam, amikor receptkeresés közben más blogokat is megnéztem. És ott azt láttam, hogy egy valamirevaló blog nem havonta posztol egyet, hanem heti (!) több alkalommal. Leesett az állam. Persze tisztában voltam én ezzel már korábban is, de valahogy átsiklottam felette.
És most leesett a tantusz. Ezt én nem tudom teljesíteni.
Feladni a dolgot nem fogom, csak félek, hogy ez számotokra ebben a csiga tempóban nem túlságosan élvezhető. Arról már nem is beszélve, hogy a fejlődés már-már kizárt.
Lássuk a tényeket:
1. Hét közben egyszerűen nincs időm sütni. Kizárt, hogy a munka-gyerekek-sportfoglalkozás-főzés-egyéb házimunka sokszögben még a sütésnek is helyet szorítsak.
(Ezt persze mindjárt meg is cáfolom azzal, hogy a múlt héten például háromszor (!) kellett sütnöm. Egyszer, hogy a Damjan bevigye az osztályba és ott egy kicsit megünnepeljék a szülinapját. Másodszor, mert a suliban szabadtéri program volt egyik nap, ahova mindenkinek kellett valamilyen sütit, gyümölcsöt, rágcsálnivalót vinni. Harmadszor, a szombati szülinapi zsúrra. )
2. Hétvégén meg sokszor van úgy, hogy programunk van, nem is vagyunk otthon.
3. Ahogy egy korábbi posztban megfogadtam, újra elkezdtem németül tanulni. Beiratkoztam egy online német tanfolyamra, ahol igencsak gyors iramot diktálnak. Minden napra van vele tennivalóm, feladatom, amit valljuk be nem egyszerűen csak teljesíteni kell, de meg is kellene emészteni. Ezt csinálom esténként, már-már félálomban.
4. Múlt heti specialitás: Tamarának rendeltünk pár hete egy új ágyat, ami a múlt héten érkezett meg. Azt is össze kellett tetriszeznünk, mert a gyerek nyilván egyből abban szeretett volna aludni, ha már itt van az ágya.
Elúsztam, de rendesen!
Ez most bánt engem, de sajnos gyökeres változást nem ígérhetek.
Ha továbbra is velem tartanátok, megpróbálom azonban magam kicsit jobban összeszedni. Nem, semmiképpen nem fog menni napi, de még heti szinten sem. Talán egy havi kettő posztot tudok teljesíteni és azt tartani is.
Ugye maradtok velem? Hm?!
A múlt heti 3 sütésből egyet már ismertek (csokis keksz fehér bundában), egy a klasszikus kókuszkocka volt, a harmadik pedig egy csokitorta, ami végre blog újdonság.
Itt van hát, nézzétek meg:
Hozzávalók:
6 tojás
250 g cukor
100 g liszt
50 g kakaó
150 g olvasztott vaj
A krém hozzávalói:
6 tojásfehérje
340 g cukor
265 g vaj
225 g olvasztott étcsoki
Kapcsold be a sütőt 180 fokra.
Vajazz és lisztezz ki 3 db kisebb tortaformát. (nekem nyilván nincs 3 db ugyanolyan formám, szerintem neked se. ezért 3 részre osztom majd a tésztát és egymás után sütöm majd meg egymás után.)
A tészta nagyon egyszerű és gyorsan kész van: a tojásokat a cukorral nagyon-nagyon habosra kell keverni. (hosszan dolgoztasd a habverővel, hogy a térfogata kb háromszorosára nőjön.)
Amikor ezzel megvagy, szitáld bele a korábban kimért lisztet és kakaót és egy fakanállal keverd jól el őket a tojásos masszában. Most jöhet bele az olvasztott vaj, amit szintén el kell keverni.
Ennyi volt, készen is vagyunk. Lehet a formába töltögetni. (ahogy korábban írtam tehát én kb 1/3 -ával töltögettem és sütöttem.)
20-25 perc alatt sül meg.
Eredetileg úgy szól a recept, hogy ha kivetted a tésztát a sütőből, hagyni kell a formában kb 5 percig hűlni és csak utána szabadna róla levenni. Mivel a formára egyből szükségem volt, a következő adag kisütéséhez, én egyből lekaptam a tortaformát és egy újabb lisztezés után már ment is bele a következő adag.
A 3 tésztakorongot teljesen ki kell hűteni mielőtt betöltöd a krémet.
A krém is meglehetősen egyszerű, bár olyan munkafolyamatot is tartalmaz, amit én még soha nem csináltam.
Szóval, úgy indul a történet, hogy vízgőz fölé teszünk egy tálat, amiben benne vannak a tojásfehérjék és a cukor. (ez volt nekem új)
Ezt úgy, a gőz fölött kezdjük el verni robotgéppel. Addig csináljuk, amíg a cukor el nem olvad. (és, amíg a hab el nem éri a 65 fokos hőmérsékletet. Nekem, mondanom sem kell nincs ilyen konyhában használatos hőmérőm, így a józan paraszti eszemre alapoztam és amikor úgy éreztem elég, akkor elég volt. :)) )
Ilyenkor le kell venni a tálat a gőzről és még további 5 percig (kb) verni a habot a robotgéppel. Egészen addig, amíg kemény habbá nem lesz, ami megtartja a formáját. Ezzel persze újra vissza is hűtjük.
Az előbbi gőzön felolvaszthatjuk a csokinkat is és ha ez megtörtént már mehet is bele a tojásfehérjés habba. Géppel dolgoztathatjuk tovább, amíg elvegyül.
A vajat készítsük oda magunk mellé és fokozatosan dobáljunk bele a tálba kisebb darabokat és szintén a robotgéppel keverjük bele a masszánkba.
Itt igazából készen vagyunk, de a krémnek jót tesz egy kis hűtő. Különben túl lágy. Úgyhogy tedd be szerintem a hűtőbe, hogy egy kicsit megdermedhessen.
Ha készen állsz a torta betöltésére, kanalazd bele a krémet egy habzsákba és sorban töltsd meg a tésztalapokat. Ha nincs habzsákod, természetesen egy sima kanállal és egy széles kenő-szerszámmal is kivitelezhető a dolog.
Mindenhova kerül krém, oldalra és fentre is.
A díszítés módját te döntöd el. Lehet akár a krémből is kisebb "virágokat" nyomni a tetejére. Meg lehet szórni csokireszelékkel, csokiforgáccsal, akármivel. Minden megoldás lehetséges.
Én, mint az fentebb látszik, mindenféle szir-szart összevásároltam és próbáltam egy trendi tortát varázsolni a szülinaposomnak.
Hogy róla is essen egy két szó a posztban:
Magam sem tudom, hogy jutottunk el idáig. Már 8 éve, hogy megérkezett hozzánk. A mi legkeményebb "hajcsárunk".
Az első gondolatom, ami eszembe jut róla, hogy rengeteget beszél. Nem tudjátok elképzelni, hogy mennyit. Nemrég mondta rá egy barátunk, hogy Damjan olyan, mint egy gramofon.(találó! :) ) Rengeteg és még annál is több kérdés, megállapítás, mondanivaló. Feldolgozhatatlan mennyiségben.
Tamarát nem hagyja szóhoz jutni, úgy kell a kicsinek mindig szót adni mert különben esélye sincs. Ha pedig T. befejezte a mondanivalóját, akkor Damjan már résen is van, megkérdezi, hogy akkor ő mondhatja-e tovább... És mondja tovább.
A második gondolat talán az, hogy mennyire jól kivehető egyvelege ő az én és az apukája tulajdonságainak.
Beszédes, barátkozós, "mindig középpontba vágyó", biztonságot/rendszert kedvelő - az apjára.
Nagyon érzékeny, lelkiismeretes, mindenkinek megfelelni akaró - rám.
A harmadik gondolat pedig, hogy mennyire szereti a hasát. Aki ismer minket, az tudja, hogy nem kevés fejfájást okozott ő nekem anno, 1-2 évesen emiatt. Mai napig nagyon szeret enni, élvezettel eszik. A sok sportnak köszönhetően nem látszik rajta, de a gasztroőrület benne van a vérében, az tuti. :)
Sokszor gondolom azt, hogy ő egy túl jó teremtmény ennek a világnak. (ezt biztos ti is gondoljátok a gyerekeitekről) Túl jó mert naiv, mert mindenkit a keblére ölel, úgy hiszi mások véleménye nagyon fontos, magát sokszor előnytelenül hátra sorolja.
Kivételesnek gondolom. (mint mindenki a sajátját)
Én meg magamat nem érzem elég bölcsnek ahhoz, hogy megtanítsam neki a helyes utat.
Minket nagyon sokat csiszolt, mindig olyanra, amilyet az épp aktuális életkora megkövetelt. Most nekikezdünk a kilencedik évnek közösen.
Amit szeretnénk adni neki az rengeteg élmény. Kinyitni számára a világot. Megerősíteni a hitét önmagában. Támogatni az álmai elérésében.
Amikor szóba kerül a blogom mindig záporoznak a kérdések felém.
miért? hogy-hogy? mikor döntötted el? hogyan csinálod? mikor csinálod? nem ciki ennyire megmutatni magad? (*ez utóbbira majd még visszatérek)
Ez a blog téma az én fejemben már nagyon régen benne volt/van. És az igazat megvallva, volt is már egy blogom. Majdnem. Valakivel szövetkezve kitaláltuk, hogy csinálunk egy blogot. Nem gasztro-témájú lett volna, hanem inkább minden, ami a nőket érdekelheti. Persze, magamat ismerve, biztos belecsempésztem volna egy-két receptet. Már a nevét is kitaláltuk. DÍVÁK A SZOMSZÉDBÓL. Jaj, nekem annyira tetszik. Azóta is bánom, hogy ez a név nem kelt életre.
Otthon voltam még a pici Tamarával, és sokszor túltengett bennem a "nem csinálok semmit" érzés. Erre gondoltam gyógyírnak, ha írni kezdenék. Ha valamin dolgozni kezdenék
Akkoriban nagyban foglalkoztatott az a téma pl. hogy a nők szülés után mire számíthatnak a munkaerőpiacon. Vagy, hogy egy óvodával szemben milyen elvárásaink lehetnek/kell, hogy legyenek. De akkoriban kezdtem el pl. egy sminktanfolyamot. Az ott megszerzett tudást szerettem volna azon nyomban megosztani ország-világgal, olyan óriási örömet találtam benne.
A blog-társam egy, akkor még egyedülálló fiatal nő. Ő a nőiség egy kicsit más oldaláról írt volna, olyanokról, amik engem egyáltalán vagy már nagyon rég nem érintettek. Karrier, egyedülállóság (aka szingliség), divat, utazás, interjúk érdekes emberekkel.
Sajnos nem lett belőle semmi.
Aztán, amikor kiköltöztünk Németországba újra azon gondolkodtam, hogy írok egy blogot erről a mi nagy kalandunkról. Sajnos annyi kritika érkezett irányunkba okos "megmondóemberektől" a költözésünkkel kapcsolatban, hogy meginogtam. Ugyan tudtam, hogy egy ilyen történet csak a mesékben 100%-ig pozitív lefolyású, úgy éreztem, ha megosztom a nehéz és kevésbé jó pillanatokat is, akkor ezek a károgó vészmadarak elégedetten egymás tenyerébe csapnak majd. Ezt viszont nem akartam. Vagy nem mertem. Csak és kizárólag csili-vili képet meg egyáltalán nem akartam magunkról festeni.
Itt is gondolkoztam már neveken. A legvégső talán a blogGERMANia volt. A 2,5 évvel ezelőtti énem (egy teljesen más én, mint a mai) inkább letett róla. :(
Aztán elkezdtem sütni. Megint jött a késztetés, de egy hiba mindig volt a történetben. Hogy nem a saját receptjeimet sütöttem. Én nem tudok kitalálni egy torta receptet vagy egy süteményt. Mindig más receptje alapján dolgozom, és ezért sokáig úgy éreztem ez kevés egy bloghoz. Aztán jött a Julie&Julia című film. Ez, aki nem látta volna, arról szól, hogy egy fiatal lány a kedvenc recepteskönyvének minden receptjét készíti el 1 év alatt és ezt dokumentálja egy blogban. És itt kigyulladt a fejemben egy kis villanykörte. Hoppá. Nem feltétlenül kell, hogy saját receptjeim legyenek.
És akkor már tudtam, hogy megcsinálom. A nevet elég sokáig kerestem. Aztán a végeredményt már ismeritek. :)
* Az, hogy mennyire ciki vagy nem amiket írok, nem tudom. Én úgy érzem, hogy nekem most már semmi sem ciki. Tinédzser koromban mindent cikinek éreztem, mert sokat csúfoltak. Főleg mert kövér voltam, vagy a szerb közösségen kívül sok bántás ért a nevem miatt. Azért mert ilyen vagy olyan a hajam, mert jó tanuló vagyok, mert nem ilyen vagy olyan ruhákat hordok, mert ilyen vagy olyan zenét hallgatok stb. Mindig csak idomulni, megfelelni akartam. És elárulom, soha nem sikerült. Olyan akartam lenni mint mások és épp ezért nem tudtam kifejleszteni a saját énemet. Nem voltam semmilyen sem.
Ez a blog az én terápiám. Mert általa megtanulom, hogy, milyen az, mikor vállalod önmagad. Amikor vagy valamilyen. És ezt megmutatod. Akkor is, ha ezzel céltáblává válsz.
Hát én ilyen vagyok. Ide lőjetek! ;)
Ma például olyan vagyok, aki nagyon szereti az olyan ebédet, ami egy tartalmas levesből és egy édességből áll. A tartalmas levesünk mellé aranygaluskát választottam ma. Már nagyon rég nem sütöttem, úgyhogy gondoltam itt az idő.
Nézzétek meg, ni:
A tészta hozzávalói:
50 dkg liszt
3 tojássárgája
3 dkg élesztő
3 dl tej (nekem megmaradt egy kevés belőle)
fél kávéskanál só
fél citrom reszelt héja
10 dkg vaj
2 teáskanál cukor
A "bunda" hozzávalói:
10 dkg darált dió
10 dkg cukor
fél citrom reszelt héja
20 dkg vaj
A vaníliasodó hozzávalói:
5 tojássárgája
5 dkg cukor
3 dl tej
1 vaníliarúd
Így készül:
Az élesztőt kevés tejben egy kis cukorral és egy pici liszttel futtasd fel egy bögrében. (a tejet a 3 dl-ből vedd el)
A lisztet szitáld bele egy tálba, keverd el benne a sót, a citromhéjat és a cukrot. A puha vajat keverd habosra a tojássárgájákkal.
Az élesztős tejet és a tojásos vajat add a liszthez és indulhat a dagasztás.
A tejet apránként adagold hozzá. (ahogy fent is írtam, én nem használtam fel a teljes mennyiséget. érdemes figyelni, nehogy túl ragacsos legyen. biztos liszt függő.)
Ha megvagy a dagasztással, takard le a tálat és hagyd pihenni úgy 30-40 percig.
Addig is, amíg a tészta megkel van idő előkészíteni a sütőformát ill a diós részt.
Én egy kerek tortaformában sütöttem. Ezt kivajaztam és ki is liszteztem.
A kvázi töltelék csak annyi, hogy össze kell keverni a cukrot a dióval és a citromhéjjal. Az ennél a résznél szereplő vajat egyszerűen csak olvaszd meg a mikróban.
Amikor megkelt a tészta, egy lisztezett deszkén ki kell nyújtani ujjnyi vastagra. Szaggasd ki egy kisebb pohárral vagy pogácsaszaggatóval. Nem baj, ha nem teljesen szabályosak a körök. Használd el az egész tésztamennyiséget.
Most jön a forma feltöltése.
Minden egyes "tésztapogácsát" márts bele a vajba és forgasd meg a diós keverékben. Sorakoztasd fel őket a forma alján, amíg teljesen be nem terítik azt. Újabb és újabb réteg következik, amíg csak van a tésztából. (nálam 3 réteg)
Megjegyzés: nekem a fent leírt diós cukor mennyiség nem volt elég az összes tésztapogácsa meghempergetéséhez. Úgyhogy még valamennyit bekevertem. Ezt majd úgyis meglátod...
Arra érdemes figyelni, hogy a legfelső sor is szép teli legyen. (de megsúgom, az ízén az sem változtat, ha ez nem sikerül ;) )
Most újabb 20 perc pihenőidő következik. A 20 perc leteltével már legyen meleg a sütőd. 180 fokos.
30 percig sül a tészta, ha úgy érzed megég a teteje, vedd alacsonyabbra a hőmérsékletet. (170 fok)
Sülés alatt jócskán megnő az egész "kompozíció", úgyhogy ne túl kis formában süsd.
Amíg a sütő dolgozik, mi is dolgozzunk tovább! Készítsük el a vaníliasodót!
Először keverd össze az összes hozzávalót (vaníliamagok), majd gőz fölött, folyamatosan kevergetve főzd sűrűre. (A sűrűt úgy értem sűrűbbre. Ne legyen azért puding, mert azt nem tudod majd rácsurgatni a kész tésztára.)
Ha minden összetevő elkészült, tépj le egy két tésztalabdát a kisült süteményből, tedd egy tányérra és locsold meg a vaníliasodóval.
De nem annyira megkésett, mint amennyire elsőre tűnik. "Csak" 1 hetet késett, ahhoz képest, amikor készült, de mivel az ünnepet már mindenképpen túlhaladta, gondoltam adok neki időt és nem csapom össze.
Ezzel kapcsolatban engedjetek meg egy kis magyarázkodást.
#1 Ez a blog az én szívem csücske! Sajnos azonban vannak olyan napok, amikor nem tudok vele foglalkozni. (sok ilyen nap van) Amikor kicsit tovább kell a munkahelyen bennmaradnom, mire a gyerekeket begyűjtöm, egyikkel játszom, másikkal házi-feladatozom, főzök, rendet rakok, férjjel beszélgetek, sportolok, gyereket sportolni fuvarozok, olvasok, bevásárolok, eszem-iszom, "fészbukozok" (nem vagyok álszent), instázok (pláne!)... olyan gyorsan elszalad a délután/este, hogy néha azt kívánom bárcsak pár órával meg tudnám toldani a napomat.
Így hát van, hogy esténként nem sok energiám marad arra, hogy értelmes, összetett mondatokat fogalmazzak meg és írjak le.
#2 a blogom még nem öltött akkora formát, hogy csak és kizárólag miatta süssek. Én akkor sütök, ha alkalom van és azt töltöm fel. És nem utolsó sorban azért sütök, hogy azt meg is együk. Tehát pl nem tudok kismillió sütit feltenni a blogra minden héten, mert egyrészt nincs módom arra, hogy csak süssek és írjak másrészt meg nincs, aki megegye. (mondjuk én szívesen megennék bármilyen mennyiséget, de azt az amúgy is diszkutábilis alakom bánná!)
De így belegondolva, milyen mega-giga-szuper is lenne ez! zárójel bezárva!
#3 Mi a húsvétot (és minden további ünnepet) máskor tartunk, mint a többségetek. Ez a Julianus ill a Gergely naptár (általánosan elterjedt) eltéréséből fakad. Hogy ne menjünk át Wikipédiába, de mégis érthető legyek megpróbálom röviden elmondani a lényeget.
Mi a családommal ortodoxok, pravoszlávok vagyunk. Az ortodox hívők egyházi naptárként a Julianus naptárat követik, amely csúszásban van a Gergely naptárhoz viszonyítva. Ezért van az, hogy az ünnepek is rendre máskor vannak. Az ortodox egyházban használatos Julianus naptár (ónaptár) a Gergely naptárhoz képest 13 nap késésben van. (Így mi pl. a karácsonyt január 7-én ünnepeljük. Ez a tény, ha ismersz engem már biztos feltűnt.) A húsvét az olyan szempontból más, hogy a húsvét mozgóünnep. Tehát nem egy bizonyos naptári napon tartjuk. A Nap és a Hold mozgásától függ a dátum. (tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap)
Nos, idén tehát 1 hét telt el a katolikus és az ortodox húsvét között. És ezt a kalácsot én az ortodox húsvétra készítettem. (mert ugye, akkor ettük meg ;) )
Mentségemre legyen mondva, ez még mindig csak az én úri passzióm és nem egy profi blog. Nincs mögötte egy csapat. Én vagyok és férj, aki, ha kell besegít.
Így hát ezek a húsvéti kalácsok most kerülnek fel. De, mivel bízom a lazaságotokban, úgy hiszem ezen monst mindenki túl tud lendülni!
Kalácsot bármikor lehet sütni ill. húsvét jövőre is lesz! :)
Szerintem nagyon egyedi, finom. Próbáljátok ki, mert, ahogy mondani szoktam, írtó izgalmas új dolgokat kipróbálni.
Hozzávalók (5 db kalácshoz):
220 ml langyos tej
15 g cukor
20 g friss élesztő
55 g olvasztott vaj
3 tojás
70 g méz
1 evőkanál só
650 g liszt
A töltelék hozzávalói:
100 g mazsola (eredetileg 200 g mazsola szerepelt a receptben de azt én marha soknak találtam. ha csak nem vagytok mazsola fan-ok, szerintem 100 g teljességgel kielégíti egy kalács mazsola szükségletét.)
250 ml víz
1 vaníliarúd
Elkészítés:
Vegyél elő egy keverőtálat, amiben majd dagasztani szeretnéd a tésztát.
Öntsd bele a tej és a cukor felét majd morzsold bele azt élesztőt. A tetejét szórd meg egy kevéske liszttel és tedd félre pár percre, amíg felhabosodik.
Mikor ez megtörtént, add hozzá a többi tejet ill. cukrot. Keverd el benne az olvasztott vajat. Most következnek a tojások, amiből a recept szerint 2,5 tojást kell ezen a ponton a tésztába beledolgozni. Ugyan nem tartom magam egy nagy szakinak de ezt olvasva felszaladt az egyik szemöldököm... Mindenesetre úgy csináltam, hogy kettőt simán beleütöttem, a harmadikat meg villával kicsit elkevertem és úgy öntöttem a tálba a FELÉT.
Jöhet bele a méz és a só.
A lisztet apránként adagold hozzá (tényleg!) és dagaszd az egészet addig, amíg szép fényes, sima tésztát nem látsz magad előtt. Amint ezzel megvagy, tedd a tésztabucidat egy kissé kiolajozott tálba (mindenhol érje az olaj, ne száradjon ki!) és letakarva 2 órára tedd félre.
Amíg kel a tészta, fel lehet forralni a mazsolát a vízben a vaníliarúd kikapart magjaival és magával a rúddal. Ennek úgyis ki kell hűlni, úgyhogy ha felforrt vedd le a tűzről.
2 óra után az én tésztám csodásan megkelt, remélem a tied is meg fog. Most ki kell borítani egy lisztezett deszkára és 5 egyenlő részre osztani. Így tehát 5 db kisebb kalácsot fogsz kapni, de nem lesznek azért olyan nagyon kicsik, semmi pánik.
Most minden egyes tésztagombócot tovább osztok 4 felé. (ha simán befonnád hármas fonással, azt is lehet. értelemszerűen akkor 3 felé oszd a gombócokat)
A mazsolát le lehet szűrni. Egy tepsit készíts oda, amibe sütőpapírt fektetsz.
Most jön egy picit pepecselősebb rész, de egyáltalán nem vészes. Szóval minden egyes kis részt ki kell nyújtanod és rápakolni egy kevés mazsolát. (figyelgesd, hogy kb arányosan legyen az összesben, de nem szúrja ki szerintem senki azt sem, ha ez nem annyira sikerül!)
Tehát akkor most rajta van a kilapított kis tésztadarabon pár mazsola... Tekerd fel szorosan a tésztát és sodord ki valamennyivel hosszabb kígyókká. Ha 4 kígyóval megvagy, fond össze őket. (a széleket tekerd meg és hajtsd be a kalács alá)
Ha megformáztad a kis kalácsokat, tedd őket a sütőpapíros tepsibe de ne zsúfold össze őket. Írtóra megnőnek sütés alatt, nem lenne jó, ha összeragadnának. Úgy elveszítik a szép formájukat.
A megmaradt tojással kend végig őket és keleszd további fél órát.
Mire a kelesztés idő lejár, már legyen bemelegedve a sütő 190 fokra. Mielőtt azonban betolnád az első tepsit a sütőbe, kend le őket még egyszer tojással. (nekem ehhez már a maradék fél tojás nem volt elég, úgyhogy +1 tojással számolj, szerintem.)
20-25 perc alatt gyönyörű nagyra sülnek. (a végén már figyelj rájuk! az enyéimet, ha figyeltem volna, lehet, 1-2 perccel korábban kivettem volna.)
szemet és gyomrot gyönyörködtető!
u.i. egyszemélyes kalácsnak hívják, de azért egy db kis-kalács több, mint egy adag. úgyhogy az 5 kalácsból sokkal több ember jóllakik, mint 5.
Direkt nem mondom, hogy kedves Tél mert nem vagy nekem kedves. Bevallom, nem kedvellek.
Nem biztos, hogy tehetsz róla de sajnos így van.
Az sem biztos, hogy ez érdekel téged, de gondoltam csak elmondom most már.
Te... te olyan hosszú vagy. És sötét. És hideg. És macerás.
Tudtad te, hogy az egyik rokonod, a tavasz mennyivel könnyebb eset?! Vagy ott van a nyár. Náluk nincs macera óriási tömeg sálakkal, sapkákkal, harisnyanadrágokkal. Ők engednek a fénynek, nem húzzák le nekünk délután 5-kor a sötétítő-függönyt.
Mondjuk ezek olyan nyilvánvaló dolgok, amiket biztos, hogy te is tudsz.
Tudom, hogy így van.
És igazából irigy vagy rájuk. Mert őket mindenki jobban szereti nálad. Főleg ilyenkor február-március környékén. Ilyenkor már hangot is adunk a nemtetszésünknek. És te ezért bosszúból direkt érezteted velünk, hogy milyen erős vagy. Hogy te vagy az erősebb.
Ilyenkor gyakran úgy teszel, mintha már indulófélben volnál. Kicsit engedsz. Megvárod, hogy elhiggyük, vége. Megvárod, hogy elkezdjük elpakolászni a bundás csizmákat és a vastag kabátokat a szekrénybe. Megvárod, hogy hangosan kimondjuk "végre vége". Megvárod, hogy kirakjuk az ajtóra a tavaszi ajtódíszt.
Megvárod, majd a küszöbről visszafordulsz és (úgy képzelem) egy kaján vigyorral a képeden újra zimankót hozol nekünk. Továbbmegyek. Újra havat hozol nekünk!!! Márciusban! Ne csináld már! Totál kiakasztasz.
Ez nem fair!
Miért nem elég neked soha az előre kiszabott időd? Olyan mohó vagy! Szeretsz az őszből is le-lecsípni pár napot és, ahogy azt most is épp teszed, szereted a tavaszt is hátráltatni az érkezésben
Csak halkan mondom, hogy ha ilyeneket csinálsz, csak még jobban foglak khm... "nem-szeretni"! És még jobban fogok arra vágyni, hogy már távol légy tőlem. Hogy egy távoli emlék légy.
Mondjuk szerintem igazán nincs okod duzzogni!
Nem értem a hisztidet.
Úgyis megint jöhetsz, hisz tudod. Nem lenne egyszerűbb szépen elválni tőlünk?! Integetni, sarkon fordulni és elsétálni?! Mosolygó arcoktól elbúcsúzni?! Mostanában nem sok ilyenben van részed, ugye? Inkább látsz szentségelő, unott, szomorú arcokat.
Te! Rólad még egy depressziót is elneveztek. Jézus!
Pökhendi vagy és nagyképű. Úgy hiszed, hogy méltánytalanul kevéssé becsülünk meg téged.
Mert hát... mondhatnád, hogy hozol nekünk szép havas tájat, szánkózást a barátokkal, korcsolyázást a családdal, hóemberépítést és hógolyózást. Hozol nekünk hideget és kuckózós estéket. Meleg kakaót és forró teát. Hozol nekünk Mikulást, karácsonyt és szilvesztert. Hozol karácsonyi filmeket a téli szünetben. Hozol nekünk két ünnep közötti semmittevést, punnyadást.
Ez igaz!
De Tél pajtás, jóból is megárt a sok.
Mi most már másra vágyunk. Mi most már napfényre vágyunk. Arra, hogy a napsugarak megsimogassák az arcunkat. Arra, hogy a naptól hunyorogva nézzük a gyereket, ahogy a szabadban focizik vagy éppen lovagol.
Szeretnénk a kabátokat, csizmákat, harisnyanadrágokat mellényre, félcipőre, zakóra, dzsekire cserélni. Egy szép kendőt a nyakunk köré csavarintva lófrálni egy sétálóutca nyüzsgő tömegében. Urambocsá' elnyalni egy fagyit.
Szeretnénk kertészkedni (jó én nem, de biztos van olyan, aki igen), merészen begyújtani az első grillpartin. Jó lenne bicajozni, kirándulni, állatkertbe menni, piknikezni.
Érted, hogy miről beszélek?!
Nézz körbe! Itt már új szelek fújnak. Friss, tavaszi szelek. Így kellene, hogy legyen, ha belátnád.
Én azt mondom, jobb a békesség. Lásd be!
Menj, csomagolj, indulj! Ne is nézz vissza!
Menj, pihenj, aludd ki magad. Jót fog tenni. Idén kitettél magadért, rendesen odatetted magad. Bebizonyítottad nekünk, hogy amit előszeretettel szoktunk mondani, miszerint "a tél sem a régi már", nem igaz. Hát most megmutattad, hogy van azért még benned erő. Tudsz te, ha akarsz, elismerem
Figyelj! Alkut ajánlok!
Ha most felállsz és kisétálsz, ígérem megpróbálom a veled kapcsolatos ellenérzésemet revidiálni.
Na, mit mondasz?!
.
.
.
.
Ahogy most kinézek az ablakomon, napsütést látok. Érzésem szerint belementél! ♥
Hú, el sem tudom mondani mennyi répatorta receptet olvastam végig a napokban. A végére 3 maradt, amit kimentettem magamnak. Viszont azt már korábban eldöntöttem, hogy nem torta formában sütöm meg, hanem muffin lesz majd belőle. Egy muffinnak az ember sokkal könnyebben nekiáll, mint egy tortának. Látva a korábbi visszajelzéseket, általában ti is a süteményeket, péksütiket, kekszeket sütitek meg inkább, mint egy-egy kiposztolt tortámat. Sebaj!
Na most, ezt a receptet még soha nem készítettem. Egy répatorta (muffin) nem a világ közepe, azaz nem nagy cucc. Ugyan az van a tudatunkban, hogy a tésztája meglehetősen masszív, tömör. Ez erre a muffinra egyáltalán nem igaz. Lágy, puha, a narancstól finom szaftos sütit kapunk.
A krémnél pedig azt tetszett nekem, hogy nem egy vagon mascarponét kellett egy vagon vajjal összekeverni, ami számomra nagyon... hogy is mondjam. nyers. Ugyan itt sem főzött krémről van szó, de egy fokkal nekem jobban tetszik.
Tessék, nézzétek meg:
Hozzávalók: (2 tálca, azaz 24 db muffinhoz)
25 dkg vaj
25 dkg barnacukor
5 tojás
1 narancs
17 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1 késhegynyi szódabikarbóna
csipet só
1 teáskanál őrölt fahéj
1/2 teáskanál őrölt szerecsendió
1/2 teáskanál őrölt gyömbér
20 dkg dió (mogyoró, pekándió, pisztácia ízlés szerint. akár mixelve)
25 dkg répa
5-6 db aszalt sárgabarack
1 marék mazsola (elhagyható)
Krém hozzávalók:
25 dkg natúr krémsajt
10 dkg porcukor
1 citrom héja
1/2 citrom leve
Elkészítés:
Kapcsold be a sütőt 180 fokra.
Először mérd ki a vajat és a barna cukrot egy tálba majd robotgéppel keverd őket habosra. Jöhetnek bele a tojássárgáják, szigorúan egyesével, mindegyiket alaposan elkeverve.
Facsard bele a narancs levét és reszeld bele a héját is. Keverj rajta egyet.
Most egy másik tálba mérd ki a lisztet. Boríts bele egy zacskó sütőport, csippents bele egy kis sót. Mehet bele a szódabikarbóna és a fűszerek is.
Következik a dió. Én rendes diót és pekándiót használtam fele-fele arányban. Azt is úgy, hogy a pekándiót durvára őröltem a másikat pedig finomra. Az állag-különbözőségek mindig nagyon sokat dobnak egy ételen, ezt már biztos ti is tapasztaltátok. Ahogyan fentebb is írtam, bármit lehet használni, amit a család szeret. Ez biztosít egy olyan mozgásteret nektek, hogy a sütit a ti ízlésetekre tudjátok formálni.
Tehát a diós keveréket a lisztes tálba szórjuk.
Most pedig az jön, hogy a lisztes diós keveréket, lassacskán hozzáadagolod a vajas cukros masszához. Közben kevered.
A lényeg le ne maradjon: mehet bele a reszelt sárgarépa és a picire összevágott aszalt gyümölcs. (ez is akár elhagyható, de picit megbolondítja, úgyhogy szerintem jó bele!)
Ha most ránézel a tésztádra, azt mondhatnád, hogy túl sűrű. Tömény.
Épp ezért teszünk bele még valamit.
Igen, ha körbenézel a pultodon, ott árválkodik még a tojásfehérje. Azt kell most egy pici sóval kemény habbá verned és több részletben hozzákeverned a répás masszához.
Mehet a papírkapszlikba vagy akár egy nagy formába is, ha neked az jobban bejön. (azt előtte vajazd és lisztezd ki)
Muffinformában kb 40 percig sül a tészta a recept szerint. (én már 35 perc körül úgy éreztem jó, úgyhogy a vége felé azért nézz rá)
Tortaformában kicsit több idő kell neki: 1 óra.
Mikor megsültek, hagyd őket picit hűlni, mielőtt rákennéd a krémet.
A krém aztán tényleg szóra sem érdemes. Mármint az elkészítése. Csak ki kell keverni a hozzávalókat.
Lehet akár rákenni vagy a muffinok mellé tenni egy kis tálkában.
Próbáljátok ki, pikk-pakk megvan, elég jól variálható és nagyon finom!
sokszor azon kapom magam, hogy a gyerekeimet figyelgetem és gondolkodom. arra gondolok, milyen jó nekik, hogy gyerekek. aztán persze mindjárt meg is cáfolom eme gondolatmenetemet azzal, hogy vajon tényleg olyan jó-e nekik csak azért mert gyerekek?! úgy, ahogyan azt a felnőttek gondolják... és nekünk felnőtteknek meg annyira rossz, hogy felnőttek vagyunk?! egyértelműen nem. mindkettő nem.
ti szerettek felnőttek lenni?
én igen. vagy úgy mondom, hogy inkább igen, mint nem.
gyerekként, sokszor hallunk olyanokat, hogy "addig örülj, amíg gyerek vagy", vagy, hogy "addig jó, amíg iskolába jársz. visszasírod még ezeket az időket".
de azért ez nem ilyen egyszerű.
mert mit hisznek a felnőttek? hogy a gyerekeknek könnyű, mert tanulnak, játszanak, felszabadultan nevetnek, mélyen alszanak, igazat beszélnek, hisznek, sírnak, elmélyülten koncentrálnak, felfedeznek...
mondjuk az ő szemszögükből nézve ezek szolgáltathatnak épp annyi nehézséget, mint nekünk a felnőtt-létünk nap mint nap.
én nagyon élvezem a felnőtt létemet. és még nagyobb élvezettel nézem a gyerekeim gyerek-létét.
próbálom ezt a folyamatot, a gyereknevelést nagyon tudatosan megélni. és most itt természetesen nem a napi rutin elvégzésére gondolok vagy arra, hogy a gyerek tisztelettudóan köszön-e az utcán a szembejövő ismerősnek.
ez ettől sokkal több.
ez a legnagyobb kihívás, amivel valaha találkoztam és, amivel valaha találkozni fogok.
imádom. rengeteg mindent kapsz általa. célokat, gondolatokat, szándékot.
mert abba belegondolni, hogy mi lesz a te kisembereidből hátborzongató. és egyben nagyon inspiráló.
sokszor visszanyúlok a gyerekkoromhoz/ba. mire emlékszem? mi az, amit szeretnék továbbvinni és mi az, amit nem. ez a szülőség egy óriási katyvasz, amin néha te sem igazodsz ki. rengeteg és még annál is több információ. mindenki mindent tud, vagy tudni vél. ezt különböző csatornákon rád is ömleszti a környezeted. mindenhonnan jönnek az adatok, ha akarod, ha nem.
ebből kell valamit kreálni, ami csak a tiéd, csak a tiétek. és az egészben az a legjobb ill. legijesztőbb, hogy mindezt élőben kell csinálni. nem tudod először kipróbálni, aztán ha nem jó mégis valami másra szavazni.
olyan ez, mintha tudnád, hogy mit akarsz, csak azt nem, hogy ezt hogyan vidd véghez.
és ha még tudnád is, nem csak egyismeretlenes ez az egyenlet. a gyerek, mint önálló indivídum is jócskán benne van. mert ők általunk is formálódnak de van egy bizonyos szelet az ő "kördiagrammjukban", ami az övék. és a felnőttektől, szülőktől független. ezzel kerek egész ő. ez a szeletecske van, hogy rossz dolgokat produkál de van, hogy jópofa. és itt vetődik fel bennem a kérdés, hogy a szülő vajon ezt a valamit felismeri-e a gyerekében vagy nem. ha a gondolatmenetem jó, én a sajátjaimban ezt felismertem. és ha megdícsérik őket, pl abból a bizonyos szempontból, mindig azt szoktam mondani, hogy ez... ezek ők. ők ilyenek. itt nem én vagy nem az apukájuk köszönön vissza belőlük.
mennyire sokrétű, nem?!
én nagyon de nagyon szeretek másokat megfigyelni. hogy ők hogyan csinálják. mert annyi mindent lehet tanulni. ha úgy tetszik a más kárán. de ez nem a káruk, csak olyan mintha néznél egy filmet, amiben valaki olyasmi szituban van, mint te. és megnézheted, hogy mi lesz a történet vége. mini segítség.
mondok egy példát. egyszer egy kerti partin voltunk. nekünk még csak egy gyerekünk volt, ő is kb 2 éves lehetett, vagy még annyi sem. több gyerek is jelen volt. a szülők üldögéltek, beszélgettek. a gyerekek meg a kertben játszottak, szaladgáltak. egyszer az egyik kisfiú odahozott egy körtét az anyukájához és mondta, hogy ő beleharapott de van benne egy kukac. én magamban mér rég kivettem volna a gyerek kezéből a körtét és mondtam volna neki, hogy akkor ne edd meg. de nem szólaltam meg. figyeltem. az anyuka válasza az volt, hogy, ha a kukac ebbe a körtébe mászott bele, akkor az azért van, mert ez a legfinomabb. kivágta neki a kukacos részt és a többit visszaadta neki, hogy megegye.
szeretek figyelni. mert minden valamiért érdekes. és én próbálok sok minden megtartani magamban, hogy később visszanyúlhassak érte az emlékeimben.
szóval visszatérve az eredeti témához én szeretem ezt a felnőtt dolgot. minden pozitívumával és negatívumával együtt.
szeretem, hogy döntéseket kell hoznom. szeretem, hogy nekem kell a döntéseket meghoznom.
szeretem, hogy felelősséggel tartozom.
szeretem, hogy rajtam is múlik.
szeretem, hogy sokszor tétje van annak, amit csinálok.
szeretem, hogy célokat tűzök ki.
szeretem, hogy a szavamnak egyeseknél súlya van.
szeretem, hogy felnőtt vagyok.
felnőtt vagyok mert korábban kelek, mint a gyerekek.
felnőtt vagyok mert fél füllel mindent hallok és álmomban is jelen vagyok.
felnőtt vagyok mert előre gondolkozom.
felnőtt vagyok mert szeretek az enyémtől eltérő véleményeket is hallani.
felnőtt vagyok mert előző este beáztatom a babot és bekeverem a tésztát.
felnőtt vagyok mert nem gondolom, hogy mindent jobban tudok.
felnőtt vagyok mert nem gondolom, hogy ők mindent jobban tudnak.
felnőtt vagyok mert én kísérek és nem engem kísérnek.
felnőtt vagyok mert 30 pluszos arckrémet ajánlanak.
felnőtt vagyok mert a festék alatt qvára ősz a hajam.
felnőtt vagyok mert rengeteg a kétely bennem, hogy jól csinálom-e.
ha felnőtt vagyok miért nem tudom pontosan, hogy hogyan kell?
ha felnőtt vagyok hogyan mondjam el neki, hogy nem baj ha kilóg a sorból.
ha felnőtt vagyok miért nem tudom, mit tanácsoljak, ha bántják?
ha felnőtt vagyok ki a nálam is felnőttebb?!
azért nem kell megijedni, nem veszem én sem ezt a felnőtt dolgot annyira komolyan.:)
ugyanúgy elkezdek táncolni otthon vagy hangosan énekelni a kocsiban, ha megszólal a kedvenc számom.
a kallódo gumicukrot a konyhapulton biztos, hogy bekapom.
ha nem mennek jól a dolgok, hisztizek.
egy jó rajzfilmre mindig vevő vagyok.
a reszkessetek betörőket most már a gyerekeimmel nézem meg csilliomodjára.
még mindig szeretek nyáron a medence partjáról a vízbe ugrálni, a vizicsúszdán lecsúszni.
még mindig szeretnék Disney land-be eljutni.
szeretek kézműveskedni, egy jó nagy puzzle-t kirakni.
örömmel összemaszatolom az arcomat egy jó kakaóscsigával...
ezt a receptet először akkor készítettem el, amikor még 1 hónapja sem voltunk Németországban. (majd 3 éve!)
és azóta sem.
most újra elővettem. nem is tudom milyen indíttatásból.
csodálatos, mennyei. a házi leveles tésztánál nincs jobb. egyszerűen nincs.
aki csalni szeretne, és bolti levelessel próbálkozik annak van egy rossz hírem. nem lesz jó! ha-ha (a bolti túl vékony)
hosszadalmas folyamat de NEM BONYOLULT! csak annyi, hogy sokat kell parkoltatni a tésztát a hűtőben de igazából keveset kell vele csinálni.
úgyhogy ha bénának érzed magad, de van sok időd akkor nyugodtan állj neki. ha fordítva igaz, akkor ne! :)
hozzávalók: (kb 2 tepsi kakaóscsigához)
60 dkg liszt
3,5 dl tej
30 g élesztő
50 g cukor
10 g só
30 dkg vaj
30 dkg cukor
10 dkg cukrozatlan kakaópor
elkészítés:
kezdjük azzal, hogy a vajat 2 sütőpapír között kinyújtod téglalap alakúra. utána pedig beteszed a hűtőbe, hogy ott várjon, amíg felhasználjuk.
a tejet melegítsd meg egy kicsit és morzsold bele az élesztőt. add hozzá még a cukor felét, az majd segít az élesztőnek akcióba lépni. tedd félre.
keverd össze egy, a dagasztásra szánt tálban a lisztet, a maradék cukrot és a sót. öntsd hozzá az időközben felfutott élesztős tejet és dagasztókaros robotgéppel dagaszd simára. ez elég gyorsan megvan. gyúrj a tésztából egy golyót, kicsit lapítsd ki és tedd hűtőbe 1 órára. (ez még csak a kezdet!)
ha letelt az 1 óra, nyújtsd ki a tésztát egy lisztezett deszkán jó nagy, kb téglalap alakúra. most jön a vaj, amit miután lefejtetted róla a sütőpapírokat rá kell helyezni a tésztád közepére.
most rá kell hajtani a tésztát minden oldalról úgy, hogy a vaj sehol ne lógjon ki. kvázi becsomagolni.
menj át rajta a nyújtófával. legyen téglalap. most jön az első hajtogatás. úgy kell összehajtani mint egy papírt, amit egy hosszúkás borítékba teszel bele. tehát az egyik oldalt behajtod a tészta feléig, a másik oldalát pedig erre ráhajtod.
csomagold be fóliába és tedd a hűtőbe 30 percre.
mikor az idő letelt és kivetted a tésztát újra ki kell nyújtani és ugyan úgy összehajtani csak arra kell figyelni, hogy a hajtogatás iránya mindig 90 fokkal legyen elforgatva az előzőhöz képest.
összesen háromszor kell hajtogatni és pihentetni.
ez az amiről beszéltem. mert igazából nem csinálunk sok mindent viszont legalább baromi sokáig tart... :)
mikor az utolsó pihenőidő is lejárt és már lerágtad a körmöd, hogy mégis milyen lesz ez a fránya kakaóscsiga léphetünk egyet előre.
most már összekeverheted a cukrot és a kakaót, amiből "töltelék" lesz.
1 cm vastagra kell kinyújtani a tésztát, ami a vajnak köszönhetően (plusz az élesztőnek) nagyon puha, lágy.
(én a cm helyett inkább azt figyeltem, hogy a kinyújtott tészta majdnem akkor volt, mint a nyújtódeszkám)
egy tálkába tegyél vizet és mártsd bele az ujjaidat. utána spricceld meg vele a tésztát. ezt párszor ismételd meg. ez a lépés fontos mert a vízbe tud majd beleragadni a kakaós cukor. ha nem lenne, kipotyogna minden a csigákból, mikor felszeleteled a tésztát. (viszont figyelj, hogy ne ázzon azért el. nem kell túl sok!)
most egy kanállal szórd rá a kakaós cukrot. elég emberes mennyiség, úgyhogy bőven lehet szórni. a szélén érdemes egy kis sávot kihagyni, onnan nagyon erősen kipotyog majd a cucc.
tekerd fel a tésztát a szélesebb oldalánál.
a tepsikbe tegyél sütőpapírt és egy éles késsel szeleteld fel a tésztarudat.
a csigákat sorakoztasd fel a tepsiben és vizes tenyérrel kicsit nyomj rájuk egy lájtosat.
a legeslegutolsó 1 órás pihenő következik.
210 fokon sül, 20 percig. (én 10 perc után fordítottam a tepsin 180 fokot, de ez nem muszáj. egy másik receptben olvastam és kipróbáltam. )
a sütő aljába tegyél egy kis lábosban kb 2 dl vizet. a gőztől lesz tuti!
nem tudom szavakba önteni, mennyire jó!
a receptet a legkedvencebb gasztrobloggeremtől (attól már rég több) kölcsönöztem. Havas Dórától. icipici változtatásokkal. ő az én példaképem!
u.i. képtelen voltam koncentrálni néha, mikor leültem írni. nem vagyok egy éjszakai bagoly, nappal meg mindig valaki csiripel a fülembe. úgyhogy most először fülhallgatóval írtam. ilyesmiket hallgattam:
az egyik: még szerintem soha életemben nem vásároltam nutellát. s-o-h-a!
a gyerekek persze mindig rágták a fülemet, hogy vegyünk már. amikor épp a pénztárnál álltunk sorba és a marha jól kitalált marketingstratégia által szembe találtuk magunkat mindenféle "földi jóval". többek között néha még nutellával is.
nem vettem. mert tudtam, hogy ha ott figyel majd a szekrényben, én fogom kanállal enni, senki más. egyébként meg ilyenre aztán tényleg nem szoktatom a gyerekeket.
most megvettem, mert már ugye korábban is volt az a nutellás fánk, amit megszellőztettünk illetve ez a recept is érdekesnek tűnt.
a másik: ma valaki felhívta a figyelmemet arra a tényre, hogy Berki Krisztián (nem a tornász) kutyájának (!) instagram oldala van. több, mint 9000 követővel. hát kikerekedett szemmel erre csak annyit tudtam mondani, mint amit Fiala Borcsa, a WMN egyik szerzője szokott: ez a világ megérett a pusztulásra.
a kisült a kalácsom insta jelenleg 31 lelkes követővel rendelkezik és a szerző mind a 31 embernek nagyon nagyon hálás!
egyszóval jöjjön most a recept, rizsa nélkül.
extra könnyű elkészíteni és nagyon finom.
hozzávalók:
80 g darált dió
80 g liszt
1 teáskanál sütőpor
180 g Nutella
1 tojás
elkészítés:
keverd össze a diót és a lisztet egy tálban.
egy másik, nagyobb tálban dolgozd össze a nutellát és a tojást. ebbe jöhet most bele a lisztes keverék apránként. amíg egynemű nem lesz.
csomagold bele a kapott masszát fóliába és tedd hűtőbe kb 1 órára. (vagy többre. nálam konkrétan 1 napig parkolt mert így volt rá időm)
mikor kivetted, kapcsold be a sütőt 180 fokra és egy tepsibe teríts sütőpapírt.
formázz a masszából kis labdákat és sorakoztasd fel őket a tepsiben.
ha minddel megvagy, told be a sütőbe és süsd 10-12 percig.
